Portfóliók
labirintus
Labirintus
Nos, az egész úgy kezdődé, hogy édesanyám elküldevé vásárolni az M.P.B.H.SZ.M-be (Madárfészkes Piros Borzalmas Hiper Szuper Market). Úgyhogy el is indulám kezemben vala a nagy fonott kosárka, amit amúgy a Sándor és Pista bácsi nevű borkotványozók használanálak vala szőlő és cseresznye szüretelődzésre.
Épp csöpörgé az eső, de süté a nap. Előttem szivárvány tárogatódzott, mint ama rosszféle leány szokott. Ez felizgatá. Ágaskodásomra felfigyelének, mikor a B. K. VÉ. (Borzasztó Kék Végzet) szállító sárkányra várakozám annak megállandó helyén. Egyből a szivárvány jutá újra eszembe újra. Gondolám megnézem magamnak újra, de amint hátra forduladzom nem szivárvány levé ott újra, hanem Piperés Karcsi álla mögöttem, aki inkább szereté, ha Krisztíneának szólíták őt, mivel kinyalá ő saját magát vala púderrel és egyébb sminknyalánságokkal. Ő is felfigyelé a szivárvány okozta árbóc lengőmre, és ezért saját dorongját megragadá vala megettem, és rángatá vala gyanútlan hátsóm felé.
- Mené te a picsába vala!
Szólottam nekíje, hiszen szerény személyem nem tűré az effajta sunyi inzultusoákat, és elindulám gyalog az utat a szent bevásárlóközpontba. Lábaim egymás után lépdesé az aszfalton, mikor egy nagy Nisszán Szarréra Pik áp autójárgányból rámordítoá Kopaszhajú Béla a félszemű, félkarú, patás medve, aki jogosítványt úgy kapá, hogy saját anyját kinálá fel a vizsgabiztos alkalmazottnak, arra a cselekvésre, amit jobb helyeken vezess én szopoának hívnak. Tehát reám ordítá:
- El takarodá utamból pór paraszt tirpák, mert én menten agyon nyomálak septibe hamar!
Eme sértést nem tűrvén válaszul csak annyit közölém:
- A járda földön rohangálsz keréken, piros szent lámpánál pénisz váladék!
Eme mondat elhagyá számat, ezután előkapám Nok-fia telefonom, és felhívám ama személyt, aki móresre taníthatá eme frátéőrt. És ím eljövé Kisdongós Káovboj, és sötétségbe borulá ama föld, melyre árnyékát veté ez a hatalmas szörnyeteg, hetven éves sárkányszerű rém. Így szólalá meg kőkeményen:
-Azonnal menj innen el kismajom!
És azzal dongóján magányos káovbojként eltávolodá a lemenő napfényben, és elnyelé vala a horizont.
Utamat fojtatván a sűrű dzsungelen, háromnapi járásnyi sivatagon, és a félelmetes halálos autópálya szurdokon keresztül elérkezém a szent helyre. Egy helyre, ahol tiszteletét teszi a város apraja-nagyja, és portékákat vásárolá, és pénzét költi a nagy bevásárlóistenség tiszteletére. Így áldozának neki hálásan a remek árajánlatokért, és a minőségért, amit eme isten szent szolgái a kínaiak nyújtanak nekünk. Már a parkolóban látám a hatlmas égigérő cserepes pálmafákat, és a szent hely madaras zászlajait, melyek a határtalan szabadságot jelképezék vala. Azt a szabadságot, melyet a pénzköltés adá vala, ami nemcsakhogy remek szórakozást nyújt a pórnép számára, de legalább minden pénzét elverheté olyan akciós értékekért, amelyre amúgy sohasem levé szükségük vala.
