Ha a Tool Army elkötelezett harcosa lennék, egész biztosan haragvó üzenetet írnék Virágh Szabolcsnak, hogy milyen jogon ír koncertbeszámolót éppen ő, aki a legutolsó lemezig egy legfeljebb érdekes, közepesen elvont zenekarnak tartotta a Toolt. Olyannak, amit felvilágosultabb metálkörökben tisztelni illik, de közben mit sem tud(ott) jungiánus áthallásokról, dalokba rejtett Fibonacci-sorozatról vagy a lemezborítók szakrális geometriájáról. Szerzőként pedig azt válaszolnám, hogy nem is hiányzott ez a tudás, a koncert rendkívüli élményszerűsége ugyanis feleslegessé tett minden intellektualizálást, a komplex audiovizuális hatás pogózás nélkül is a zsigerekig hatolt, és tisztelettudó érdeklődésem végképp átszellemült lelkesedéssé vált.