Portfóliók
Szebb világ
- …Hogy milyen az, mikor alkotnál, és nem tudsz? Benned van a tenni akarás, de valahogy nem jön össze semmi.
- Na de Ön…
- Ilyenkor nincs te, én se ő! Ilyenkor jön a frusztráció és az indulat. Nem tud mit tenni, ÉRTI? Nincs mit tenni. Ezért csináltam. Bennem volt a feszültség és ki kellet jönnie. Nem én tehetek róla. Mi művészek ilyenek vagyunk…
A detektívtükör mögött két rendőrnyomozó és egy pszichiáter figyelte a kihallgatást.
- Pedig ép elméjűnek tűnik.
- A betegeken általában nem látszik, hogy baj van.
- Ez igaz – szólt közbe a másik rendőr. – De ez normálisan beszél. Nincs düh kirohanás vagy apátia. Semmi olyan, ami alátámasztaná a tettét. Ha nem kapták volna rajta, ott a helyszínen akkor soha nem derült volna fény a tettesre.
- Ez számomra is érthetetlen, de sajnos ez egyre gyakoribb. A tudomány, egyelőre nem tud magyarázatot ezekre a kirohanásokra, de már sok elismert tudós dolgozik ezen a kérdésen.
- Én csak azt nem értem, mi viszi rá ezeket az embereket, hogy ilyen alá való dolgokat műveljenek, hiszen mindenük megvan. Amit csak megkívánhatnak a rendszer megteremt számukra és meg is kapják. Egyszerűen nem értem. Úgy viselkednek, mint az állatok.
- Egyébként pontosan mit is követett el? – kérdezte a pszichológus.
- Lopott a gyárból, ahol dolgozik és a házkutatás során kiderült, hogy nem is ez volt az első alkalom.
- Hogyan derült ki?
- Ő maga jelentette fel saját magát. És pont ez az érthetetlen. Felállt a gyár területén parkoló egyik autó tetejére és azt üvöltözte, hogy loptam. Miért teszik ezt?
Eközben a fal túloldalán folytatódott a kihallgatás.
- Azt nem értik meg Maguk és az úgynevezett állami vezetők, hogy nekem nem kell ez az egész, amit ideál rendszernek neveznek. Mások az igényeim. Kell, hogy éljek. Érti?
- De hát él? Dolgozik…
- Egy gyárban.
- …ahogy minden munkás…
- De én festő vagyok. Tönkre mennek a kezeim.
- A művészet nem fontos. Másodlagos az ember életében. Hiszen ezt Ön is tanulta a népi iskolában, nem?
- HAZUGSÁG. Az érzelmek, a lélek nem lehet másodlagos. Első az individualizmus.
- Azt tudja, hogy már csak ezekért a szavakért évtizedeket ülhet?
- Akkor hol a maga szabadsága? Nem mondhatom el azt, amit szeretnék. Nem élhetek úgy, ahogy nekem tetszik. Hol a boldogság?
- Társadalmi elégedettség van. Nincs egyéni boldogság. Maga nem tanult semmit iskolában. A tudományokat akarja kétségbe vonni? Tudja mit? Éveket látok sorakozni. A börtönben fogja leélni a hátralévő életét, ha nem tér észhez. Nézze én jót akarok magának. Vonja vissza a „tanait” – itt a kihallgató tiszt macskakörmöket mutatott az ujjaival. – és akkor maximum 5 év az Átnevelőben. Na mit mond? Gondolja meg.
- Persze és egy újabb ügy lezárva, igaz? A szokásos tébolyodott, aki megy a csatornába…
- Átnevelő.
- Ugyanaz. Kimosott agyú robotok jönnek ki onnan, nem emberek. Maguknak kellene észhez térniük nem nekem. Ez a rendszer halott, csak még mozgatják, de egyre többen jönnek rá, hogy mi folyik itt…
- Ezek szerint nem hagy nekem választást. – felállt kopogott az ajtón. Oda súgott valamit a benyitó rendőrnek és elment.
- Ennek vége? – kérdezte a pszichológus.
- Abszolúte. – dobta még oda a távozó rendőrnyomozók közül az egyik. – Vége.
- Beszélhetek vele?
A rendőrök hőkölve fordultak vissza.
- Minek?
- Meg akarom érteni.
- Háát…menjen. Ha ez szolgálja a tudományt, de vigyázzon, egy pár óráig nem lesz itt senki.
- Köszönöm. Vigyázok.
Várt egy kicsit és utána bement a lebilincselt férfihoz.
Évek múlva könyvek kezdtek napvilágot látni, amelyek egy új, másik világról meséltek az embereknek. Érzelmekről, egyéniségről, szerelemről. Olyan világot írtak le, ahol választani lehetett politikát, munkát. És az emberek elhitték mindezt. Úgy kezdtek álmodozni, mint az ideál rendszer megteremtése előtt. Gyönyörű szép, új világot láttak.
Ám szép szavakkal nem lehetett váltani. Véres harcok következtek. Nagyon sokan meghaltak, megnyomorodtak, vesztették el családjukat, barátaikat, de végül eljött a várva vált megálmodott új rendszer. Adtak neki szép nevet, mindenféle jónak tűnő törvényekkel fel is öltöztették és reménykedtek, hogy most ez akkor tényleg az igazi lesz. Ez lesz az, amit az ember már nagyon régen KIÉRDEMELT.
