Ami sajátosan „észtté” teszi a Hangolás című kötetet, az a természetről való beszéd minden szöveg alapját képező – a más referenciamezőket megmozgató nyelvi működésről leválaszthatatlan – jelenléte. Olyan jelenség ez, amely az inkább „urbánus”, városi tereket megéneklő kortárs magyar költészethez képest egy igencsak eltérő szemléletmódot tükröz – Õnnepalu és Sommer művészete talán Győrffy Ákos lírájára emlékeztet a legerősebben.