Portfóliók
Ázsia az ötven éves Viennale filmfesztiválon
Minden filmfesztivál legfontosabb része a várakozás. A feszült, az idegesítő, a türelmetlen és az idegölő várakozás. A kígyózó sorok a jegypénztárak előtt, a bejáratnál, a maradékjegyek kiárusításánál és a filmkezdetek előtt. Jean-Luc Godard szerint a moziban a nézőket látni, olyan, mintha csak a buszon utazó embereket látnánk, de soha a hosszú várakozást a megállóban. A Viennale filmfesztivál létrejöttekor az osztrák filmművészet nagyobbrészt színházi komédiákból, bohózatokból, bécsi zenés komédiákból és Frank Antel revüfilmjeiből állt. A modern filmművészetet szinte egyáltalán nem támogatták államilag. A Viennale-t Sigmund Kennedy, Fritz Walden és Edwin Zbonek bécsi filmkrikusok alapították. Az első fesztivál 1960-ban a Künstlerhaus moziban volt. Akkoriban nem tudták, hogy lesz még folytatás és a "Nemzetközi fesztiválhét az 1959-es év érdekes filmjeiből" címet adták a rendezvénynek. Mindössze 8 egész estés filmet és 10 rövidfilmet mutattak be. A gyenge kezdet után a következő évben meg is vonták a támogatást. 1962-ben Bécs város 50000 schillinggel feltámasztotta a vállalkozást és létre is hoztak az egyesületet. Ennek köszönhetően ünnepelhettünk most évfordulót.
Az ötven év már egy szép kor, még nem öreg, de nem is fiatal. Az ember már tapasztalt és egy kicsit letisztult, de még mindig kíváncsi az új dolgokra. Az ötven év filmtörténetben is nagy idő, akkor futottak be a legnagyobb francia újhullámosok (pl. Godard, Truffaut). Elképesztő belegondolni, hogy az Oscar-díj 84, a Cannes-i fesztivál 65, a Berlinale 51, a Magyar filmszemle 43 éves. Az időközben elhunyt Chris Marker készített egy filmet a születésnapos Viennale-ra. Peter Handke és Cate Blanchett el is jött velünk moziba. Genesis P-Orridge, Tony Conrad hegedűpárbajt játszottak a születésnapi koncerten. A koreai Jeonju film fesztivál külön programmal köszönti a Viennale-t. Tizennégy nap alatt több, mint háromszáz filmet vetítettek. Michel Caine, Fritz Lang, Manuel Mozos és Alberto Grifi filmjeiből retrospektív vetítéseket tartottak. A magyar filmművészetet a Csak a szél (Fliegauf Bence, 2012) című film képviselte. Képtelenség az összes filmet végignézni, muszáj kiválasztani valamiféle preferenciát, ami alapján tudtunk válogatni. Az ázsiai játékfilmekből válogattam, mert meglepően nagy számban szerepeltek.
Ahn Sang-Hoon-ot, a koreai filmrendező Vak (Beulraindeu, 2011) című filmje Terence Young a Várj, míg sötét lesz (Wait Until Dark, 1967) thrillerének remakeje. A szereplők helyzete, a történet jelentősen változott és míg a Várj, míg sötét lesz kamarafilm, addig a vak című filmben a fél várost láthatjuk. A brit filmben Audrey Hepburn egy vak nőt játszott, akit három bűnöző terrorizál, hogy adjon vissza egy babát, aminek a hasában kábítószert rejtettek el. A dél-koreai filmben az egykor rendőrnek tanuló, de balesetben megvakult Min-Shoo-Ah (Kim Ha-neul) küzd egy sorozatgyilkos ellen. A film elején a még látó Min fölényeskedve a nagy testvért játsza. Vigyázni próbál öccsére és hazavinni a szórakozóhelyről. Hozzábilincseli öccse kezét az autó kapaszkodójához, de útközben baleset történik. Min kizuhan az autóból, de öccse a bilincs miatt nem tud kiszállni és az autóval együtt lezuhan egy hídról.
