Portfóliók
A sztár, a vamp és az áldozat (Karády Katalin filmjei feminista filmelmélti megközelítésben - szakdolgozat bevezető)
A Karády-rejtély, vagy -mítosz, -titok, -jelenség, hiszen sokféleképpen hívják azt az utolérhetetlen hatást, melyet Karády kiváltott az emberekben, azóta megfejthetetlen, mióta megjelent a magyar filmen. Sokan próbáltak magyarázatot keresni arra, hogy mitől volt Karády Katalin olyan különleges, hogy saját korában lázban tudott tartani egy egész országot, és mi az oka annak, hogy harminc évvel később is, sőt, még a halála után is beszélnek, vitáznak róla az emberek, nézik a filmjeit és hallgatják a lemezeit. Még ma is sorra jelennek meg cikkek, írások, melyek megpróbálják szavakba önteni, leírni, megfejteni, elemezni Karády Katalin titkát. És ez a Karády-mítosz lényege: nem lehet pontosan megfogalmazni, hogy miként és mitől lett és maradt egy csapásra ennyire népszerű. Sőt, magát a Karády-mítoszt is elég nehéz összefoglalni, éppen a megfoghatatlansága miatt. A kulcsszó a titok. Rengeteg homályos pont volt és van ma is Karády Katalin életében és pályájában, melyekre soha nem fogunk választ kapni. Az emberek pedig – kíváncsiságuk és gyarlóságuk miatt – saját vélt és valós ismereteik alapján megpróbálják felfedni ezeket a homályos pontokat, fokozva ezzel a megismerhetetlenséget, újabb talányokat szülve.
Legtöbbször az a kérdés vetődik fel Karádyval kapcsolatban, hogy honnan a kisugárzás, az erotika és a női vonzerő megfejthetetlensége. „A Karády titkát keresők szokatlanságában kivételes jelenséggel találják szembe magukat: a siker elszakad a teljesítménytől magától. Elválik a művésznőtől is. Önmagában létezően táplálja saját magát.” (MGP ) Ebből a megfontolásból nem kísérlem meg lerántani a leplet a Karády-rejtélyről, ez a nálam nevesebb szakembereknek sem sikerült igazán.
A dolgozat első részének rövid áttekintését a háború előtti magyar hangosfilm korszakáról azért tartom lényegesnek, mert a korszak filmjeinek ismeretében válik igazán világossá Karády Katalin újszerű megjelenése és filmjeinek szokatlan merészsége.
A második rész a sztárság megnyilvánulásaira keres bizonyítékokat. Elsősorban a korabeli színházi hetilapokat dolgoztam fel, hiszen a '30-as, '40-es években ezek tükrözték leginkább a társadalom kulturális érdeklődését és igényeit. A napilapokat szándékosan hagytam figyelmen kívül, mivel azokban túlnyomórészt a színházi előadások és filmek kritikái jelentek meg, az én szempontomból azonban fontosabbak voltak azok az írások, riportok, cikkek, interjúk, melyek az emberekben kialakult Karády-képről tanúskodtak, illetve ehhez adtak adalékot. Felhasználtam továbbá visszaemlékezéseket és a közelmúltban megjelent újságcikkeket, könyveket is. Többször ütköztem egymásnak ellentmondó adatokba, igyekeztem hiteles források alapján tájékozódni. Találtam bizonyítható valótlanságokat is, ezeket igazolni is fogom. A sztárság kifejeződése mellett lényegesnek tartom, hogy szót ejtsek a mítosz megteremtődésének és életben tartásának folyamatáról is, ez ugyanis nyomon követhető a korabeli és a kortárs sajtó alapján Pontosan leképeződik, hogy a színházi szakma, az újságírók és a civil lakosság (főleg a két utóbbi) hogyan gerjesztették a mítosz születését, és hogyan mélyítik és tartják fenn ma is.
Karády politikai szerepvállalása is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a mítosz a mai napig töretlen. Ezzel kapcsolatban is vannak tisztázatlan helyzetek, hiszen akkoriban a sajtó nem írhatott erről, mivel Karády „zsidóbarátnak” bélyegzett feketelistás volt. Így a letartóztatásáról (1944. áprilisában!) és kivándorlásának körülményeiről és megközelítőleg pontos okairól csak visszaemlékezésekből értesülhetünk. Kivételt képez egy, Kristóf Károly által jegyzett, néhány oldalas, ma már szinte fellelhetetlen kiadvány, melyet a MÚOSZ adott ki 1987-ben: A Halálos tavasztól a Gestapo fogságáig.
A harmadik rész magukkal a filmekkel foglalkozik, a feminista filmelmélet és filmelemzési módszerek segítségével próbálom megmutatni azt, hogy a filmkészítők milyen eszközökkel (jelmez, világítás, kameramozgás, beállítások, zenék stb.) alakították ki és erősítették Karády „femme fatale” típusát, és e külső eszközök segítségével hogyan ábrázolták legsokoldalúbban a nőiségét. Ebből következően vizsgálom a filmekben a férfiakkal való kapcsolatát, ezekben az esetekben tehát nem a rejtély kulcsát keresem, csak a filmekben megformált nőalakok hatását kutatom.
A negyedik rész a dalok és a háborús érzület összekapcsolódásáról szól, arról, hogy Karády dalai hogyan vetítették ki az emberek háborúval szembeni ellenérzéseit és miként váltak a háború iránti ellenszenv szimbólumává.
