Mi is az emlékezet? Egy újra és újra elővett fénykép, egy szó a tenyéren, vagy egy rég nem érzett ostya íze. Emlékezni annyi, mint tárolni – beépíteni és újraalkotni a tudatunk, a testünk és önmagunk részeként a megőrizni kívántat. Kérdéses, hogy mégis mi történik akkor, ha a jelenünk válik emlékezethellyé, mi magunk pedig az adott események vagy miliő archívumaként kezdünk működni. Karantén-irodalom, vírus-magány, online kultúra – mind olyan fogalmak, melyek velünk kezdődnek, de nem tudhatjuk továbbérnek-e rajtunk.

„Ennélfogva biztos forrásból tudom, hogy a Hős utcának nincs külön nyelve. Jelentem: egy nyelvet beszélünk. Úgyhogy nincs több kifogás, el lehet végre kezdeni: beszélgetni”– nyilatkozta Erdős Virág a Hősöm kapcsán készült interjújában. A Hős utcát feldolgozó szociokötet forgatása közben próbára tehetjük ezt az állítást: valóban azonos módon működik a nyelvünk a Hős utcai szegregáció és a Vörösmarty tér környékén? Képzeljünk el egy párbeszédet, amelyben a beszédpartnerünk a szavaink számával arányosan először kettőt előre, majd hármat hátralép: egyenlő-e az a kommunikáció, ahol a hatalmi viszony bekódolt és elkerülhetetlen? 

„Tizenkét éves voltam, amikor először jártam vízen. A feketeruhás ember tanított meg rá, és nem állítom azt, hogy egyik napról a másikra megtanultam.”[1] – kezdi szokatlan életrajzi történetét az ezerarcú Walt, a csodagyerek Paul Auster Mr.Vertigo címet viselő sikerkönyvében. Az 1994-es megjelenésű szöveg napjainkban új külsőt öltött a 21. Század Kiadó jóvoltából, így a Mr.Vertigo is végre elfoglalhatja a helyét a magyar viszonylatban is népszerű Paul Auster-könyvek sorában.

A lét elviselhetetlen könnyűsége a kunderai regényvilág és alkotási mód egy mintapéldánya, melyben a minket végnélkül körülvevő világproblematikák és létkérdések kelnek életre, egy egészen különleges szemantikai tánckörben[1]. A regény karakterei közti feszültség olyan heterogén hálózatot alkot és képez le, melybe a mindennapok embere újra és újra belegabalyodik. Így Kundera, bár megkísérli a zűrzavar, és ezáltal a modern egyén visszatérő léthelyzeteinek ábrázolását, feloldást mégsem ad. A regény válasza a heterogenitás katartikus ünnepe: a világ sokszínű, rendezetlen és kiismerhetetlen szépségének igenlését olvashatjuk ki belőle.  

A Ráday utca körfolyosó-labirintusában megbújva zajlott a FISZ irodalmi délutánja, mely során Bende Tamás, Élő Csenge Enikő és Kiss Dávid versei elevenedtek meg egy zenés-interpretációs performanszban.

A világban végbemenő folyamatok hatására kialakulóban van az igény arra, hogy a különböző művészetek karnyújtásnyi távolságra kerüljenek, ahogy ez a film és a zene esetében megvalósulni látszik (gondoljunk csak a Netflix vagy a Spotify előretörésére). Az irodalom alternatív közvetítési lehetőségeit jelenleg az e- és hangoskönyvek piaca fedi le, de a nagymértékű kulturális átalakulások további innovatív megoldásokat generálnak. Ennek az egyik jól működő terméke az Álljon meg egy novellára! pályázat, amely három éve mutat rá arra, hogy az irodalom beemelhető az életünk legelérhetőbb platformjaira is.