Portfóliók

Bajtai tudja a szlogeneket. Egy refrénista ő. De nem csak az. Nála valahogy mindig november van: delíriumos, sérült képek lovagolnak lassan, ködgubában. Ha őt olvassák, kikészülnek a pszichológusok. De ez a fekete srác, ez a sok-képű Bajtai: tesz rá, csak lovagol, az Üveghegyre fel.

Bajtai egy para-tár. Felviszi a parát a padlásra. Aztán lehozza. Aztán felviszi. Ideges egy realista. Nagy mozis. A háttér meg szinte mindig: film noir.

Bajtai fiatal, de öreg a hegedűje. Úgy húzza, hogy elsőre talán nem is érted: itt kezdődik a költészet. Na de, milyen? Ha egy jelzőt kéne dobni a kutyáknak, az a szemtelen volna. Persze alázatos is: nyugodtan felpofozhatod. Nem üt vissza. Csak nevet. De én nem lennék nyugodt ettől a nevetéstől.