Az egyik leggyakoribb reflex bármilyen jelenségben megfigyelt jellegzetességek (vélt vagy valós) közös tulajdonságaik alapján egy halmazba sorolása. Nem számít, hogy a halmaz már volt, vagy épp akkor keletkezett. A besorolhatóság megállapítása elégedettséggel tölti el a halmaz alkotóját (vagy felismerőjét, használóját), a besorolás gesztusa paradox módon azonban határt szab az alaposabb relációk felfedezésének, és gátolja a teljes érthetőséget. Pedig könnyű belátni, hogy a fogalmak halmazba (kategóriába) sorolásával azonnal több problémát generáltunk, mint amennyit megoldottunk a kategória megteremtésével. Ugyanis azonnal találhatunk olyan alkotóelemeket, amelyek beillesztése az adott halmazba nem egyértelmű, de a halmazból kizárása sem, tehát a besorolás szempontrendszere minden esetben bizonytalan vagy legalább is hiányos. Ezt felismerve a halmazból kizárt elem számára vagy újabb kategóriát szükséges kreálni, vagy meg lehet állapítani, hogy a kivétel erősíti a szabályt, ami nemcsak közhelyes, de valótlan is, ha a szabály maga tévedés. Vajon lehetséges-e a kategorizálás nélküli megértés?