A művészeti praxis mindig dolgok között jön létre, azonban a dolgok materialitását és valóságosságát gyakran figyelmen kívül hagyja. Halász Péter Tamás alkotásai a dolgokat és különösen a művészeti objektumok materialitását úgy állítja középpontba, hogy azok sajátos jelentéshorizontja nem sérül. A spekulatív realista ontológia alapján a dolgok mindörökké visszahúzódnak egymástól, mindig alapvető jellemzőjük a kölcsönös visszahúzódás. A visszahúzódás mint ontológiai adottság azt jelenti, hogy sohasem hatolhatunk a dolgok legmélyebb belsejébe. A spekulatív realizmus olyan realizmus, amely számol a mindennapi tapasztalatunk által is szavatolt hozzáférhetetlenséggel, átláthatatlansággal, a dolgok keménységével és rejtőzködésével.

Az előző rész arra kérdezett rá, hogy milyen lehetőségei vannak az irodalomnak kortárs tapasztalataink közvetítésekor. Most egy klasszikus szöveg, Mary Shelly Frankensteinjének újraolvasásán keresztül rajzolódhat ki kapcsolat nemi szerepek, a kihalással fenyegető ökológiai katasztrófa, a poszthumán és a gótikus horror között. Horváth Márk írása a huszonegyedikben.

Milyen esztétikai gyakorlat lehet az, amely a kiáradó rothadás, az elkerülhetetlen megromlás, az elszabadult erőszak vagy a féktelen fájdalom deformált, dehumanizált szakadékából egy kéjesen plasztikus, formátlan élvezetfolyamot képes kinyerni? Mindezt egy olyan önmagába visszahajló alkímiai eljárás során, amely a megsemmisülés tátongó szemüreggel felvértezett koponyái vagy az elhasználódott testnyílások pervertált, kitágult vájatai sötétségéből nem az ürességet, nem egy tátongó semmit nyeri ki, hanem egy olyan, az örök visszatérés cirkularitásán alapuló, az életből pusztulást csiholó és a halálból életet teremtő bűzös, mélybarna nedűt, melynek pulzáló, ragacsos felülete az eksztatikus élvezést és a nyugtalanság negativitását egyaránt magába fogadja?

Szokás úgy gondolni korunk társadalmi valóságára, mintha annak minden szintjére jellemző volna egyfajta gyorsulás. A társadalmi gyorsulás mint jelenség azonban korántsem egyöntetű. Léteznek a gyorsuláson belül is szakadások, sőt, lokális érvényű lelassulások, atavizmusok és involúciók is. A technikai és társadalmi gyorsulás átfogó folyamatának végkifejlete sem törvényszerűen fénysebességű. A modernitás utániság állapota éppenséggel lassulást is eredményezhet, sőt, az apokalipszis korlátlan lassításába is torkollhat, amely véget vet az élet mint narrativitás uralmának, s amely felszámolja az idő vitális értelmezhetőségének lehetőségét.

Az apokalipszis mint esemény nemcsak rombolást eredményez, hanem éppenséggel új, rendkívüli kombinációk és viszonyok keletkezéséhez is hozzájárul. Akár valamilyen hősugárzás hatására leválnak a redőzetek, az elfedést szolgáló rétegződések, felületek, és feltűnik a relációk üressége.    

Az esemény, aminek kapcsán ez az írás született, Bajusz Orsolya pásztorjáték-happeningje (amely az ő forgatókönyve és elképzelése alapján Hódi Csilla, Bogyó Virág ötleteivel kiegészítve valósult meg) és a Reproduktív fanzine megjelenése – mindkettő a Technologie und das Unheimliche kollektíva szervezésében jött létre.