Belépvén ama isteni szerencsével megáldott nagy szent kapun, ami csodálatos módon magától működé, ama ajtó kinyílá vala, és a nagy, megszentségteleníthetetlen templom beszívá engem vala a nagy aulába. Vala. Egyből megnyugvá lelkem, ahogy az ómagyar valóságszerű fíling megcsap vala. Vagy csupán a biztonsági templomőrök hugyszagát érezém, mivel ők szent kávét ivának reggelente, és a nagy vigyázás hevében nemjutá nekik elegendő idejük a bűverejű mellékhelyiség látogatására. Ezért ők szent vizüket az aula sarkaiba űríték vala. Tovább fojtatván utamat vala a fortélyos,félelmetes labirintus felé, ahol a bejáratot őrző szent egyenruha bírtokló rámripajkodá, hogy vegyem el a szent taligát, mely a fillérszerű érmével műkölendé, és portéka hurcibálás szándékára állanák ott. Eme járgány segítségével jutám be a szentséges szentélybe, és ím bent valék, és így szólám:
- Lám ez a nap is elérkezett.
A hatalmas bevásárló pergamenen álla az maga segítség, melyből megtudám úticélom mivoltát. Megnézvén rájövén, hogy a féltve tisztelt, embernél többet érő rühes kutyának tápértékben, és nyomellemben gazdag táplálékát kell elsőként beszereznem. Így az állatosztályra kerültem, ahol a labirintus első próbatétele várt reám. A nagy döntés próbája. Kifinomult logika, és éles ész eggyüttes mivolta szükségelteték, hogy eldöntsem, és kiválasszam a megfelelő eledelet.(ezt direkt írám így) Vaj a marha, és őzlábgombás ízesítésű alufóliába csomagolt harminc százalékra értékelődött finomságot válaszám? Avagy kígyóméregtelenített szénhidrát alapú szarvasmarhás tápeledelt vegyem meg a rajta elmosódott dátumovával, amely kiolvasván urunk fia Jézus születése előttre mutat? Esetleg lépjek tán a spórolásnak ama ragacsos, rögös útvesztőjére, melynek során vételezém egy rághatatlan tésztából készült kutyacsontot, mely mellesleg az üknagymamámra emlékezteté, és az ó hatalmas rühes eb rághatá az idő végezetéig?
-Micsoda stressz, és felelősség súlya nyomasztá derék vállamat. Ím jobb lesz hát mindhármat válasszam.
És így tevém, és látám, hogy ez jó. Aztán eljő ama nemes perc, hogy az indiában szentként tisztelt állatnak a tehénnek saját nedvére színben hasonlító mennyei nedűt kell a trükkös taligámba tennem, és látám, hogy ez jó. És mindjárt pakolám még ugyanannak por változatát, mert akciós, és tartósítószer mentes. Ezután a férfiúi erőm került vala próbatételre, midőn a pékek illatos mestermunkái között galoppírozám. Egy vérszomjas öreg Marika került elém, hű fegyverhordozójával, a néma Gizikével. Rettenetes erejét fitogtatván kiabála, midőn megtoltam az ő járgányát, hisz nem férevén el tőle a szűk folyosón.
- Mhóst mheggyilkhollák bhénötöket! Éhlgyhütt áz ighasság phillánáthá! Áhz ighasság thőrévhel léshújtok thereáhtok! Mhéglákholsz téééé!
Szőrnyű akcentusával gyilkolt vala már ő meg sok derék lovagot s katonát. Ezt a gyilkos fegyvert minden akcentusnak nevezék, ennek oka, hogy úgy beszéle, mintha mindenhonnan jövé széles e világon. De én sem valék rest. Felkapám ama legnagyobb bágettet, ami kezem ügyébe kerülé, és vitéz Toldit megszégyenítő erővel sújtotám le szőrnyen bűzös száját. Ím rettenetes, kattogó műfogsora is kirepülé az éterbe, és legyőzöttnek tekintetett.
-Megmérettettél, könnyűnek talála.
