Portfóliók

Az ég sötétkék szárnyra vesz,
és síró fellegekbe visz.
Alant a tenger messze lesz,
és fagyos, sóvár, sós a víz.

A lord lánya a várban áll,
fehér szemébe tűz a Nap.
Merengve, kétszáz éve már
várja, hogy rátaláljanak.

Álmos, borongó, lomha hon,
amely fölött a gép repül.
Alatta kisebb Albion,
és egyre nő a tér felül.

A szűz szerelme parttalan,
a testet el nem engedi.
Bár kopva rajta bőr, arany
és meghajlítják évei.

Hogy Edinburghra hull az éj,
a sir a partra érkezik.
Az arca puffadt, sok fekély
teríti ázott csonkjait.

A ködtől alig látni tán
a tompa fényt, mi fent dereng,
de hallani a két buján
duhajkodó víg szellemet.

Egy gyöngéd kézhez ér a váll,
és kelt a stewardess szeme,
a kékjén ott van az a vár,
s a közös kísértetmese.