Portfóliók

Kiosztották az irodalmi Nobel-díjat, 2019-ben Peter Handke kapta, a 2018-as díjat pedig Olga Tokarczuk vehette át. Válogatás a világsajtó reakciójából.

A nemzetközi sajtó gyorsan reagált a 2019-es irodalmi Nobel-díj október 10-i kiosztására.
A 2019-es irodalmi Nobel-díjat Peter Handke osztrák író kapta, de bejelentették a tavalyi, 2018-as győztest is Olga Tokarczuk személyében. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia a tavalyi évben elhalasztotta a díj odaítélését, miután botrány tört ki az akadémia egyik tagjának férje által elkövetett több nemi erőszak kapcsán. A botrány következményeképpen több tag lemondott a posztjáról, a 2018-as díjat pedig nem osztották ki. Az Akadémia márciusban jelentette be, hogy idén kiosztják a tavalyi díjat is.

Az indoklás szerint Tokarczuk a díjat elbeszélői képzelőerejéért kapta, mely szenvedélyesen képviseli a határátlépést mint életformát. Handke befolyásos munkájáért kapta a díjat, ami nyelvi találékonyságával vizsgálja az emberi tapasztalás perifériáját és sajátosságát. Az Independent idézi az Akadémia bővebb indoklását, mely szerint Tokarczuk „soha nem stabil és örökké tartó dologként értelmezi a valóságot, a kulturális szembenállások feszültsége áthatja írásait: természet a kultúrával szemben, értelem az őrültséggel szemben, férfi a nővel szemben, otthon a hazátlansággal szemben”. Handke pedig „különleges figyelmet szentel a tájaknak és a világ anyagi valóságának, ami miatt a mozgókép és a festészet inspirációjának két legnagyobb forrása lett”. 

Az NPR cikkében méltatja Tokarczuk munkásságát; az író több, mint tizenkét művet publikált, 2018-ban (lengyelként először) elnyerte a Nemzetközi Booker-díjat (Bieguni, vagy Flights c. művéért), illetve bejutott az idei Booker-díj döntősei közé is a Drive Your Plow Over the Bones of the Dead (Prowadź swój pług przez kości umarłych) c. könyvével is. A cikk idézi Anders Olssont, a bizottság tagját, aki szerint Tokarczuk a helyi, lokális életről ír, de térképek és a spekulatív gondolatok inspirálják, és felülről nézi a földi életet. Kamil Ahsan kritikájában azt írja, Tokarczuk „alapvetően portrékat ír, s olyan író, akinek határtalan érzéke van kiszimatolni az embert alkotó abszurditást”. 
A Franciaországban élő osztrák Handke leginkább a formával való kísérleteiről híres, amire példa az 1960-as években megjelent drámája, a Publikumsbeschimpfung (Offending the Audiences), amelyben a színészek a nézők viselkedését kritizálják, illetve ő jegyzi Wim Wenders filmje, a Berlin felett az ég forgatókönyvét. Ezen kívül novellákat, rádiódrámákat, fikciós prózát írt. Olsson meglátása szerint „néhány évtizede a kortárs fikció legbefolyásosabb írói közé tartozik, és már 1966-ban az irodalmi élet részese, aki hatalmas műérzékkel fedezi fel a perifériát, a láthatatlan helyeket”. 

A Guardian írása alapján Peter Handke választása máris vitát szított, melynek oka a részben szlovén származású író politikai szerepvállalása a délszláv konfliktusban Szerbia és a háborús bűnös Slobodan Milošević pártolójaként. Handke beszélt Milošević 2006-os temetésén is, 2014-ben pedig azt nyilatkozta, hogy a Nobel-díjat el kéne törölni az irodalom hamis kanonizálásáért. A cikk szerint a díjkiosztó bizottság elismerte a Handke körüli problémákat, beismerve, hogy „olykor vitát váltott ki”, de hozzátették, hogy „sartre-i értelemben nem tekinthető elkötelezett írónak, és nem hirdet politikai programot”. 
Tokarczuk szintén ismert politikai nézetei miatt, 2014-ben lengyel kiadójának biztonsági őröket kellett felvennie mellé, miután szélsőjobboldali nacionalisták feldühödtek azon a megnyilvánulásán, amely szerint Lengyelország rettentő dolgokat tett a koloniális múltban. Emiatt megkapta a targowiczanin jelzőt, ami árulót jelent. 

