bezár
 

Felhasználói adatlap

-- Varga Kinga --

felhasználói adatlapja

Varga Kinga által feltöltött cikkek:

Egy sima, egy fordított
Egy sima, egy fordított
Interjú Szilágyi Zsófia filmrendezővel Január 2. című filmjéről
Szilágyi Zsófia 2018-as nagyjátékfilmes bemutatkozása élénk figyelmet keltett hazai és nemzetközi körökben egyaránt, az Egy nap világpremierje a cannes-i filmfesztiválon volt. A film egy háromgyerekes nő feladatokkal telezsúfolt napját részletezve egy házasság kríziséről tudósított. Azóta eltelt hat év, a rendező második játékfilmjében pedig a költözéssel járó pakolás rituáléjának bemutatása enged betekintést egy különválásba.
Árni és az óriáskígyó
Árni és az óriáskígyó
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Az első nagyjátékfilm befejezése minden filmrendező számára meghatározó élmény. Vermes Dorka életében egy január végi csütörtök éjjelen jött el ez a kitüntetett pillanat, 2024-ben, amikor szűk alkotói stábja körében véglegesítette az Árni digitális kópiáját. A magyar mozikba február elején érkező film középpontjában egy vándorcirkusz mindenesének érzékeny karaktere áll.
Eltalálni a középutat
Eltalálni a középutat
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről
Hevér Dániel első játékfilmje részben látleletet ad, részben erős állításokat fogalmaz meg a mai magyar valóságról. Azt a kérdést érezhetjük ki a képsorok mögül: „ez így rendben van-e?”. Valószínűleg nincs olyan, aki ne érezné magát érintve.
A nő a férfit, a férfi a nőt…
A nő a férfit, a férfi a nőt…
HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen
Az Inoka Péter és Grisnik Petra által megszemélyesített heteroszexuális párok több élethelyzetet írnak le, mintha a férfi-nő kapcsolatok árnyoldalai kerülnének elénk. Talán ezért volt az, hogy Woody Allen is eszünkbe juthatott, vagy Karinthy Frigyes aforizmája a nőről és a férfiről, amikor Kutszegi Csaba Wándör Wumen és Szupermen című, a HöKöm Project pályázatára írt nyertes drámájának színházi premierjét láttuk Kovács Henrietta rendezésében.
Csáth Géza és a zene
Csáth Géza és a zene
Sziveri Intézet, Veszprém, 2023. november 8.
A veszprémi Pannon Egyetem Manuscriptum rendezvénysorozatának harmadik alkalmán Gulyás Dénes operaénekessel beszélgetett Csáth Gézáról Arany Zsuzsanna.
Az archívum rejtelmei
Az archívum rejtelmei
Beszámoló az ELTE–PTE közös színháztudományi konferenciájáról
Archiválható-e a színház szaga? Ki volt Pók Ödön? Mi az a divatszínház? Mit lehet tudni Travaglia 18. századi vázlatkönyvéről? Shaw hogyan viszonyult Shakespeare-hez? Csak néhány hívószó az ELTE-BTK-n rendezett színháztudományi konferencián előadott témákból.
Családi körben
Családi körben
Édes Anna a KuglerArt Szalonban, a Freeszfe Egyesület előadásában
Egyszerű és nagyszerű az ötlet: az Édes Annát a Kugler Art Szalonban megrendezni. A nagypolgári lakás miliője, a biedermeier bútorokkal, aranykeretes képekkel, vastag szőnyegekkel sűrűn berendezett lakásszínház és annak színpadi előadótérként használt két szobája a maga természetességével teremti meg azt az atmoszférát, amelyben a mai kor számára is átélhetővé válik Kosztolányi története.
Laci és Anikó szerencséje
Laci és Anikó szerencséje
Kálmán Mátyás Fortuna vendégei című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Sommás társadalomrajz, szerelmes sztori túl az ötvenen és mindannyiunk kíváncsiságát kielégítő dokumentumfilm a skandináv lottó főnyereményét „megütő” házaspárról a 2010-es évek Magyarországán.
Gyerekszáj
Gyerekszáj
Beszámoló a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál szervezésében tartott Junior, illetve Gyerek- és Ifjúsági Filmes Pitchfórumról
A MOME Zugligeti úti Campusának Auditoriumában 2022. október 7-én modern környezetben, kellemes hangulatban telt a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválhoz kapcsolódó szakmai nap és a pitchfórum. Repkedtek az ötletek a kreatív erőtérben, amely a „versenyzők” mellett a felnőtt- és a gyerekzsűri tagjaira, valamint a hallgatókra egyaránt hatott.