<iframe width="420" height="236" src="http://www.youtube.com/embed/Xz_TgM3UOD4" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
Három évvel később a látását elvesztett Min a vakvezető kutyájával él. Egy nap meglátogatja az árvaházat, ahol a testvérével felnőttek. Hazafele úton percekig látjuk, amint taxira várva áll az esőben. Egy kis ízelítőt kapjunk, hogy miért is nehéz vaknak lenni. Nem is veszi észre, hogy taxi helyett egy magánautóba száll be. A sofőr Myung-Jin (Yang Young-jo) gyanúsan kedves viselkedése mégis feltűnik neki. Miközben az autós a kávéját próbálja Min-re elütnek egy nőt. Min tanúja lesz egy cserbenhagyásos gázolásnak. Myung-Jin magabiztosan próbálja a vak nőt győzködni, hogy csak egy kutyát ütöttek el. Min-nek végképp gyanús lesz a sofőr, és elszökik. A koreai film hősnője teljesen más, mint Terence Young filmjében, a Hepburn által alakított törékeny virágszál. Kim Ha-neul egy jó fizikumú és talpraesett nőt alakít. Másrészt míg a hepburni karakter állandó, míg a koreai filmben személyiség fejlődést is láthatunk. Min öccse halála után az állandó vak önváddal élt együtt. A film végén a gonoszt legyőzve megmenti a másik tanú, Kwon Gi-seob (Yoo Seung-ho) életét és együtt végzik el a rendőri iskolát. Amennyire kidolgozottak a pozitív karakterek, annyira klisés a pszichopata nőgyógyász (Yang Young-jo), aki szikével és injekciós tűvel gyilkol, nőket rabol el és erőszakol meg. A Várj míg sötét lesz legszebb jelenetét újranézhetjük, amint a vak nő az összes lámpát összetöri, hogy az ellenfele is sötétben legyen és egy gyufával próbálja felgyújtani amíg az ellenfele éppen benzinben ácsorog. Egy másik jelenetben láthatjuk, hogy egy smart phone életmentő lehet, ha a gyilkosod a metróban üldöz. Min szeme a telefonja kamerája lesz, a barátja vonalban van, miközben a gyilkos üldözi.
Az új Takeshi Kitano film az Outrage Beyond (2012) az Outrage (2010) folytatása. A tokiói alvilág kivételesen békés. Egy kettősügynök rendőr (Fumiyo Kohinata) próbálja elég nagy sikerrel egymásnak ugrasztani a bandákat és közben elkapni néhány tagot, hogy előléptetést kapjon. Mióta Otomo-t (Takeshi Kitano) lecsukták a Sanno-klán nagyon megerősödött és elkezdett részvényekkel és befektetési alapokkal foglalkozni, megbomlott az egyensúly. Persze a régivágású yakuzák képtelenek átvenni az új módszereket. A film a régi és új konfliktusán alapul és persze, hogy véres. Kitano mestere ennek a műfajnak és nincs is nehezebb úgy egy filmet elkészíteni, hogy annak minden pillanata szórakoztató. Még akkor is ha az első óra azzal telik, hogy mint a görög eposzokban, bemutatkoznak a szereplők. Az egyik legemlékezetesebb jelenetben Kitano megkésel valakit egy játékbarlangban. A zene egy pillanatra megszűnik és csak a kés, vér és a hús cuppogós szimfóniáját halljuk.
<iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/6Yz8bUYs8lU" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
A szerelem kedvéért (Ai to Makoto, 2012) egy habos, mázos süteménynek tűnik a másik két filmhez képest. Takashi Miike Tim Burton japán megfelelője, olyan vad, kicsit őrült humorú filmek rendezője, mint a Meghallgatás (Ôdishon) és az Ichi a gyilkos (Koroshiya 1, 2001).Ez a filmje egy kitekert Romeó és Júlia, amely egyszerre összegzi és rugaszkodik el az eddigi munkáitól. Az Ai to Makoto egy szójáték, mert egyszerre jelenti a szerelem kedvéért kifejezést valamint tartalmazza a két főhős nevét. A film Ikki Kajiwara 70-es évek közepén készült mangáján alapul, ami Miike-t már három akciófilm elkészítésére inspirálta. Szinte magam előtt látom Miike mixerét, amibe saját korábbi munkáiból átemelt karaktereket, helyszíneket és zenét. A Varjak nulla (Kurôzu Zero, 2007) című film rosszfiúja itt is balhét csinál, de az idétlen musical darabok vagy japán pop slágerek inkább a Katakurik boldogságából (Katakuri-ke no kōfuku, 2002) köszönnek vissza. Az édeskés koktél viszont egy nagyon finom és okos japán musical paródia.
