Portfóliók

"Mintha minden halálban a saját elmúlásommal néztem volna szembe: időtlenül. Pedig a halál mindig ugyanaz volt. Jött, amikor jönnie kellett, csak én voltam mindig más. És éreztem, hogy a bennem élő gyermeké volt anyám szomorúsága, és éreztem, hogy a bennem élő fiatalságé volt az Istent is számonkérő lázadás. És én voltam az is, aki ott és akkor, a kórházban, csöndben állva, a szemébe nézett a halálnak egy pillanatra, nagyanyám tekintetén át. És éreztem, hogy a nagyanyám halála miatt érzett szomorúságom, elveszett az apám iránt érzett részvétem és együttérzésem árnyékában. És éreztem, hogy az apám miatt érzett részvétem és együttérzésem, elveszett a mindenség akaratának elfogadásában. Mintha ott és akkor, alkalmasságom lett volna rá, hogy érezzem. Szavak nélküli feloldozássá vált bennem az elmúlás, kikerülhetetlenül az élet részévé olvadt és tudtam, hogy majd mindenkiért jönni fog, és az úgy van jól."

(további részletek: http://ridegkrisztina.hu/reszletek)