Portfóliók

A költészet lehetősége mindenkié, a költészet pedig vélemény, rím és rímtelen közötti választás, odamondás az elődöknek, átirata egy sornak vagy egy korszaknak, városnak, életnek. Mindenki lehet költő annyi ideig, ameddig a mondandója tart és ha jól szól, akkor kitolható ez az idő.

 

A slam poetry eredetét illetően egy underground megnyilvánulása az önkifejezésnek: az emberek kiálltak, előadták műveiket, gyakran versenyre is keltek egymással. Ez ma sincs másként, bár kategóriákban Gombóc Artúr bölcsességét felhasználva mondhatni: ahány slam, annyi féle és mindegyik attól jó, hogy slam: lehet tematikus, team slam, nyílt vagy zártkörű slam, (hosszú, rövid, gömbölyű vagy tömör csoko…), szólhat a versenyről, vagy az "egyszerű" kiállásról egy saját művel a mű mellett, a műben.

 

A FISZ KLUB SZEGED című, havi rendszerességgel megrendezett irodalmi estek az éppen meghívott vendégektől és a témától függetlenül is bizonyos szempontból hasonló célt szolgálnak, hiszen a műhelymunkával záruló beszélgetések lehetőséget biztosítanak a fiatal íróknak, hogy megmutassák szerzeményeiket a jelenlévőknek, beleértve a meghívott szerzőket is. Akik felvállalják a megmérettetést, tapsot és kritikát kapnak cserébe, egyéni döntés, hogy ki mit visz ezekből haza, ahogy az elhangzott kritika is lehet egyéni vélemény. A lényeg a szóhoz jutás lehetősége csakúgy, mint a slam poetry esetében. A februári FISZ KLUB SZEGED programja csavart egyet az említett hasonlóságon: volt persze szünet is, de a legfontosabb a slam előtte, slam utána két profi, Simon Márton és Závada Péter részvételével.

Első körben egy előadott szövegekkel tarkított beszélgetést hallhatott a körülbelül kétszáz fős közönség, amiből kiderült, hogy mindkét költő munkásságának biztosítószege volt a lázadás. Závada kezdetben az édesapja generációjának irodalma ellen ment szavaival, Simon Marci pedig a szigorú szabályokkal működő egyházi iskola hatására fordult a költészethez, mint a lázadás legkifinomultabb formájához. Az előadott szövegeikből kiütközött a formai és szellemi hagyományokhoz való sajátos viszony: az intertextuális szöveghelyek, illetve apróbb utalások (például ilyen Simon Marci Szürke város című dalhoz respect gyanánt a szerzemény hangulatától ihletett versében a címekkel való játék, vagy a közmondás elferdítése: "ha minden út Rómába vezet, nem mindegy, hogy merre mész?") érdekes újrahasznosítási technikákkal friss jelentéssel bővültek, gyakran mosolyogtató, elgondolkodtató hangot, hangulatot kölcsönözve a vendégszövegeknek. Závada Peti többek közt egy, Akkezdet Phiai munkásságából is ismert Parti Nagy Lajos-allúzióval (az önmagában is talányos Rókatárgy alkonyatkor című műre utaló Budapestmóddal) bemutatta, a szöveg sorról sorra működő plasztikussága mellett, hogy az egyébként nagy gyakorisággal előforduló idegen szavak és szójátékok segítségével hogyan rétegződik egymásra vagy rendeződik egymás mellé a versben (a dalszövegben), a szleng, a költészet és a korszak-kórkép egy művön belül.

A szünetet követően kitartó figyelem és némi hangszalagpróbáló üvöltés (más esetben kézirat adogatás) kíséretében sor került a szerepcserére: az addigi hallgatóságból a Rongy színpadára vonuló fiataloké volt a szó, míg a műveket kritikával, a szerzőket tanácsokkal látták el a vendégek.

 

Az este egyik tanulsága az volt, hogy a slam poetry amellett, hogy mint a jelenre adott válaszreakció egy élő nyelvet képes művészi keretek közé emelni, az elterjedését megelőző, vagy azzal párhuzamosan jelenlévő "hagyományos" költészettel is szoros viszonyt ápol, hiszen abból nőtt ki, arra (is) reflektál és gyakran rajta keresztül beszél. Így a költészetnek ez a mellékága (is) többek között egy rendkívül izgalmas irodalmi kirakósként is szolgálhat. A másik egy kevésbé szövegszerű, de annál örömtelibb tanulság: az emberek szeretik a slamet, kíváncsiak rá és azokra, akik művelik, mert közel áll egy adott korosztályhoz és hiteles tud lenni a szó, jelentés és ember összefüggésében.