A filmet egy anime vezeti be, amiben a lázadó Makoto Taiga (Satoshi Tsumabuki) megment egy naív, tisztaszívű lányt Ai Saotome-t (Emi Takei). 11 évvel később Tokióban újra találkoznak. Makoto pillanatokon belül, mint a filmben annyiszor, egy hadseregnyi ellenfél ellen kell harcolnia, de itt végül a rendőrség közbelép. Ai megmenti Makoto-t a fogda elől, a gazdag szülői kapcsolatokkal Makoto-t beülteti a saját magániskolájába. Makoto pillanatok alatt haragba kerül a tanárokkal és az iskola eminens diákjával Iwashimizu-val (Takumi Saito), aki halálosan szerelmes Ai-ba. Először Iwashimizu vall táncolva énekelve szerelmet Ai-nak, majd Ai hasonlóképpen Makoto-nak. Nem tudom, hogy ez a jelenet a japánokat nem ismerve egy európainak érthető-e, de ez a japán pasizás, csajozás paródiája. A japán fiatalok valóban olyan romantikusan képzelik el a párválasztást, mint Don Quiote, amin nálunk a kiskamaszok is nevetnének. Természetesen Ai-nak nem kell Iwashimizu, Makoto-nak Ai.
Makoto-t kirúgják, illetve áthelyezik egy másik főiskolába, ahol a termekben kupacokban áll a szemét és a falak grafitik. Ez a helyszín a Varjak nullában (Kurôzu Zero, 2007) is feltűnt már. A hősünkbe pillanatok alatt ketten beleszeretnak, a hirhedt, rágózó bandavezér Gamuko (Sakura Ando) és a csendes és ravasz Yuki (Ito Ono). A film további része Ai és kettőjük harcáról, rivalizálásáról szól. Miközben Iwashimizu is kitart Ai mellett, többször kérleli Makoto-t, védje meg szerelmét Ai-t.
<iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/CpLycp1k0cI" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
A filmet teljesen áthatja az animék világa. Parodisztikus, hiszen a filmhez sokkal jobban passzolna a heavy-metal vagy valami zúzós gótikus zene, de ehelyett hőseink Takeshi Kobayashi japán nyelvű pop slágereire táncikálnak még az utolsó nagy harcban is. Yuki lánycsapata, akár rovarrá változott Cupido-k harcolnak Makoto ellen. De nem győzhetnek, akármennyien vannak is. Hogy teljes legyen a shakespeare-i Rómeó alakja, a film végén, Makoto rájön mégis szereti Ai-t. Mielőtt odaérne szerelméhez, egy volt tanára a hátába állítja a kést. Persze mint egy wagneri operahős, aki a halála után is énekel még fél órát, Makoto is fel tud mászni a lépcsőn, hogy még utoljára lássa szerelmét. Takashi Miike filmjének egyetlen hibája, hogy túl hosszú (133 perc), néhány jelenet nélkül gazdagabbak lennénk. Ilyenek például a két gótikus hős Makoto és Yuki előélete és a jelenet, ahol Makoto megakadályozza anyja öngyilkosságát.
A Viennale mindenképpen egy sikertörténet. A filmválaszték és a nézőszám évről évre növekszik, anélkül hogy a tartalmi vagy az esztétikai igényesség kárára menne. Számtalan kritikusnak és nézőnek a kedvenc fesztiválja lett. Fritz Göttler írja a Süddeutschen Zeitung-ban, hogy a Viennale híres, mint a világ legszebb filmfesztiválja, ami mindig is politikailag orientált volt, de a politikát nem követni, hanem teremteni akarja.
Az ötven év már egy szép kor, még nem öreg, de nem is fiatal. Az ember már tapasztalt és egy kicsit letisztult, de még mindig kíváncsi az új dolgokra. Az ötven év filmtörténetben is nagy idő, akkor futottak be a legnagyobb francia újhullámosok (pl. Godard, Truffaut). Elképesztő belegondolni, hogy az Oscar-díj 84, a Cannes-i fesztivál 65, a Berlinale 51, a Magyar filmszemle 43 éves. Az időközben elhunyt Chris Marker készített egy filmet a születésnapos Viennale-ra. Peter Handke és Cate Blanchett el is jött velünk moziba. Genesis P-Orridge, Tony Conrad hegedűpárbajt játszottak a születésnapi koncerten. A koreai Jeonju film fesztivál külön programmal köszönti a Viennale-t. Tizennégy nap alatt több, mint háromszáz filmet vetítettek. Michel Caine, Fritz Lang, Manuel Mozos és Alberto Grifi filmjeiből retrospektív vetítéseket tartottak. A magyar filmművészetet a Csak a szél (Fliegauf Bence, 2012) című film képviselte. Képtelenség az összes filmet végignézni, muszáj kiválasztani valamiféle preferenciát, ami alapján tudtunk válogatni. Az ázsiai játékfilmekből válogattam, mert meglepően nagy számban szerepeltek.
