Egyes előadók a klasszikus repertoárt játszó kollégáikat szomorú zenészeknek nevezik vidáman, de enyhén – és vállaltan – cinikus ízzel. A titulus amellett, hogy pejoratív, igen kifejező: a „laikus”, nem zenész számára is rögvest érthetően sugall egy alapvető hozzáállást, amellyel insidernek látszó módon lehet összekuncogni a Jenő háta mögött, aki fagotton játszik valami zenekarban (...te, azt a fagótos cuccot ütik, vagy húzzák?), szóval, hogy a Jenő feketében, ilyen szomorú képpel ül egy csomó ember közepén, akik szintén szomorú képűek és érthetetlen, bonyolult zenéket adnak elő, hosszan, amit ők is, a közönséggel együtt láthatóan unnak.