Pukk és a piros erdő
Pukk és a piros erdő
Budaörsi Szentivánéji álom a Városmajorban
Friss és aktuális, szinte „ropog” Fehér Balázs Benő Szentivánéji-rendezése. A piros, bőrbevonatú erdő az érzékekre hat, az erős színészi jelenlétet keretezi, és nem marad el a szoros olvasat sem, a Nádasdy-fordítás értelmező elemzése. A Budaörsi Latinovits Színház Shakespeare-előadása sok mindenről szól, többek között a párkapcsolatokról és a kortárs magyar független színházról.
Kérdőjelek
Kérdőjelek
A KV Társulat Körtükör című előadásáról
A KV Társulat Anne Baker Körtükör című drámáját vitte színre. A kevés színészt foglalkoztató, egy helyszínen előadott mű jó választásnak bizonyul egy kis független színi társulat számára.  Anne Baker darabjának műfaja és a színrevitelhez való viszonya azonban nem tisztázott, aminek következményeként az előadás készítői zavarba ejtik a nézőket.
Három magányos szív
Három magányos szív
A Hatszín Teátrum Hárman a padon című előadásáról
A Hárman a padon egy olyan kiszámítható színdarab, amely bármikor elővehető, ha egy színház színészeinek ziccerszerepet kíván adni. Van benne két nagyon jó férfi- és egy viszonylag jó női szerep. A darab az öregedésről, az elmúlásról, a barátságról, a fiatalok idősek iránti közönyéről szól. Nagy színészek sziporkázó előadásán kívül a színre állítást a társadalomkritikai vonulat is alátámaszthatja.
Lírai szerepjátékok
Lírai szerepjátékok
A Temesvári Stúdió Apró kozmikus félreértés című előadásáról
Humoros színházi este, négy női történet. Egy operaénekesnőről, egy eszkimóhoz feleségül menő nőről, egy harmadikról, aki kozmikus utazást tesz űrhajósként, és ott lobban szenvedélyes szerelemre, és egy negyedikről, akinek a teste kilókat dob le és kilókat szed magára a szerelem hatására. A rendezés egységes szövetté fonja össze a négy különálló Forgách András-novellát, melyekből ügyes szerkesztéssel igazi színpadi monológok jönnek létre.
Intellektuális játékfutam
Intellektuális játékfutam
Thomas Mann Tonio Krögere a Fészekben
Fehér Balázs Benő úgy viszi színre Thomas Mann Tonio Kröger című kisregényét, hogy rákérdez: van-e célja a művészetnek. A Fészek Művészklub mint helyszín, a zene és legfőképpen a színészek munkája különösen izgalmassá teszik a mű értelmezését.
Akinek vaj van a fején
Akinek vaj van a fején
George Bernard Shaw: A szerelmesek házai (Radnóti Színház a Városmajorban)
Mit kezdjünk a társadalmi méretekben megmutatkozó tisztességtelenség fogalmával? Eléri ez egyáltalán az ingerküszöbünket? Amíg Shaw bájos küllembe csomagolva dorgált 1892-ben, addig Valló Péter 2021-ben Kovács Krisztina és Péterfy Gergely lecsupaszított fordításában-átírásában kérdőre von. A szerelmesek házait a maga korában bukásra ítélték, később az angol modern dráma elindítójaként írta be magát a színház- és drámatörténetbe. 
Bábesztétikai egyszeregy
Bábesztétikai egyszeregy
Hívószavak a bábhoz – a Budapest Bábszínház online bábesztétikai konferenciája
A nagyközönség számára is érdekes, a tudományos és a gyakorlati szempontokat ötvöző bábesztétikai konferenciát rendezett a Budapest Bábszínház online, streamelt formában, május végén. A hat előadás füzérszerűen követte egymást, érintette a gender-szempontot, az intézménytörténetet, a figura- és tárgyszínház műfaját, illetve az animatron, a robot és a báb speciális kapcsolatát. Kékesi-Kun Árpád moderálta és értelmezte a látottakat, hallottakat, megteremtve az előadások közötti látható vagy láthatatlan kapcsolatot.
Ki kicsoda?
Ki kicsoda?