Végül a türelem, és ész szörnyű próbája következett. Az unalom egy fertő, iszapos, mocskos mocsrában, a szent pénztározó előtti mérges kígyósorban kellenék várnom a pénztározókezelő végső ítéletére a portékák értéke felett vala. A kínos csöndet megzavará mögöttem álló szalmakalapos Józsibá imént megszerzett rádióhullámkészüléke, melyet nem illendék ugyan, de a szent labirintus utolsó szakaszában próbála ki. Szőr Lagzi Lapos lovag fertelmesen andalítő, és fülbemászó balladái, mint szirének éneke kelté furcsa testi vágyat bennem aziránt, hogy elhozá egy kalapáló eszközöt a barkácsmesterség oltáráról, hogy megkalapálá ama szalmakalapos főt. De hihetetlen, és mindent felűlmúló, bátor akaraterőmnek, és toleransziémnek köszönhetően ilyet én nem cselekedé. Balra mellettem leledző sorban egy nyálas pár házas életének levék szem és fültanúja. Ez is testi vágyat ébreszté. Én tűrtőztetém vala magam. Végre elkövetkezé ama utolsó része itt létemnek, az ítélet, és az áldozat. A hiú kék-zöld szemű Timi a vásárlóistenség alávaló és ím mégis bájos csatlósa három minden sorsot eldöntő kérdésekkel tevé próbára rátermettségemet vala.
-Papír, vagy celofán zacskóba tegyem?
-Míly bűnös, fejtörőt kérdezél te ó nemes hölgy. Ím celofánt kérek.
-Kártyája van?
-Mint minden jómagyar embernek természetesen itt levék törzsvásárlói kártyám.
-Ezerkétszázhuszonegy forint lesz. Huszonegy forint van?
-Igen rendelkezém vele, tessék.
-Köszönjük, hogy nálunk vásárolt, jöjjön máskor is.
-Rendben ifjú hölgy, úgytevék.
És ím elhagyám a szent labirintust, de egy szent biztonsági őrző-védő előbb jól letaperolá engem kívül, bellül, mert azt hiszé a balga, hogy tolvajkodám. Tévedett, de redős hátsóm még napnyugtáig sajogá hurkás, kesztyűs ujjaitól.
Büszkeségem határtalan vala. sikerült bevásárolnom vala.
VÉGE
VALA
-
Nos, az egész úgy kezdődé, hogy édesanyám elküldevé vásárolni az M.P.B.H.SZ.M-be (Madárfészkes Piros Borzalmas Hiper Szuper Market). Úgyhogy el is indulám kezemben vala a nagy fonott kosárka, amit amúgy a Sándor és Pista bácsi nevű borkotványozók használanálak vala szőlő és cseresznye szüretelődzésre.
Épp csöpörgé az eső, de süté a nap. Előttem szivárvány tárogatódzott, mint ama rosszféle leány szokott. Ez felizgatá. Ágaskodásomra felfigyelének, mikor a B. K. VÉ. (Borzasztó Kék Végzet) szállító sárkányra várakozám annak megállandó helyén. Egyből a szivárvány jutá újra eszembe újra. Gondolám megnézem magamnak újra, de amint hátra forduladzom nem szivárvány levé ott újra, hanem Piperés Karcsi álla mögöttem, aki inkább szereté, ha Krisztíneának szólíták őt, mivel kinyalá ő saját magát vala púderrel és egyébb sminknyalánságokkal. Ő is felfigyelé a szivárvány okozta árbóc lengőmre, és ezért saját dorongját megragadá vala megettem, és rángatá vala gyanútlan hátsóm felé.
- Mené te a picsába vala!
Szólottam nekíje, hiszen szerény személyem nem tűré az effajta sunyi inzultusoákat, és elindulám gyalog az utat a szent bevásárlóközpontba. Lábaim egymás után lépdesé az aszfalton, mikor egy nagy Nisszán Szarréra Pik áp autójárgányból rámordítoá Kopaszhajú Béla a félszemű, félkarú, patás medve, aki jogosítványt úgy kapá, hogy saját anyját kinálá fel a vizsgabiztos alkalmazottnak, arra a cselekvésre, amit jobb helyeken vezess én szopoának hívnak. Tehát reám ordítá:
- El takarodá utamból pór paraszt tirpák, mert én menten agyon nyomálak septibe hamar!
