Portfóliók
One Flew Over The Cuckoos Nest - Száll a kakukk fészkére (1975)
Larry Flint provokálja Hugh Hefnert, a hippik lázadnak a háború ellen, Mozart rendet bont a Bécsi udvarban, Andy Kaufman mesterséges alteregóiban próbálja levezetni sötét oldalát, Jack Nicholson pedig begolyózik. Mindebből le is lehet szűrni Forman személyes problémáját: a világ az.
Itthon mostanában jelent meg a film 35 éves jubileumi kiadása, ennek okán bátorkodom írni róla pár sort. Nem olvastam a film alapjául szolgáló regényt, na nem mintha ez feltétel volna, olvastam viszont a Fizikusokat, mivel kötelező olvasmány a magyar tananyagban, így ha én bolondokról szóló filmet nézek, akkor automatikusan elkezdek viszonyítani (mint mindenki). Persze nem a Fizikusok boncolgatta először a paradoxonok és véletlenek sokaságát, (most lebuktam, nem olvastam az Oidipuszt se), de Dürrenmatt a szöveghez fűzött 21 pontjában nem csak saját írói magatartását határozza meg, hanem a Száll a kakukkét is (úgyhogy jó ürügy nekem ez a film arra, hogy egy kicsit magasztaljam a Fizikusokat is).
Patrick McMurphy (Jack Nicholson) a zártosztályra kerülve próbál életet vinni a magányos apátiában senyvedő ápoltak hétköznapjaiba, egy domináns egyéniség pedig kétféle hatást tud kiváltani a környezetéből. Az egyik az, hogy összekovácsolja őket és utat mutat nekik. McMurphy a diliházba érkezve csupán az alapvető emberi jogoknak próbál érvényt szerezni, mivel neki nem hiányzik egyik kereke sem. Máris beleütközünk az első groteszk paradoxonba, mivel a zárt osztály lakosai önszántukból korlátozták mozgáskörzetüket az intézet területére, de az alvásról, cigarettázásról, szexről vagy a baseballról még nem feltétlenül akartak lemondani, erre McMurphy ébreszti rá őket. Bolondokházába vonultak, mert ott lehet csak igazán szabad az ember, és teljesen szabadok talán csak a bolondok akarnak lenni. Na de McMurphy csak egy imposztor, vitorlázni akar a végtelen tengeren, szökni akar Canadába.
A másik lehetséges következmény, amit Főnök (Will Sampson) az apja történetével finoman szemléltet, hogy ellened fordulnak és elpusztítanak. McMurphyvel is ez történik, mert a diliházban nem csak az ápoltak, hanem az ápolók és az őrök is ott vannak. Akkor vagyunk következetesek, ha a lehetséges véletlenek közül a legrosszabb következik be. Ha ez igaz, akkor a Kakukk a végletekig következetes. McMurphyből nem azért tör felszínre a vadállat, mert a zárt osztály kihozta belőle. Nem az a zárt osztály hozta ki belőle. Ratched nővér (Louise Fletcher) felelősséget akar vállalni a ugyan tettei felett, de azok következményei fölött már nem tud.
De ezt nem kell mindenkinek tudnia. Sokkal ésszerűbb meghagyni az eszméket. McMurphy nem halt meg. Felemelte a mosdókagylót, kitörte vele az ablakot, és megszökött Canadába...
Itthon mostanában jelent meg a film 35 éves jubileumi kiadása, ennek okán bátorkodom írni róla pár sort. Nem olvastam a film alapjául szolgáló regényt, na nem mintha ez feltétel volna, olvastam viszont a Fizikusokat, mivel kötelező olvasmány a magyar tananyagban, így ha én bolondokról szóló filmet nézek, akkor automatikusan elkezdek viszonyítani (mint mindenki). Persze nem a Fizikusok boncolgatta először a paradoxonok és véletlenek sokaságát, (most lebuktam, nem olvastam az Oidipuszt se), de Dürrenmatt a szöveghez fűzött 21 pontjában nem csak saját írói magatartását határozza meg, hanem a Száll a kakukkét is (úgyhogy jó ürügy nekem ez a film arra, hogy egy kicsit magasztaljam a Fizikusokat is).
Patrick McMurphy (Jack Nicholson) a zártosztályra kerülve próbál életet vinni a magányos apátiában senyvedő ápoltak hétköznapjaiba, egy domináns egyéniség pedig kétféle hatást tud kiváltani a környezetéből. Az egyik az, hogy összekovácsolja őket és utat mutat nekik. McMurphy a diliházba érkezve csupán az alapvető emberi jogoknak próbál érvényt szerezni, mivel neki nem hiányzik egyik kereke sem. Máris beleütközünk az első groteszk paradoxonba, mivel a zárt osztály lakosai önszántukból korlátozták mozgáskörzetüket az intézet területére, de az alvásról, cigarettázásról, szexről vagy a baseballról még nem feltétlenül akartak lemondani, erre McMurphy ébreszti rá őket. Bolondokházába vonultak, mert ott lehet csak igazán szabad az ember, és teljesen szabadok talán csak a bolondok akarnak lenni. Na de McMurphy csak egy imposztor, vitorlázni akar a végtelen tengeren, szökni akar Canadába.
A másik lehetséges következmény, amit Főnök (Will Sampson) az apja történetével finoman szemléltet, hogy ellened fordulnak és elpusztítanak. McMurphyvel is ez történik, mert a diliházban nem csak az ápoltak, hanem az ápolók és az őrök is ott vannak. Akkor vagyunk következetesek, ha a lehetséges véletlenek közül a legrosszabb következik be. Ha ez igaz, akkor a Kakukk a végletekig következetes. McMurphyből nem azért tör felszínre a vadállat, mert a zárt osztály kihozta belőle. Nem az a zárt osztály hozta ki belőle. Ratched nővér (Louise Fletcher) felelősséget akar vállalni a ugyan tettei felett, de azok következményei fölött már nem tud.
De ezt nem kell mindenkinek tudnia. Sokkal ésszerűbb meghagyni az eszméket. McMurphy nem halt meg. Felemelte a mosdókagylót, kitörte vele az ablakot, és megszökött Canadába...