És akkor jöttek emberek, kik egy másik, új, tökéletes világról kezdtek el mesélni…
- Na de Ön…
- Ilyenkor nincs te, én se ő! Ilyenkor jön a frusztráció és az indulat. Nem tud mit tenni, ÉRTI? Nincs mit tenni. Ezért csináltam. Bennem volt a feszültség és ki kellet jönnie. Nem én tehetek róla. Mi művészek ilyenek vagyunk…
A detektívtükör mögött két rendőrnyomozó és egy pszichiáter figyelte a kihallgatást.
- Pedig ép elméjűnek tűnik.
- A betegeken általában nem látszik, hogy baj van.
- Ez igaz – szólt közbe a másik rendőr. – De ez normálisan beszél. Nincs düh kirohanás vagy apátia. Semmi olyan, ami alátámasztaná a tettét. Ha nem kapták volna rajta, ott a helyszínen akkor soha nem derült volna fény a tettesre.
- Ez számomra is érthetetlen, de sajnos ez egyre gyakoribb. A tudomány, egyelőre nem tud magyarázatot ezekre a kirohanásokra, de már sok elismert tudós dolgozik ezen a kérdésen.
- Én csak azt nem értem, mi viszi rá ezeket az embereket, hogy ilyen alá való dolgokat műveljenek, hiszen mindenük megvan. Amit csak megkívánhatnak a rendszer megteremt számukra és meg is kapják. Egyszerűen nem értem. Úgy viselkednek, mint az állatok.
- Egyébként pontosan mit is követett el? – kérdezte a pszichológus.
- Lopott a gyárból, ahol dolgozik és a házkutatás során kiderült, hogy nem is ez volt az első alkalom.
- Hogyan derült ki?
- Ő maga jelentette fel saját magát. És pont ez az érthetetlen. Felállt a gyár területén parkoló egyik autó tetejére és azt üvöltözte, hogy loptam. Miért teszik ezt?
Eközben a fal túloldalán folytatódott a kihallgatás.
- Azt nem értik meg Maguk és az úgynevezett állami vezetők, hogy nekem nem kell ez az egész, amit ideál rendszernek neveznek. Mások az igényeim. Kell, hogy éljek. Érti?
- De hát él? Dolgozik…
- Egy gyárban.
- …ahogy minden munkás…
- De én festő vagyok. Tönkre mennek a kezeim.
- A művészet nem fontos. Másodlagos az ember életében. Hiszen ezt Ön is tanulta a népi iskolában, nem?
- HAZUGSÁG. Az érzelmek, a lélek nem lehet másodlagos. Első az individualizmus.
- Azt tudja, hogy már csak ezekért a szavakért évtizedeket ülhet?
- Akkor hol a maga szabadsága? Nem mondhatom el azt, amit szeretnék. Nem élhetek úgy, ahogy nekem tetszik. Hol a boldogság?
- Társadalmi elégedettség van. Nincs egyéni boldogság. Maga nem tanult semmit iskolában. A tudományokat akarja kétségbe vonni? Tudja mit? Éveket látok sorakozni. A börtönben fogja leélni a hátralévő életét, ha nem tér észhez. Nézze én jót akarok magának. Vonja vissza a „tanait” – itt a kihallgató tiszt macskakörmöket mutatott az ujjaival. – és akkor maximum 5 év az Átnevelőben. Na mit mond? Gondolja meg.
- Persze és egy újabb ügy lezárva, igaz? A szokásos tébolyodott, aki megy a csatornába…
- Átnevelő.
- Ugyanaz. Kimosott agyú robotok jönnek ki onnan, nem emberek. Maguknak kellene észhez térniük nem nekem. Ez a rendszer halott, csak még mozgatják, de egyre többen jönnek rá, hogy mi folyik itt…
- Ezek szerint nem hagy nekem választást. – felállt kopogott az ajtón. Oda súgott valamit a benyitó rendőrnek és elment.
- Ennek vége? – kérdezte a pszichológus.
- Abszolúte. – dobta még oda a távozó rendőrnyomozók közül az egyik. – Vége.
- Beszélhetek vele?
A rendőrök hőkölve fordultak vissza.
- Minek?
- Meg akarom érteni.
- Háát…menjen. Ha ez szolgálja a tudományt, de vigyázzon, egy pár óráig nem lesz itt senki.
- Köszönöm. Vigyázok.
Várt egy kicsit és utána bement a lebilincselt férfihoz.
Évek múlva könyvek kezdtek napvilágot látni, amelyek egy új, másik világról meséltek az embereknek. Érzelmekről, egyéniségről, szerelemről. Olyan világot írtak le, ahol választani lehetett politikát, munkát. És az emberek elhitték mindezt. Úgy kezdtek álmodozni, mint az ideál rendszer megteremtése előtt. Gyönyörű szép, új világot láttak.
Ám szép szavakkal nem lehetett váltani. Véres harcok következtek. Nagyon sokan meghaltak, megnyomorodtak, vesztették el családjukat, barátaikat, de végül eljött a várva vált megálmodott új rendszer. Adtak neki szép nevet, mindenféle jónak tűnő törvényekkel fel is öltöztették és reménykedtek, hogy most ez akkor tényleg az igazi lesz. Ez lesz az, amit az ember már nagyon régen KIÉRDEMELT.
És akkor jöttek emberek, kik egy másik, új, tökéletes világról kezdtek el mesélni…
