Amikor kisiskolásként átmentem a városi nagyiskolába, az volt a legfurcsább, hogy a tantermek falait szigorú és csúnya bácsik kizárólag fekete-fehér portréja ékesíti. A műveik olvasása és közös értelmezése közben leginkább Móricz nagy bajuszától és szúrós tekintetétől fogott el a szorongás, amíg József Attila könnyedén félrenézett. Ez volt az én első találkozásom ezekkel a szerzőkkel, akiket a VII. Költők és koruk Budapesten megrendezett konferencián egymás mellé helyeztek, arra is keresve a választ, lehet-e, kell-e őket egymás mellé helyezni.