Portfóliók
Fabulák - Legendák száműzetésben
A Grimm testvérek sokszínű történeteiből már jól ismert mesehősöket (de a kevésbé ismerteket is) a titokzatos Ellenlábas néhány évszázaddal ezelőtt kiűzte Meseföldről, így most a mi világunkban kénytelenek tengetni mindennapjaikat, az egyetlen helyen, ami mentes a csodáktól. Legtöbbjük emberi alakot öltött, akinek pedig ez kevésbé sikerült, az egy farmon talált magának menedéket. A korábban megosztott címszereplőket egybekovácsolta a közös ellenség, és habár él bennük a remény régi otthonuk visszafoglalására, most itt kényszerülnek leplezni valós identitásukat. A fennmaradás érdekében kialakították saját szerveiket, amiket a különféle mesefigurák töltenek be, mellette mindenki amnesztiát kapott, így senki sem felel már a Meseföldön elkövetett tetteiért, de az előítéletek továbbra is keményen ott dolgoznak mindenkiben.
A mesefigurák modernkorba ültetése számos lehetőséggel kecsegtet, amit Bill Willingham maximálisan ki is használ, és ezzel az egyszerű trükkel úgy helyezi teljesen új megvilágításba a már unalomig ismert karaktereket, hogy kellő tiszteletben is tartja azokat. Humorosan, de mindenekelőtt szellemesen kanyarítja a szereplők életét, némi vérrel és erotikával átitatva, ezzel nyomatékosítva, hogy a Grimm testvérek meséi olykor nagyon is hátborzongatóak. A Fabulák dúskál az ütősebbnél ütősebb témákban: a szerelem nem tartott örökké, a gyermeklét már nem olyan felhőtlen, felvetődnek társadalomelméleti kérdések, és a megtévesztő megjelenés is napirendre kerül. Régi ellenségek most barátként üdvözlik egymást, míg mások viszonya megromlott, Willingham mindezek mellett mégis egy szimpla szerelmi történetet állít a középpontba.
Ez akármennyire is ismerős, remekül passzol Hó Fehér és Ordas Farkas személyéhez. Habár nagyon az elején járunk még a karakterek alaposabb vizsgálatához, már az első sztoriból levonhatjuk a főbb következtetéseket, miszerint az érzelmeit nehezen kifejező, a nyomozó szerepét magára vállaló Ordas bizony fülig szerelmes Hó Fehérbe, aki mindenkinél ridegebb arcot mutat a külvilág felé. De mindenki sejtheti, hogy ez csak az újabb csalódások elkerülése végett felépített alapos álca, Ordas Farkas mindenképpen, amit a kötet végén közölt novella szépen árnyal is. Ha az amnesztia utáni átalakulás mintapéldája egy vérbeli ösztönlény, akkor a szerelem talán mégis tartogat további meglepetéseket, és eddig nem ismert erőtartalékokat romantikus hőseinknek.
A Legendák Száműzetésben egy átlagos krimi formában (jó adag öniróniával) izgalmasan vázolja fel az alapszituációt, a történet előrehaladtával pedig folyamatosan tágítja azt. A szemünk előtt bontakozik ki egy történetfolyam, aminek már az első ciklusa is élvezhetően kerek, a mesehősök széles köre pedig biztosítja Willinghamnek a különféle cselekményszálakat, de ha ki is fogyna belőlük, akkor mentőövnek még mindig ott lesz az Ellenlábas, aki Meseföld után itt is okozhat némi galibát.
A mesefigurák modernkorba ültetése számos lehetőséggel kecsegtet, amit Bill Willingham maximálisan ki is használ, és ezzel az egyszerű trükkel úgy helyezi teljesen új megvilágításba a már unalomig ismert karaktereket, hogy kellő tiszteletben is tartja azokat. Humorosan, de mindenekelőtt szellemesen kanyarítja a szereplők életét, némi vérrel és erotikával átitatva, ezzel nyomatékosítva, hogy a Grimm testvérek meséi olykor nagyon is hátborzongatóak. A Fabulák dúskál az ütősebbnél ütősebb témákban: a szerelem nem tartott örökké, a gyermeklét már nem olyan felhőtlen, felvetődnek társadalomelméleti kérdések, és a megtévesztő megjelenés is napirendre kerül. Régi ellenségek most barátként üdvözlik egymást, míg mások viszonya megromlott, Willingham mindezek mellett mégis egy szimpla szerelmi történetet állít a középpontba.
Ez akármennyire is ismerős, remekül passzol Hó Fehér és Ordas Farkas személyéhez. Habár nagyon az elején járunk még a karakterek alaposabb vizsgálatához, már az első sztoriból levonhatjuk a főbb következtetéseket, miszerint az érzelmeit nehezen kifejező, a nyomozó szerepét magára vállaló Ordas bizony fülig szerelmes Hó Fehérbe, aki mindenkinél ridegebb arcot mutat a külvilág felé. De mindenki sejtheti, hogy ez csak az újabb csalódások elkerülése végett felépített alapos álca, Ordas Farkas mindenképpen, amit a kötet végén közölt novella szépen árnyal is. Ha az amnesztia utáni átalakulás mintapéldája egy vérbeli ösztönlény, akkor a szerelem talán mégis tartogat további meglepetéseket, és eddig nem ismert erőtartalékokat romantikus hőseinknek.
A Legendák Száműzetésben egy átlagos krimi formában (jó adag öniróniával) izgalmasan vázolja fel az alapszituációt, a történet előrehaladtával pedig folyamatosan tágítja azt. A szemünk előtt bontakozik ki egy történetfolyam, aminek már az első ciklusa is élvezhetően kerek, a mesehősök széles köre pedig biztosítja Willinghamnek a különféle cselekményszálakat, de ha ki is fogyna belőlük, akkor mentőövnek még mindig ott lesz az Ellenlábas, aki Meseföld után itt is okozhat némi galibát.
