Portfóliók
Chinatown - Kínai Negyed (1974)
1974-ben nem maradtak talányos krimik híján az amerikai mozilátogatók, az Orient Expressz mellett Roman Polanski Kínai negyede is ekkor érkezett a filmvásznakra. Polanskit viszont szex botránya után kitiltották Amerikából, így nem rendezhetett folytatást, amit, bár kevesen tudják, jó 26 évvel később Jack Nicholson vállalt magára. A színész elkötelezettségét továbbá az is bizonyítja, hogy Gittes figuráján kívül sohasem vállalt el több nyomozószerepet. Harmatos rendezése azonban akkora érdektelenségbe ütközött, hogy Robert Towne sem tudta trilógiává dagasztani kedvenc magánnyomozója történetét, holott, a Kínai negyed hallatlan sikere okán, minden rációja megvolt rá.
Polanski a családját ért mészárlás után egyre sötétebb filmeket kezdett el rendezni, így adta magát, hogy elvállalja - második, s egyben utolsó Amerikában forgó filmje -, a 30-as, 40-es évek filmnoirjait megidéző, fekete kalapokkal, és Pickard típusú autócsodákkal teletűzdelt Kínai negyedet. A szerepekre Jack Nicholson és Faye Dunaway mellett egy olyan színész-rendező legendát is sikerült megnyernie, mint John Huston, aki Henry Bogard noirjaival (A máltai sólyom, A Sierra-madre kincse) írta be nevét az amerikai filmtörténelembe.
A címet adó Kínai negyed misztikus módon mindvégig háttérben marad, pusztán rövid említések révén kerül elő, s csak a finálé alkalmával tévedünk oda, ezzel tökéletes allegóriával szolgálva a noirt jellemző borúlátásra, negatív végkicsengésre, és a megváltás elmaradására. Polanski rendezése rengeteg szimbolikával rendelkezik, ilyen továbbá a központi szerepet elfoglaló víz, az élet alapja. A víz értéke egyre inkább teret nyer, de csupán stratégiai erőforrásként, s így lesz sorsfordító motívummá. Jack Nicholson orra sem csupán azért sebesül meg, hogy ezáltal váljon még karakteresebb figurává, nyomozónk ezzel együtt veszti el megtéveszthetetlen szimatát is. Miközben belehabarodik a gyilkosság egyik érintettjébe, lassacskán visszanyeri oknyomozó képességét, de teljes éleslátását csak akkor nyeri el, amikor a vízből ki halász egy szemüveget…
Gittes a sajátos orr-szimbolikán túl is meglehetősen egyedi figura. Csípős beszólásai, a cigarettacsikkek nemtörődöm-stílusban való elhajigálása, a bíróságon látványos unatkozása, vagy a borbélynál dühödt kifakadása ellenére helyén van a morális érzéke. Akkor is nyomozásba kezd, ha abból tulajdonképpen semmi haszna, mert érzi, hogy valami nincs rendben az üggyel, a gyilkosnak hitt nőt pedig akkor is feladná a rendőrségnek, ha valójában szereti.
A finálé annak ellenére torkollik tragédiába, hogy minden adott lehetett volna egy boldog lezárásra, hisz Gittes mindenre fényt derít. De a cinikus főhősnek még saját társaiban is csalódnia kell, az ártatlan nő nem nyer szabadságot, a bűnös nem bűnhődik, s Nicholson dermesztő tekintete örökké beleég a néző emlékezetébe.
Polanski a családját ért mészárlás után egyre sötétebb filmeket kezdett el rendezni, így adta magát, hogy elvállalja - második, s egyben utolsó Amerikában forgó filmje -, a 30-as, 40-es évek filmnoirjait megidéző, fekete kalapokkal, és Pickard típusú autócsodákkal teletűzdelt Kínai negyedet. A szerepekre Jack Nicholson és Faye Dunaway mellett egy olyan színész-rendező legendát is sikerült megnyernie, mint John Huston, aki Henry Bogard noirjaival (A máltai sólyom, A Sierra-madre kincse) írta be nevét az amerikai filmtörténelembe.
A címet adó Kínai negyed misztikus módon mindvégig háttérben marad, pusztán rövid említések révén kerül elő, s csak a finálé alkalmával tévedünk oda, ezzel tökéletes allegóriával szolgálva a noirt jellemző borúlátásra, negatív végkicsengésre, és a megváltás elmaradására. Polanski rendezése rengeteg szimbolikával rendelkezik, ilyen továbbá a központi szerepet elfoglaló víz, az élet alapja. A víz értéke egyre inkább teret nyer, de csupán stratégiai erőforrásként, s így lesz sorsfordító motívummá. Jack Nicholson orra sem csupán azért sebesül meg, hogy ezáltal váljon még karakteresebb figurává, nyomozónk ezzel együtt veszti el megtéveszthetetlen szimatát is. Miközben belehabarodik a gyilkosság egyik érintettjébe, lassacskán visszanyeri oknyomozó képességét, de teljes éleslátását csak akkor nyeri el, amikor a vízből ki halász egy szemüveget…
Gittes a sajátos orr-szimbolikán túl is meglehetősen egyedi figura. Csípős beszólásai, a cigarettacsikkek nemtörődöm-stílusban való elhajigálása, a bíróságon látványos unatkozása, vagy a borbélynál dühödt kifakadása ellenére helyén van a morális érzéke. Akkor is nyomozásba kezd, ha abból tulajdonképpen semmi haszna, mert érzi, hogy valami nincs rendben az üggyel, a gyilkosnak hitt nőt pedig akkor is feladná a rendőrségnek, ha valójában szereti.
A finálé annak ellenére torkollik tragédiába, hogy minden adott lehetett volna egy boldog lezárásra, hisz Gittes mindenre fényt derít. De a cinikus főhősnek még saját társaiban is csalódnia kell, az ártatlan nő nem nyer szabadságot, a bűnös nem bűnhődik, s Nicholson dermesztő tekintete örökké beleég a néző emlékezetébe.