Eme sértést nem tűrvén válaszul csak annyit közölém:
- A járda földön rohangálsz keréken, piros szent lámpánál pénisz váladék!
Eme mondat elhagyá számat, ezután előkapám Nok-fia telefonom, és felhívám ama személyt, aki móresre taníthatá eme frátéőrt. És ím eljövé Kisdongós Káovboj, és sötétségbe borulá ama föld, melyre árnyékát veté ez a hatalmas szörnyeteg, hetven éves sárkányszerű rém. Így szólalá meg kőkeményen:
-Azonnal menj innen el kismajom!
És azzal dongóján magányos káovbojként eltávolodá a lemenő napfényben, és elnyelé vala a horizont.
Utamat fojtatván a sűrű dzsungelen, háromnapi járásnyi sivatagon, és a félelmetes halálos autópálya szurdokon keresztül elérkezém a szent helyre. Egy helyre, ahol tiszteletét teszi a város apraja-nagyja, és portékákat vásárolá, és pénzét költi a nagy bevásárlóistenség tiszteletére. Így áldozának neki hálásan a remek árajánlatokért, és a minőségért, amit eme isten szent szolgái a kínaiak nyújtanak nekünk. Már a parkolóban látám a hatlmas égigérő cserepes pálmafákat, és a szent hely madaras zászlajait, melyek a határtalan szabadságot jelképezék vala. Azt a szabadságot, melyet a pénzköltés adá vala, ami nemcsakhogy remek szórakozást nyújt a pórnép számára, de legalább minden pénzét elverheté olyan akciós értékekért, amelyre amúgy sohasem levé szükségük vala.
Belépvén ama isteni szerencsével megáldott nagy szent kapun, ami csodálatos módon magától működé, ama ajtó kinyílá vala, és a nagy, megszentségteleníthetetlen templom beszívá engem vala a nagy aulába. Vala. Egyből megnyugvá lelkem, ahogy az ómagyar valóságszerű fíling megcsap vala. Vagy csupán a biztonsági templomőrök hugyszagát érezém, mivel ők szent kávét ivának reggelente, és a nagy vigyázás hevében nemjutá nekik elegendő idejük a bűverejű mellékhelyiség látogatására. Ezért ők szent vizüket az aula sarkaiba űríték vala. Tovább fojtatván utamat vala a fortélyos,félelmetes labirintus felé, ahol a bejáratot őrző szent egyenruha bírtokló rámripajkodá, hogy vegyem el a szent taligát, mely a fillérszerű érmével műkölendé, és portéka hurcibálás szándékára állanák ott. Eme járgány segítségével jutám be a szentséges szentélybe, és ím bent valék, és így szólám:
- Lám ez a nap is elérkezett.
A hatalmas bevásárló pergamenen álla az maga segítség, melyből megtudám úticélom mivoltát. Megnézvén rájövén, hogy a féltve tisztelt, embernél többet érő rühes kutyának tápértékben, és nyomellemben gazdag táplálékát kell elsőként beszereznem. Így az állatosztályra kerültem, ahol a labirintus első próbatétele várt reám. A nagy döntés próbája. Kifinomult logika, és éles ész eggyüttes mivolta szükségelteték, hogy eldöntsem, és kiválasszam a megfelelő eledelet.(ezt direkt írám így) Vaj a marha, és őzlábgombás ízesítésű alufóliába csomagolt harminc százalékra értékelődött finomságot válaszám? Avagy kígyóméregtelenített szénhidrát alapú szarvasmarhás tápeledelt vegyem meg a rajta elmosódott dátumovával, amely kiolvasván urunk fia Jézus születése előttre mutat? Esetleg lépjek tán a spórolásnak ama ragacsos, rögös útvesztőjére, melynek során vételezém egy rághatatlan tésztából készült kutyacsontot, mely mellesleg az üknagymamámra emlékezteté, és az ó hatalmas rühes eb rághatá az idő végezetéig?
