Fura belegondolni, hogy tíz éve hallgatok Swanst. Ha nem is minden nap, de egy évtizede részese az életemnek ez a zenekar. Onnantól kezdve, hogy még gimnazistáként meghallgattam a White Light from the Mouth of Infinityt, és valami félelmetes, de félelmetesen gyönyörű, hatalmas tér kellős közepébe kerültem, ahol csak azt éreztem, hiába vagyok egy egész új univerzumban, valami nyom össze, hogy átformáljon mássá, bár közben ez az erő simogat is.