John Sturges klasszikusa a háborús kalandfilmek kiemelkedő darabja a műfaj fénykorából. Érdekes és többnyire hiteles történetet mesél el tökéletesre csiszolt forgatókönyv alapján jeles színészek (Steve McQueen, Charles Bronson, James Coburn) közreműködésével, akiknek jelentős része a rendező korábbi, hasonló jellegű nagy westernsikerével, A hét mesterlövész-szel vált igazi sztárrá.

A címben szereplő felsorolás nem lesújtó ítélet, sokkal inkább rezignált megfigyelés. A térségben dolgozó elsőfilmesek – a jelek szerint – ezt és így próbálják feldolgozni a műveikben. Kivételek persze akadnak, és szerencsére (dagadj, honfiúi kebel!) a hazai játékosoknak sem kell szégyenkezniük.

Na jó, ha nem is kétségbeesve, de azért keresem David Cronenberget az utóbbi időben a neve alatt kijövő (egyébként egyre jobb) munkákban. Csakhogy nem nagyon sikerül meglelnem, sajnos. Pedig az új filmje jó, simán az egyik legjobb 2007-ből, gond nélkül veri pl. az eXistenZ-t, ami viszont ízig-vérig cronenbergi munka, volt izgalmas kérdésekkel a médiáról, húsról, jövőről, jelenről. Az Eastern Promises - Gyilkos ígéretek ehhez képest meg "csak" egy nagyon jó maffiafilm.

Robert Rodriguez több mindenhez ért, mint egy átlagos amerikai rendező (vág, zenét szerez, fényképez stb.), és ezeket általában még magasabb színvonalon is műveli kollégáinál, de egy valami mindig kifog rajta: a saját forgatókönyv. Bármennyire ügyes annyi más téren, az írás egyszerűen nem kenyere. Választott műfajaiban viszont nem is a tökéletesre csiszolt forgatókönyv a legfontosabb szempont.

Az eredeti sztárfelhalmozás ideje kis hazánkban régen véget ért (a piacon már a 80-as évek ifjú reménységeinek is alig sikerült helyet szorítani a régi kimittudosok és táncdalfesztiválosok mellett/miatt), a TV2 Mega-sorozata azonban bebizonyította, hogy a közönség igenis igényli az új arcokat.

„– Ha nem hagyod abba, kisfiam, elvisz a Mumus!– Jaj, ne! Félek! Ki az a Mumus, Anyu? A megtestesült Gonosz, félelmeim és szorongásaim kivetülése, a mindennapjainkat kísértő Sátán?– Nem. A Mumus egy csonka család elnyomott gyermeke, aki az őt ért traumák hatására az erőszakba menekült. Rossz szociális helyzete is szerepet játszott személyiségének eltorzulásában. Mindenesetre jobb, ha félsz tőle, mert elviszi a rossz gyerekeket!"Rob Zombie a fenti párbeszéd szemléltetésére rendezhette meg a slasher-alapmű elbaltázott remake-jét.

„Go West!” helyett „Go East!”, „Movie West” helyett „Movie East” – valami ilyesmi járhatott a pécsi Filmünnep ötletgazdáinak agyában, amikor átkeresztelték az idén három és feledik alkalommal megrendezett fesztivált. Bár a szűk értelemben vett fesztiválfilmek (azaz a versenyfilmek) megtekintése nem az én feladatom volt, annyi bizonyos, hogy hazánk és szomszédaink mozgókép-kultúráját korai lenne leírni.

Pedig milyen jól nézhetett ki papíron! Brian De Palma rendezi James Ellroy regényének filmváltozatát, a kamerát Zsigmond Vilmos felügyeli, főszerepben tehetséges ifjú színészek.

A számmisztika olyan, mint az Óriási Zöldeskék Kanegér: ha hinni akarsz benne, fogsz is. Semmivel sem rosszabb egy hercig prímszám a Kanegérnél, a Loch Ness-i Szörnynél, vagy a horoszkópnál. És ha már az életünket kötnünk kell valamihez, miért ne a 23-hoz kössük?

Az unalmas közszolgálat a sekélyes bulvárral randevúzgat. Közös gyermekük a kereskedelmi szörnyszülött. Igen, jobbára a Fókuszról lesz szó. Ez ugyanis – ha a Kedves Olvasó, aki minden bizonnyal a közélet ütőerén tartja érzékeny jobbját, nem tudná – egy „közszolgálati magazin”, vagyis legalább annyira rokona Kovi produkcióinak, mint egy avantgárd operakezdeményezésnek. Bár a „sztárproducerhez” a szerkesztők mintha gyakrabban járnának látogatóba.