-Micsoda stressz, és felelősség súlya nyomasztá derék vállamat. Ím jobb lesz hát mindhármat válasszam.
És így tevém, és látám, hogy ez jó. Aztán eljő ama nemes perc, hogy az indiában szentként tisztelt állatnak a tehénnek saját nedvére színben hasonlító mennyei nedűt kell a trükkös taligámba tennem, és látám, hogy ez jó. És mindjárt pakolám még ugyanannak por változatát, mert akciós, és tartósítószer mentes. Ezután a férfiúi erőm került vala próbatételre, midőn a pékek illatos mestermunkái között galoppírozám. Egy vérszomjas öreg Marika került elém, hű fegyverhordozójával, a néma Gizikével. Rettenetes erejét fitogtatván kiabála, midőn megtoltam az ő járgányát, hisz nem férevén el tőle a szűk folyosón.
- Mhóst mheggyilkhollák bhénötöket! Éhlgyhütt áz ighasság phillánáthá! Áhz ighasság thőrévhel léshújtok thereáhtok! Mhéglákholsz téééé!
Szőrnyű akcentusával gyilkolt vala már ő meg sok derék lovagot s katonát. Ezt a gyilkos fegyvert minden akcentusnak nevezék, ennek oka, hogy úgy beszéle, mintha mindenhonnan jövé széles e világon. De én sem valék rest. Felkapám ama legnagyobb bágettet, ami kezem ügyébe kerülé, és vitéz Toldit megszégyenítő erővel sújtotám le szőrnyen bűzös száját. Ím rettenetes, kattogó műfogsora is kirepülé az éterbe, és legyőzöttnek tekintetett.
-Megmérettettél, könnyűnek talála.
Végül a türelem, és ész szörnyű próbája következett. Az unalom egy fertő, iszapos, mocskos mocsrában, a szent pénztározó előtti mérges kígyósorban kellenék várnom a pénztározókezelő végső ítéletére a portékák értéke felett vala. A kínos csöndet megzavará mögöttem álló szalmakalapos Józsibá imént megszerzett rádióhullámkészüléke, melyet nem illendék ugyan, de a szent labirintus utolsó szakaszában próbála ki. Szőr Lagzi Lapos lovag fertelmesen andalítő, és fülbemászó balladái, mint szirének éneke kelté furcsa testi vágyat bennem aziránt, hogy elhozá egy kalapáló eszközöt a barkácsmesterség oltáráról, hogy megkalapálá ama szalmakalapos főt. De hihetetlen, és mindent felűlmúló, bátor akaraterőmnek, és toleransziémnek köszönhetően ilyet én nem cselekedé. Balra mellettem leledző sorban egy nyálas pár házas életének levék szem és fültanúja. Ez is testi vágyat ébreszté. Én tűrtőztetém vala magam. Végre elkövetkezé ama utolsó része itt létemnek, az ítélet, és az áldozat. A hiú kék-zöld szemű Timi a vásárlóistenség alávaló és ím mégis bájos csatlósa három minden sorsot eldöntő kérdésekkel tevé próbára rátermettségemet vala.
-Papír, vagy celofán zacskóba tegyem?
-Míly bűnös, fejtörőt kérdezél te ó nemes hölgy. Ím celofánt kérek.
-Kártyája van?
-Mint minden jómagyar embernek természetesen itt levék törzsvásárlói kártyám.
-Ezerkétszázhuszonegy forint lesz. Huszonegy forint van?
-Igen rendelkezém vele, tessék.
-Köszönjük, hogy nálunk vásárolt, jöjjön máskor is.
-Rendben ifjú hölgy, úgytevék.
És ím elhagyám a szent labirintust, de egy szent biztonsági őrző-védő előbb jól letaperolá engem kívül, bellül, mert azt hiszé a balga, hogy tolvajkodám. Tévedett, de redős hátsóm még napnyugtáig sajogá hurkás, kesztyűs ujjaitól.
Büszkeségem határtalan vala. sikerült bevásárolnom vala.
VÉGE
VALA
-
