Nagy Zopán az idei Könyvhét alkalmából két könyvvel is meglepte, akarom mondani: megajándékozta az olvasóközönséget. Nem is akármilyenekkel, és nem is akárhogyan. A két könyv ugyanis egy kötet, úgymond: két oldala az éremnek – egymáson át-elforgatva, tükörszerűen. A kötet (bocsánat, kötetek) egyébiránt a Magyar Műhely Kiadó gondozásában jelent(ek) meg.

Nincs könnyű dolga a költőnek, ha jobb verseskötetet akar létrehozni az előzőnél, pláne, ha az előző egyben az első is. Érzésem szerint, Izsó Zitának, a Színről színre című második verseskötetével ez sikerült. Tengerlakóból, úgyszólván „földlakóvá” lépett elő. Otthonosan, éretten mozog. Immáron „két lábbal jár a földön”. És mintha azt is tudná, hogy a járás: visszatartott, visszafojtott zuhanás. Bejárja, belakja a földet. Szinte szerelmes (de néha-néha úgy tűnik: reménytelenül) a természetbe, az emberbe, a fénybe. Ez tudásnál is több – hit. Félt, óv, vigyáz, őriz és ápol. A költők már csak ilyenek.