A Miskolci Balett Üvöltő szelek előadása
Ki kicsoda? Végig ez a kérdés motoszkált a fejemben az online vetített két óra hossza alatt. Melyik karakter Heathcliff, és melyik Catherine, ki Hindley, és ki Linton? A múltból felvillanó, expresszív olvasmányélmény táncszínpadon megelevenedve miért nem érthető számomra?
Rend a rendetlenségben
Rend a rendetlenségben
Ad absurdum – a TRIP Webszínház-előadásáról
Rendetlenség, töredezettség, helyüket elhagyó, nyugtalanító jazzt fúvó zenekartagok, egy káoszon uralkodni képtelen konferanszié. Kétdimenziós, vetített, animált montázsok, háromdimenziós bábosok és papírmasé figurák. Ez lenne Danyil Harmsznak, a huszadik század abszurd orosz írójának Komán Attila által találóan adaptált világa. Az Ad absurdum a polgárpukkasztás maga.
Csak ültek és meséltek
Csak ültek és meséltek
Büfészínész/Színészbüfé 1. – Az Örkény Színház szilveszteri műsoráról
A szilveszteri est az Örkény Színház társulatának közösségéhez tartozásáról szólt. Arról, hogy a különböző generációba tartozó színészek milyen módon indultak el a pályán, és most mit jelent számukra az Örkényhez tartozni. A mesélésben részt vevő 13 társulati tag, beleértve a társulatvezető Mácsai Pált mint moderátort, elmondta saját történetét.
Tükröm, tükröm...
Tükröm, tükröm...
A Szegedi Kortárs Balett Coppeliájáról és a Bozsik Yvette Társulat Nyaralásáról
A Coppelia férfi szempontból mutatja meg a nő utáni vágyat, a Nyaralás női szempontból a szexuális kiszolgáltatottságot a férfival szemben. Mind a kettő saját szempontjában marad végig, és annak lényegi elemeit hangsúlyozza, célja saját elgondolásának megmutatása, nem pedig a másikkal való empatizálás. Így válhat a vágyott női alak egy bábuvá, egy tárggyá, és alakulhat át a túlfűtött női szexualitás félelemmé egy bántalmazás árnyékában.  A két előadás párbeszédbe hozásával a másikra való oda nem figyelés képtelensége pillanatnyinak tetszik, és magyarázatot ad rá az erős önmegértetési szándék. A Nemzeti Táncszínház ingyenes online vetítéseiből válogattunk.
Lápos és az akkumulátor
Lápos és az akkumulátor
A Független Színház Falunap című előadásáról
Színpad a Gellérthegy, a Független Színház játszói a színészek. A megelevenített tér: a Lápos nevű, mélyszegénységben élő falu, az odalátogató „turisták” a nézők. Kellemes kora őszi séta-kirándulás Budapest impozáns magaslatában, a Citadella tövében, gulyásleves-fogyasztással megkoronázva az alkonyati összejövetelt. Mégis sokféle megválaszolatlan kérdés marad a nézőben.
She’s like a woman
She’s like a woman
Elfriede Jelinek: Árnyék (Eurüdiké elmondja)
Ha akarom, egy tehetséges színésznő bravúros akciója, ha akarom, kortárs opera, ha akarom, nyelvi bravúr a magyar nyelv szépségeinek bemutatásával, ha akarom, kortárstánc. Avagy: beavató játék Elfriede Jelinekhez. Az osztrák írónő nevét hallva a nehezen érthetőség és a túlzott elvontság juthat eszünkbe. Az Árnyék című előadás esetében azonban ilyesmiről szó sem volt. Összművészeti tűzijáték a Trafó színpadán.
Nyuszi a kalapból
Nyuszi a kalapból
Nassim Soleimanpour Fehér nyuszi, vörös nyuszi című előadásáról
Nincs próba, nincs díszlet, nincs jelmez, nincs rendező. Ami van: az előadó, Hajós András és Nassim Soleimanpour iráni szerző nyomtatott drámájának példánya a kezében. Ketten vannak, egymásra hagyatva. Ez az első és egyetlen találkozásuk. A dramaturg, Ugrai István mutatja be őket egymásnak az előadás felkonferálásával.
A Díva, a Herceg és a Tenkes kapitánya
A Díva, a Herceg és a Tenkes kapitánya
Színházról a karanténban: Az OSZMI három podcast-beszélgetéséről
Az OSZMI, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet sem maradt adós a koronavírus ideje alatt online műsoros jelentkezéssel. A szükségből erényt kovácsolva (mint ezekben a viszontagságos időkben oly sokan) meglévő anyagokat mutattak be, strukturáltak át. A három podcast-beszélgetés bemutatása következik.  
