A terek és tájak, melyek megjelennek Hu-Yang Kamilla grafikáin, nyugtalanítóak. Zavarkeltő hatásuk egyik legfőbb forrása, hogy egyszerre ismerősek, könnyen beazonosíthatóak, mégis idegen benyomásokat keltenek.

Budapest VII. kerületében, az Erzsébet körút 26. előtt állok. Felnézek, tipikus körúti látkép fogad; kosz- és szmogrétegtől szürke homlokzat terebélyesedik felém. A kaput övező két üzlethelyiség közül az egyik egy ázsiai étterem, a másik egy jellegtelen kocsma, a házszám mellett az emeleti esküvői és szalagavatói ruhaszalont hirdető kopott, rózsaszín betűs cégér függeszkedik. Pásztázom az épületet, hátha találok valami utalást, amiből következtetni lehet a ház történetére, valamit, ami túlmutat az „olcsót és sokat” körúti konzumerizmusán, de úgy tűnik, ha valami történetit akarok, be kell, hogy érjem az évtizedes porréteggel és szürkeséggel – azt viszont minden mennyiségben szívhatom magamba. Pedig 1944 júniusában itt húzódott meg a gettó határvonala, ez az épület a csillagos házak köré tartozott, s itt élt és rajzolt hónapokon keresztül a fiatal Gedő Ilka, az a művész, akinek rajzai most olyan intézmények gyűjteményeiben pihennek, mint a British Museum, a MET vagy a MoMA.

A Kisterem Galéria ősszel kilépett megszokott kereti közül, és az elmúlt hónapok tanulságait egy nagyszabású tárlatba sűrítve fogalmazták meg. Valkó Margit mesél a szokatlan helyszínválasztásról, valamint generációs kérdésekről és pályakezdésről a non-profit szférában.