Ahn Sang-Hoon-ot, a koreai filmrendező Vak (Beulraindeu, 2011) című filmje Terence Young a Várj, míg sötét lesz (Wait Until Dark, 1967) thrillerének remakeje. A szereplők helyzete, a történet jelentősen változott és míg a Várj, míg sötét lesz kamarafilm, addig a vak című filmben a fél várost láthatjuk. A brit filmben Audrey Hepburn egy vak nőt játszott, akit három bűnöző terrorizál, hogy adjon vissza egy babát, aminek a hasában kábítószert rejtettek el. A dél-koreai filmben az egykor rendőrnek tanuló, de balesetben megvakult Min-Shoo-Ah (Kim Ha-neul) küzd egy sorozatgyilkos ellen. A film elején a még látó Min fölényeskedve a nagy testvért játsza. Vigyázni próbál öccsére és hazavinni a szórakozóhelyről. Hozzábilincseli öccse kezét az autó kapaszkodójához, de útközben baleset történik. Min kizuhan az autóból, de öccse a bilincs miatt nem tud kiszállni és az autóval együtt lezuhan egy hídról.
<iframe width="420" height="236" src="http://www.youtube.com/embed/Xz_TgM3UOD4" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
Három évvel később a látását elvesztett Min a vakvezető kutyájával él. Egy nap meglátogatja az árvaházat, ahol a testvérével felnőttek. Hazafele úton percekig látjuk, amint taxira várva áll az esőben. Egy kis ízelítőt kapjunk, hogy miért is nehéz vaknak lenni. Nem is veszi észre, hogy taxi helyett egy magánautóba száll be. A sofőr Myung-Jin (Yang Young-jo) gyanúsan kedves viselkedése mégis feltűnik neki. Miközben az autós a kávéját próbálja Min-re elütnek egy nőt. Min tanúja lesz egy cserbenhagyásos gázolásnak. Myung-Jin magabiztosan próbálja a vak nőt győzködni, hogy csak egy kutyát ütöttek el. Min-nek végképp gyanús lesz a sofőr, és elszökik. A koreai film hősnője teljesen más, mint Terence Young filmjében, a Hepburn által alakított törékeny virágszál. Kim Ha-neul egy jó fizikumú és talpraesett nőt alakít. Másrészt míg a hepburni karakter állandó, míg a koreai filmben személyiség fejlődést is láthatunk. Min öccse halála után az állandó vak önváddal élt együtt. A film végén a gonoszt legyőzve megmenti a másik tanú, Kwon Gi-seob (Yoo Seung-ho) életét és együtt végzik el a rendőri iskolát. Amennyire kidolgozottak a pozitív karakterek, annyira klisés a pszichopata nőgyógyász (Yang Young-jo), aki szikével és injekciós tűvel gyilkol, nőket rabol el és erőszakol meg. A Várj míg sötét lesz legszebb jelenetét újranézhetjük, amint a vak nő az összes lámpát összetöri, hogy az ellenfele is sötétben legyen és egy gyufával próbálja felgyújtani amíg az ellenfele éppen benzinben ácsorog. Egy másik jelenetben láthatjuk, hogy egy smart phone életmentő lehet, ha a gyilkosod a metróban üldöz. Min szeme a telefonja kamerája lesz, a barátja vonalban van, miközben a gyilkos üldözi.
Az új Takeshi Kitano film az Outrage Beyond (2012) az Outrage (2010) folytatása. A tokiói alvilág kivételesen békés. Egy kettősügynök rendőr (Fumiyo Kohinata) próbálja elég nagy sikerrel egymásnak ugrasztani a bandákat és közben elkapni néhány tagot, hogy előléptetést kapjon. Mióta Otomo-t (Takeshi Kitano) lecsukták a Sanno-klán nagyon megerősödött és elkezdett részvényekkel és befektetési alapokkal foglalkozni, megbomlott az egyensúly. Persze a régivágású yakuzák képtelenek átvenni az új módszereket. A film a régi és új konfliktusán alapul és persze, hogy véres. Kitano mestere ennek a műfajnak és nincs is nehezebb úgy egy filmet elkészíteni, hogy annak minden pillanata szórakoztató. Még akkor is ha az első óra azzal telik, hogy mint a görög eposzokban, bemutatkoznak a szereplők. Az egyik legemlékezetesebb jelenetben Kitano megkésel valakit egy játékbarlangban. A zene egy pillanatra megszűnik és csak a kés, vér és a hús cuppogós szimfóniáját halljuk.
<iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/6Yz8bUYs8lU" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
A szerelem kedvéért (Ai to Makoto, 2012) egy habos, mázos süteménynek tűnik a másik két filmhez képest. Takashi Miike Tim Burton japán megfelelője, olyan vad, kicsit őrült humorú filmek rendezője, mint a Meghallgatás (Ôdishon) és az Ichi a gyilkos (Koroshiya 1, 2001).Ez a filmje egy kitekert Romeó és Júlia, amely egyszerre összegzi és rugaszkodik el az eddigi munkáitól. Az Ai to Makoto egy szójáték, mert egyszerre jelenti a szerelem kedvéért kifejezést valamint tartalmazza a két főhős nevét. A film Ikki Kajiwara 70-es évek közepén készült mangáján alapul, ami Miike-t már három akciófilm elkészítésére inspirálta. Szinte magam előtt látom Miike mixerét, amibe saját korábbi munkáiból átemelt karaktereket, helyszíneket és zenét. A Varjak nulla (Kurôzu Zero, 2007) című film rosszfiúja itt is balhét csinál, de az idétlen musical darabok vagy japán pop slágerek inkább a Katakurik boldogságából (Katakuri-ke no kōfuku, 2002) köszönnek vissza. Az édeskés koktél viszont egy nagyon finom és okos japán musical paródia.
A filmet egy anime vezeti be, amiben a lázadó Makoto Taiga (Satoshi Tsumabuki) megment egy naív, tisztaszívű lányt Ai Saotome-t (Emi Takei). 11 évvel később Tokióban újra találkoznak. Makoto pillanatokon belül, mint a filmben annyiszor, egy hadseregnyi ellenfél ellen kell harcolnia, de itt végül a rendőrség közbelép. Ai megmenti Makoto-t a fogda elől, a gazdag szülői kapcsolatokkal Makoto-t beülteti a saját magániskolájába. Makoto pillanatok alatt haragba kerül a tanárokkal és az iskola eminens diákjával Iwashimizu-val (Takumi Saito), aki halálosan szerelmes Ai-ba. Először Iwashimizu vall táncolva énekelve szerelmet Ai-nak, majd Ai hasonlóképpen Makoto-nak. Nem tudom, hogy ez a jelenet a japánokat nem ismerve egy európainak érthető-e, de ez a japán pasizás, csajozás paródiája. A japán fiatalok valóban olyan romantikusan képzelik el a párválasztást, mint Don Quiote, amin nálunk a kiskamaszok is nevetnének. Természetesen Ai-nak nem kell Iwashimizu, Makoto-nak Ai.
Makoto-t kirúgják, illetve áthelyezik egy másik főiskolába, ahol a termekben kupacokban áll a szemét és a falak grafitik. Ez a helyszín a Varjak nullában (Kurôzu Zero, 2007) is feltűnt már. A hősünkbe pillanatok alatt ketten beleszeretnak, a hirhedt, rágózó bandavezér Gamuko (Sakura Ando) és a csendes és ravasz Yuki (Ito Ono). A film további része Ai és kettőjük harcáról, rivalizálásáról szól. Miközben Iwashimizu is kitart Ai mellett, többször kérleli Makoto-t, védje meg szerelmét Ai-t.
<iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/CpLycp1k0cI" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
A filmet teljesen áthatja az animék világa. Parodisztikus, hiszen a filmhez sokkal jobban passzolna a heavy-metal vagy valami zúzós gótikus zene, de ehelyett hőseink Takeshi Kobayashi japán nyelvű pop slágereire táncikálnak még az utolsó nagy harcban is. Yuki lánycsapata, akár rovarrá változott Cupido-k harcolnak Makoto ellen. De nem győzhetnek, akármennyien vannak is. Hogy teljes legyen a shakespeare-i Rómeó alakja, a film végén, Makoto rájön mégis szereti Ai-t. Mielőtt odaérne szerelméhez, egy volt tanára a hátába állítja a kést. Persze mint egy wagneri operahős, aki a halála után is énekel még fél órát, Makoto is fel tud mászni a lépcsőn, hogy még utoljára lássa szerelmét. Takashi Miike filmjének egyetlen hibája, hogy túl hosszú (133 perc), néhány jelenet nélkül gazdagabbak lennénk. Ilyenek például a két gótikus hős Makoto és Yuki előélete és a jelenet, ahol Makoto megakadályozza anyja öngyilkosságát.
A Viennale mindenképpen egy sikertörténet. A filmválaszték és a nézőszám évről évre növekszik, anélkül hogy a tartalmi vagy az esztétikai igényesség kárára menne. Számtalan kritikusnak és nézőnek a kedvenc fesztiválja lett. Fritz Göttler írja a Süddeutschen Zeitung-ban, hogy a Viennale híres, mint a világ legszebb filmfesztiválja, ami mindig is politikailag orientált volt, de a politikát nem követni, hanem teremteni akarja.