Ordító sokaság
Ordító sokaság
Színház a karanténból: Jane Eyre színházban és neten 2 in 1
Mi az: óriási, a díszlet alapját adó favázas erődítményszerkezet; játék a fényekkel; csupasz tér, dobozszínház-adta körkörös drapériarengeteg; benne kicsinek ható, viktoriánus ruhákba öltöztetett, angol akcentussal kiabáló, folyton helyet változtató szereplők; egy énekesnő és egy zenekar? A Jane Eyre ellentmondásos, a látványossággal hatni akaró színpadi adaptációja.
Akinek közönsége van, felelősséggel tartozik érte
Akinek közönsége van, felelősséggel tartozik érte
Az Auróra x Bánkitó Karanténfesztivál első videóbeszélgetéséről
Auróra x Bánkitó Karanténfesztivál egy online rendezvénysorozat, mely a járvány miatt jött létre. Az első hét első programján Mayer Dániel, az Auróra önkéntese (egyébként a Stereo Akt producere) beszélgetett Boross Martinnal, a Stereo Akt vezetőjével a koronavírus-járvány idején nem is annyira ismeretlen módon: videóbeszélgetés formájában. Regisztráció alapján lehetett csatlakozni, körülbelül tizenöten vettünk részt rajta. Az esemény egyszerre töltötte be egy hagyományos színházi kísérő program szerepét, gyakoroltatta velünk a videómeeting műfaját, és a nézőket speciális helyzetbe hozó performansz-jellege miatt a Stereo Akt színházi előadásának funkcióját is ellátta.
Beckett újratöltve
Beckett újratöltve
Könyvbemutató a Keletben
Egy februári délutánon a Kelet Kávézó félhomályos terében mintha kihelyezett ELTE-szemináriumon vett volna részt a Beckett-rajongó hallgatóság. Három drámája új fordításban látott napvilágot a Gondolat Kiadó gondozásában. Ezt az alkalmat ünnepeltük.
Játszma mindhalálig
Játszma mindhalálig
Láthatáron Csoport: Hagyaték
Dokudráma? Fikciós élettörténet-feldolgozás? Pszichoterápiás esettanulmány? Ezeket az alapvető műfaji kérdéseket veti fel a Láthatáron Csoport új darabja, az Alice Miller pszichoanalitikus és Martin Miller pszichoterapeuta anya-fiú kapcsolatát feldolgozó előadás. A történet valós helyzetet bont ki, kiindulása Martin Miller 2013-as önéletrajzi, anyja életét feldolgozó könyve, A tehetséges gyermek igazi drámája.
Mesevilágtól Napsugárig
Mesevilágtól Napsugárig
Jászay Tamás könyve a békéscsabai Napsugár Bábszínház „első” hetven évéről
A békéscsabai Napsugár Bábszínház 70. születésnapjára gyönyörű könyv született.  Az impozáns megjelenés Jászay Tamás nem kevésbé izgalmas színháztörténeti tanulmányát rejti. A leíró-elemző olvasmány és a gazdag illusztráció eléri célját: bemutatja, láthatóvá teszi a társulat eddigi működését, és emléket is állít neki.
A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük
A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük
Háttérbeszélgetés Kulcsár Edit fesztiválszerzővel a MITEM létrejöttéről, létjogosultságáról, egyedi, sikert generáló ismertetőjegyeiről, motivációról, célokról
Ha azt kutatjuk, külföldön kik miért sikeres magyar művészek közül, akkor nem árt azt sem megvizsgálni, ha valakik a nemzetközi élvonalból hoznak Magyarországra produkciókat, milyenek az ő szempontjaik. Kulcsár Edit a 2019 tavaszán hatodik életévét betöltő Madách Nemzetközi Színházi Fesztivál (MITEM) koordinátora. Szívvel-lélekkel adja oda magát az ügynek. Több földrészt megmozgatóan hangolja össze a színházi fesztivál szervezői szálait.
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek?
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szinhazinevelés.SZFE című szakmai konferenciájáról
A Színház- és Filmművészeti Egyetem egynapos konferenciát szentelt a hat féléves, nappali tagozatos drámainstruktor–drámajáték specializáció szaknak. Az eddig három osztályt számláló képzés már végzett évfolyamának két hallgatója, Fodor Fanni és Török Tímea házigazdák megnyerő személyiségükkel kellemes légkört teremtettek a jó ritmusú konferenciának. Játékmesterként interpretálva konferanszié-szerepüket bizonyították: a művészetközvetítés tág fogalmán belül a szak szerteágazó lehetőséget biztosít hallgatóinak.
