Mi szükségük a méheknek az emberre? Alapvetően semmi, de mára olyan mértékben „átírtuk” a természetes környezetet, hogy a méhek megfelelő mennyiségű virág nélkül, a városok és vegyszerrel átitatott földek útvesztőjében igencsak veszélyben vannak. Klisé? És mi szüksége az embernek a méhekre? Beporzók nélkül a növénytermesztés szinte ellehetetlenülne, ami éhezéshez vezetne a Földön. Tehát méhek – és beporzók – nélkül nincs emberi élet az eddig ismert formájában. Így az emberi önérdek is befolyásolhat minket, amikor a méhek problémájával foglalkozunk.

A kiállítás címe idézet Dante Alighieri Az isteni színjáték című művéből. A (túl) jól ismert sor felett átsuhanhat az olvasó figyelme, várva a pokolnak, a halálnak és társainak érzékletes bemutatását, a nagy utazást, a végcélt és a levont tanulságokat. Egy kiállítás címeként olvasva felhívást kapunk, hogy más kontextusban értelmezzük a szavakat, jobban megértve Csapó Júlia alkotásait és az alkotásokat összefűző gondolatot. Munkásságát az utóbbi években a formák több képen átívelő átalakulásai jellemzik. Az alakok egy nehezen meghatározható történet főszereplői, akik az egyik képen még jól kivehető entitások, a következőn pedig már a tájban feloldódó, játékos buborékok, kövek, tájba olvadó lények. A képeken megjelenő narrativitás izgalma így maga az alakulás, az úton levés – igaz ez a festmények alakjaira, és az önmagát mindig új kérdések felé irányító alkotóra is.