Idén tavasszal új fogalmakat kellett megtanulnunk és egyik napról a másikra szinte mindannyiunk számára ezek mentén kezdett szerveződni az élet: önkéntes karantén, home office, közösségi távolságtartás. Sokaknak közös emberi tapasztalatot hozott magával a világszinten egyre terjedő járvány: lecsökkent életteret és produktivitást, gazdasági problémákat, a megszokottnál jóval lassabb életet, valamint a társas érintkezések néhol teljes hiányát, többeknek az utóbbiból fakadó előnyök szinte teljes elvesztését. Az új „normális” időszakát az első sokk után mindenki máshogy igyekezett átvészelni. Hiszen milyen otthon lenni, amikor otthon kell lenni? Milyen megélni, hogy a biztonság a szabad választás elvesztésével jár, és a mindennapi bezártság otthonunkba, ebbe az intim börtönbe, lesz a normális?