Fiammetta Roccó, a Booker-díj adminisztrátora úgy nyilatkozott: a két győztes, „bár írói stílusukban különböznek, de egyaránt megtámadott területekről írnak, arról, hogy ki birtokolja az emlékezetet, és arról a mély emberi vágyról, hogy történetek meséljünk”. Fiammetta úgy véli, a két író egyértelműen kontextusba helyezhető egymással, és az idei eredmény határozottan egy tudatos döntés végkifejlete.

Olsson nyilatkozata szerint az Akadémia eddig férfiorientált és eurocentrikus döntéseket hozott, mostantól viszont igyekeznek szélesebb perspektíva szerint gondolkozni. Az eurocentrizmustól való elhatárolódás próbáját 2019-ben ismét nem sikerült teljesítenie az Akadémiának, ám mindezzel együtt az angolszász sajtó elégedett Tokarczuk győzelmével. A Guardianen közölt írásában Claire Armitstead azt írja, a lengyel szerző nem egyszerűen jó, hanem kulturális fontosságú választás, s a Nobelnek pont egy ilyen „rasztahajú feministára volt szüksége”. Ugyanitt Sian Cain cikke problémaként hozza fel, hogy ígéretüket (vagyis hogy több nőt, kevesebb európai szerzőt fognak díjazni) nem tartották be, hiszen mindkét nyertes európai; emellett odaítélték a tavalyi díjat is, ahelyett, hogy az Akadémia körüli botrány után átgondolt, új irányt vett volna a Nobel-díj kiosztása. Cain hangsúlyozza, hogy több író, köztük Salman Rushdie, Hari Kunzru vagy a szlovén filozófus, Slavoj Žižek is kritizálja Handke győzelmét. Kunzru szerint „most mindennél jobban szükségünk van olyan értelmiségiekre, akik az emberi jogok legnagyobb védelmezői a politikai vezetőink cinizmusa és érdektelensége ellenére. Handke nem ilyen ember”. Žižek szavaival „ilyen a mai Svédország: háborús bűnök mentegetője kapja a Nobel-díjat, miközben az ország részt vett napjaink egyik legnagyobb hőse, Julian Assange karaktergyilkosságában. A reakciónak nem Handke Nobel-díjának kellett volna lennie, hanem Assange Nobel béke-díjának.”

Jennifer Egan, az amerikai PEN szövetség elnöke közleményben adta ki: „a PEN America általában nem kommentálja más intézmények irodalmi díjait (...), mindazonáltal Peter Handke kitüntetése kivételnek tekinthető. Megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy egy olyan írót választottak, aki nyilvános hangját arra használja, hogy történelmi tényeket ásson alá és nyilvános segítséget nyújt a népirtás olyan elkövetőinek, mint amilyen a volt szerb elnök, Slobodan Milošević vagy a bosnyák-szerb vezető, Radovan Karažić.”

Peter Maass írja cikkében az Intercept oldalán: „nem arról beszélek, hogy nem szabad Handkétől olvasni. A tiltakozásom nem annak a régi dilemmának egy változata, hogy szabad-e Richard Wagnert hallgatni, vagy sem. Nyugodtan olvassunk Handkét. A véleményem ez: egy dolog olvasni az írásait, de teljesen más megdobni egy olyan díjjal, amivel teljes munkássága legitimizálódik, nem csak regényei és darabjai, amelyek feddhetetlenek és politikailag semlegesek.”

Amikor a New York Times megkérdezte az Akadémiát a döntésükről, Mats Malm, az Akadémia tagja és titkára úgy nyilatkozott, a döntés irodalmi és esztétikai alapokon nyugszik, és „nem az Akadémia feladata, hogy egyensúlyozzon az irodalmi minőség és politikai szempontok között”.