Azt hiszem, Karády Katalin remek időzítéssel érkezett a filmes szakmába, sem a háború előtt, sem utána nem lehetett volna ekkora sikere. (Utóbbi be is bizonyosodott.) A dolgozatban arra keresem a választ, hogy miért éppen ő lett az első női „sztár” Magyarországon, miben nyilvánult meg a sztársága és miként izzította a korabeli sajtó az általa kiváltott hisztériát.
Szeretném megmutatni azt is, hogy azon túl, hogy Karády kétségtelenül intenzív erotikus kisugárzással rendelkezett, mennyi minden szükségeltetett a filmesek részéről is ahhoz, hogy a neki kiszabott szerepkörben ezt a kisugárzást maradéktalanul érvényesíteni tudja.
Legtöbbször az a kérdés vetődik fel Karádyval kapcsolatban, hogy honnan a kisugárzás, az erotika és a női vonzerő megfejthetetlensége. „A Karády titkát keresők szokatlanságában kivételes jelenséggel találják szembe magukat: a siker elszakad a teljesítménytől magától. Elválik a művésznőtől is. Önmagában létezően táplálja saját magát.” (MGP ) Ebből a megfontolásból nem kísérlem meg lerántani a leplet a Karády-rejtélyről, ez a nálam nevesebb szakembereknek sem sikerült igazán.
A dolgozat első részének rövid áttekintését a háború előtti magyar hangosfilm korszakáról azért tartom lényegesnek, mert a korszak filmjeinek ismeretében válik igazán világossá Karády Katalin újszerű megjelenése és filmjeinek szokatlan merészsége.
A második rész a sztárság megnyilvánulásaira keres bizonyítékokat. Elsősorban a korabeli színházi hetilapokat dolgoztam fel, hiszen a '30-as, '40-es években ezek tükrözték leginkább a társadalom kulturális érdeklődését és igényeit. A napilapokat szándékosan hagytam figyelmen kívül, mivel azokban túlnyomórészt a színházi előadások és filmek kritikái jelentek meg, az én szempontomból azonban fontosabbak voltak azok az írások, riportok, cikkek, interjúk, melyek az emberekben kialakult Karády-képről tanúskodtak, illetve ehhez adtak adalékot. Felhasználtam továbbá visszaemlékezéseket és a közelmúltban megjelent újságcikkeket, könyveket is. Többször ütköztem egymásnak ellentmondó adatokba, igyekeztem hiteles források alapján tájékozódni. Találtam bizonyítható valótlanságokat is, ezeket igazolni is fogom. A sztárság kifejeződése mellett lényegesnek tartom, hogy szót ejtsek a mítosz megteremtődésének és életben tartásának folyamatáról is, ez ugyanis nyomon követhető a korabeli és a kortárs sajtó alapján Pontosan leképeződik, hogy a színházi szakma, az újságírók és a civil lakosság (főleg a két utóbbi) hogyan gerjesztették a mítosz születését, és hogyan mélyítik és tartják fenn ma is.
Karády politikai szerepvállalása is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a mítosz a mai napig töretlen. Ezzel kapcsolatban is vannak tisztázatlan helyzetek, hiszen akkoriban a sajtó nem írhatott erről, mivel Karády „zsidóbarátnak” bélyegzett feketelistás volt. Így a letartóztatásáról (1944. áprilisában!) és kivándorlásának körülményeiről és megközelítőleg pontos okairól csak visszaemlékezésekből értesülhetünk. Kivételt képez egy, Kristóf Károly által jegyzett, néhány oldalas, ma már szinte fellelhetetlen kiadvány, melyet a MÚOSZ adott ki 1987-ben: A Halálos tavasztól a Gestapo fogságáig.
A harmadik rész magukkal a filmekkel foglalkozik, a feminista filmelmélet és filmelemzési módszerek segítségével próbálom megmutatni azt, hogy a filmkészítők milyen eszközökkel (jelmez, világítás, kameramozgás, beállítások, zenék stb.) alakították ki és erősítették Karády „femme fatale” típusát, és e külső eszközök segítségével hogyan ábrázolták legsokoldalúbban a nőiségét. Ebből következően vizsgálom a filmekben a férfiakkal való kapcsolatát, ezekben az esetekben tehát nem a rejtély kulcsát keresem, csak a filmekben megformált nőalakok hatását kutatom.
A negyedik rész a dalok és a háborús érzület összekapcsolódásáról szól, arról, hogy Karády dalai hogyan vetítették ki az emberek háborúval szembeni ellenérzéseit és miként váltak a háború iránti ellenszenv szimbólumává.
Azt hiszem, Karády Katalin remek időzítéssel érkezett a filmes szakmába, sem a háború előtt, sem utána nem lehetett volna ekkora sikere. (Utóbbi be is bizonyosodott.) A dolgozatban arra keresem a választ, hogy miért éppen ő lett az első női „sztár” Magyarországon, miben nyilvánult meg a sztársága és miként izzította a korabeli sajtó az általa kiváltott hisztériát.
Szeretném megmutatni azt is, hogy azon túl, hogy Karády kétségtelenül intenzív erotikus kisugárzással rendelkezett, mennyi minden szükségeltetett a filmesek részéről is ahhoz, hogy a neki kiszabott szerepkörben ezt a kisugárzást maradéktalanul érvényesíteni tudja.
