Portfóliók

Egyszer húszéves voltam, érett, mint a gránátalma
és csillogó, mint a menyegzői cukorüvegpohár.
Egyszer Rimbaud-t magoltam, és elhatároztam,
hogy szövetségre lépek a Gonosszal.
Egyszer húsz éves voltam, nem hajtott egyéb,
egy beteges pompon-girl skizo-nimfomániája,
a siker és az álmodozás, a reklám-szakma,
a legnagyobb önmutogatás, a valóságszenya íze,
Amerika hangja, a posztkommunizmus és a MÁK.

Egyszer húszéves voltam, cinikus actor of art
(Szentkútival a Limóban – titokban – élvezetes volt);
egyszer elfogyott az életkedvem, lenyomott
a depresszió, hátra fejest a sárga betonpalánkra,
a XANAX undorító, egy délután azért kellemes volt
végigheveredni, úszni a Benczúr kert gyerekszem-
pocsolyájában, akkor rádöbbentem, hogy homokozólapátnak
kéne lennem, Jézus, de jó lenne, ha homokozólapát lehetnék,
sóhajtottam, s meditálni kezdtem, Ki Buddha? kérdezte a
tanítvány, Szezámmagos Pogácsa, Ki Buddha? kérdezte máskor,
Seggtörlőpapír, szarnom kellett, aztán csak úgy, mint Tandori
Bécsben, vajon összeszorított seggel eljutok a Dunáig?
csak ne lenne ilyen kibaszott meleg, ti meg a faszér’ bámultok!
nem láttatok még fehérek közt egy európait?
vajon összeszorított seggel eljutok a Dunáig,
hogy nagy költő lehessen belőlem? jó lenne most valami
zenét hallgatni vagy videózni vagy a kígyómérgemet
birizgálni a takarón, fiúk, ez a gyerek, nincsen gyerekszaga,
persze, mert ebből lesz a gyerek, nem azt mondtad, hogy ez a
gyerek? higgyétek már el, a bátyám mondta, ebből lesz a gyerek,
hát lehet, hogy te ebből lettél, de én nem, az biztos, jó hely
ez a játszótér, kurva sokat lehet itt tanulni, aztán hazamegyek,
Marcival bugáztunk kólát, kurva meleg van, verset kellene
tanulni, a faszomnak van kedve, A lírikus epilógja egész jó,
nagyon igaz ez a vers, mindegyik erről szól, thelibebaszta
a themát, Nietzschét is olvastam (Emberi, túlságosan is emberi),
a fürdőkádba kurva jó, meg rá lehetett applikálni a tükörre,
megborotválkoztam, mint abban a Déri-elégiában, valahogy,
kicsit vizes lett, amúgy is iszonyú tömény, nem t’om, hogy
írhatta meg, aztán elvittem vonatozni, de inkább egy pinát
stíröltem, elaludt a barátnője vállán, a hajára, az arcára
sütött a nap, egész bepirosodott tőle, vagy megérezte, hogy
ennyire kuksolok a minije alá, és azért pirult el,
ilyenkor nagyon intenzív hullámokat bocsátok ki,
elme-impulzusokat, ölni is tudnék, puhára izzadtam a könyvet,
meg a nap is meghajlította, nem nekem való,
kurva meleg van, kánikula, hőség, forróság, kutyameleg,
dobbanás, karnis-sárga volt a Nyugati, kivixolta papucs-
nap-apám… a csöviket is felszipuzhatta volna egy ekkora
munka közben, van pénzem, de neked nem adok,
harminchárom fok, én harminchét vagyok, én győztem,
BI-BI-BI-BI-BEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!