Gondoltak már arra, hogy miben különbözik a természet valódi arcától az, ahogyan mi látjuk? Vajon látnánk-e a természetet, ha az állatok szemén keresztül szemlélnénk? Képzeljük el, hogy egy szarvas megcsodál egy facsemetét a maga tiszta szépségében, vagy, hogy egy vércse szem elől téveszti a prédáját, mert elvész az elé terülő horizont látványában. Mi viszont varázslatosnak látjuk a természetet. Talán pont azért, mert kívül kerültünk hatókörén. Nem értjük a nyelvét, de vonz minket minden, ami enigmatikus és rejtőzködő.

Kissé még ma is idegen tőlünk a városi lét. Benne élünk, együtt lélegzünk vele, felvesszük pulzálásának ritmusát, de az a titokzatos, kívülálló nézőpont, amellyel minden megszokott és szeretett részletén túl viszonyulunk hozzá, a legszerethetőbb benne. Mindig többet ad, mint amire számíthatnánk. Egy monstrum, amely minden nap más oldalát mutatja. Rengeteg emléke, titka, részlete feldolgozhatatlan egy személy számára. Mint egy hatalmas, élő szervezet, amelynek jól-rosszul irányított funkcióiban a városlakók is tevékeny sejtek. Bornemisza Eszter Városi hegek című kiállítása a Fugában ezeket a kiterjedéseket, rétegeket és szinteket vakarja föl.