Portfóliók

A félelem kacaja

Ámbátor barátnak tűnnek kik előtted
Szemedbe mosolyognak, de közben tőled
Sötétkék félsz, s harag támad bennük
Felettük állsz, ezért nem is látod
Csak az egércincogást hallod.
S Ők udvariasan kapirgálják várad
Falait. A legváratlanabb villámmal
Összetörsz mint kártyavár s azzal
Nem lesz más csak halom, s széthordják
Amit létre teremtettél, s udvarias mosolyból
Borzalmas sátán kacaj válik.

Támolygok

Nem érzem a világot
Nem is érdekel.
Talán ez, mi hiányzott.
A föld felé nézve fenékkel
Nincs számomra központ,
Se kezdet, se vég.
Jobbra-balra önt bort,
Múlik már, ne még!

Még érezni akarom, hogy élek,
Még meztelen álmodnék ébren.
Dőlöngélek, támolygok, nem félek,
Ártalmatlan, kiszolgáltatva időben, térben.
Most kiadom magam a világba
Testemből lelkemből mindent.
Önérzetem való, nagy, most hiába.
Részegítve sem széles, nem buja hitet.

Szédülve gyöngyház víziók,
most senki sem bánthat.
Nem mert hisz számból tíz író
Szavát egybezárva árad
A sok-sok bűnös szó.
-nincs halál, nincs háború, éljetek,
jusson mindnyájunk eszébe? Szeretni jó.
-mint én, ne más elé boruljatok!
…csak részegségtől kopjon térdetek
Istenek nyomában

Már régóta, hogy lábnyomokban járok
Fáradtan, de lelkesen csak előre.
Lépten nyomon elémbe villannak akadályok,
Én megyek, veszem, izzadok, élvezem.
Előre, előre látom a célt!
De minnél inkább haladok egyre
Messzebb vagyok, és már csak akadályért,
Csak haladok, nem látom hova.

Most már csak érzem, hogy úgyis leszek,
Valahová érkezek. Ez az ostoba szerkezet,
Mókuskerék. Csak gyorsul, és gorombább. Megveszek
Egy darabért a szörnyből.
Minden falattal erősebbé válok,
Egyre folytván gyorsabban járok.
És ahogy erősödöm, gyorsulok,
Amikor erősebben a szörnynél megállok.

Megálltamban a szörnyre nézek,
Ő rám néz, és rájövök
Én vagyok a fenevad,
A rémet legyőzni sosem fogom
Hiába erősebb vagyok.
Végül rámtámad az alkony.

(Sheeva versek)

Sárba hullott igazgyöngy

Egy igaz, tiszta harmatcsepp voltál,
Valami szebb, valami őszintébb.
Gyémánt könnycseppjeid hullatád
De körbe vettek téged kavicsok
Csodálták körben gyönyörűséged,
S te, drága szívem, ettől sárba hulltál.









Gyűlölni és szeretni

Megmérgezlek imádatommal
Elvérezem vágyaiddal
Életed szegném érintésemmel
Megvakítva simítanálak
Megfojtva ölelnélek

Nyakadat szorongatva csókolnálak halálra,
Testedet csonkítanám fülledt erotikában,
A véredben mosnám magam tisztára
Hogy eggyé váljak veled, szerelmem hiánya
Hiába érzek, mégis üres lelkem.
Hiába féltelek, mégis ártanék neked.
Kegyetlenséged drága szúró mámor,
Nem látlak, de fényed érzem bárhol
Kénytelen, kelletlen imádlak édesem,
Ki keserűn, mérgesen szólsz hozzám.
Ám nélküled gúnyos bú az életem.


Megváltoztál

Megváltoztál, mint elmúlt a nyár
Elváltoztál, mint nappal, s éj sötét
Nem a régi csillag vagy már
Kinek szent szem volt számomra tűz.
Elhervadt tulipán, kinek eljött az ősz.
Bár ő maga azt érzi, mint ő így szép
De szirmok nélkül kívül csak konok bősz
Had öltöztesselek újra színbe, csak egyszer még.
Had repítselek újra az égnél is magasabbra
Csak arra kérlek, ne hagyj tovább bús magamra!







Az idő előttünk

Az idő előttünk halad
Lángolva mint üstökös szalad
S mi hajszoljuk, kergetjük!
Tisztán, ahogy erőnkből fakad
S mikor megfáradunk nem üldözzük tovább
Csak megpihenve hallgatjuk az üstökös dalát


Miért?

Miért nem bírok feledni?
Ha emlékezni fáj.
Miért nem bírom szemem lehunyni?
Ha őt látni fáj.
Fájdalom: enyhítő szó.
A pokol tüzeinek és égi villámok
S még rosszabb földi jók.
Te vagy ki fájdalmat okozhatsz
Te vagy ki enyhülést hozhatsz.
Nem kérlek már téged,
hisz mikor kértelek,
minden szavad égetett.

Valahol mélyen

Ott vagyok, ahova fény nem jut el
Csak gondolatok, félelem lágyan ölel
Felfelé vágyom, de itt lent én vagyok
Csak magamban dermesztő hideget szavalok
Magamnak. Nincs fény, nincs élet
Csak hit, hogy van még épp, szép odalent.











Untatnak a nagyok…

Untatnak a nagyok.
Untatnak, kik így vagy úgy tettek,
Céljaikat érték el, a cél nem én vagyok.
Untat, hogy áldoznunk kell nektek,
Olvasni rólatok, tőletek
Tanulni felőletek, rólatok.
Nem igazi élvezet nélkületek.

Untattok már, de nagyok vagytok.
Értelek titeket csak ti maradtok.
Újak nincsenek vagy csak fű alatt.
A nagy, az igaz, ti voltatok csak papírrá apadt.
Csörgő patakjaitok, csupán ennyi maradt.
Nem hömpölyögtök folyamként, dal s alant.
Untatnak a nagyok, de hiányoznak.


Érezni

Szükségem, hogy érezzek
Jóban rosszban létezzek
Egy cseppje vagyok a világ
Tengerének.
A világ egy pettye
Csillagos egemnek.
Legyek csupán vérző seb
Egy bokán,
Legalább észrevesznek.
Legyek csak egy elnyomott,
lecsapott bogár,
legalább léteztem.

De hiszen az is vagyok!
Egy érző csepp.
Ha legalább egyszer
Úsztam a boldogság görbe
Csuprában.
Ha legalább egyszer hasított
testembe a játékos vágy,

vagy csak egyszer éreztem
a tajtékzó villám dühöt
életem remegő kocsonyáján,
már megérte kinyitnom vak szemem!