Győztes játszma
Győztes játszma
Beszélgetés Nagy Józseffel a kortárs tánc alakulásáról, iskolákról és lehetőségekről, kétlakiságról és a fiatalok helyzetéről
Párizs–Budapest–Magyarkanizsa. Magyarkanizsa–Budapest–Párizs? Nagy József sok évtizedes, világot meghódító táncos pálya és franciaországi jelenlét után most hazatér anyanyelvi közegébe, hogy a hangsúlyt képzőművészeti tevékenységére helyezve, csendesebb módon alkosson. Újonnan belakott, fotóműteremnek berendezett, budapesti lakásában beszélgettünk múltról, jelenről, indulásról és hazaérkezésről.
Testvérek között
Testvérek között
Tisztasági festés - a Stereo Akt előadása a Trafóban
Kopottas, rendetlen, túlzsúfolt lakásbelső fogadja a nézőket a STEREO AKT Tisztasági festés című előadásán. A szituáció szerint két felnőtt fiútestvér édesapjuk halála után rendezi, pakolja ki a hagyatéklakást. A nézők egymással szemben, a színpadteret közrefogva kapnak helyet. Fejükre fülhallgató kerül, mellyel közvetlenül kapcsolódhatnak a két színész mozdulatainak neszeihez, zörejeihez. Hangjáték-rituálét is látunk tehát.
Hetente három jó független előadás Budapesten
Hetente három jó független előadás Budapesten
Beszélgetés Boross Martinnal
Boross Martin a kortárs színházi alkotócsoport, a STEREO AKT alapító-művészeti vezetője. 2013-as létrejötte óta a csoport munkásságát élénk figyelem kíséri. Alapvető színházi működésüket egyéb művészeti tevékenységgel (film, zene) ötvözik. Jelenlétük külföldön is aktív. Ez utóbbiról és a néző kiemelt helyzetéről beszélgettünk a dramaturg szakot végzett, a színházi előadás eseményszerűségét előtérbe helyező alkotóval.  
Színházi kaleidoszkóp
Színházi kaleidoszkóp
Recenzió a Színház és társadalom című kötetről
Deres Kornélia és Herczog Noémi színes, élvezetes kötetet szerkesztett a színház és társadalom kapcsolatáról. A tizennyolc, vegyes műfajú szöveget tartalmazó „olvasókönyv” mint afféle kaleidoszkóp villant fel szempontokat e kényes és sokszor létjogosultságában megkérdőjelezett problematika értelmezéséhez, megvitatásához és a róla való gondolkodás elindításához. A szerkesztők az előszóban retorikai bravúrral élnek, a megtalált kézirat toposzával. A hazai köztudatban alig ismert Milo Rau-nak a jövő városi színházáról szóló manifesztumát jelölik meg a kötetet generáló oknak.
Felmagasztosulva
Felmagasztosulva
Édes Anna a Miskolci Nemzeti Színházban
Édes Anna. Klasszikus színmű. Így hirdeti plakátján a Miskolci Nemzeti Színház 2018/2019-es évadának Rusznyák Gábor-rendezte októberi premierjét. Jól mutatja ez: Kosztolányi Dezső regénye, annak adaptált esszenciája a köztudatban úgy él, mint létező dráma. Holott a harminc (négy rádió-, három mozgóképi és huszonhárom színházi) feldolgozás ellenére a műalkotásnak nincs autentikusnak nevezhető drámai feldolgozása. A Miskolci Nemzeti Színház Kamaratermében a régről ott ragadt sárgásbarna székek egy letűnt világ relikviáinak tűnnek, az épület eklektikussága, a színdarab érvényessége átszellőzi a nézőt.
Ember embernek farkasa
Ember embernek farkasa
Interjú Guelmino Sándorral a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból előadás kapcsán
Egy kis falu, név szerint Reinöd, valahol Bajorországban. Muskátlis ablakok, színes kerti törpék, emberek népviseletben. Zeneszó. Gyűlölet és kegyetlenség. A tavalyi évad nagy sikere, A mi osztályunk után most ezzel a húsba vágó előadással, Martin Sperr Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című darabjával jelentkezett Guelmino Sándor a tatabányai Jászai Mari Színház idei első bemutatójaként. A rendezőt a miértekről és a hogyanokról kérdeztük.
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés