Portfóliók

- Tesókám, egy utolsó kör? – nézett Ragyás reménykedve Dzsokira. Kora délután óta ivott a borszagú kispesti talponállóban, illetve csak akkor, ha valaki hajlandó volt fizetni helyette. – Egy óra múlva ütközök a spanommal, harminc rugóval lóg nekem – folytatta Ragyás, mintegy biztosítva kopasz cimboráját arról, hogy hamarosan megtérül a befektetése.

- Ne dumálj Ragyás, sose lesz neked ennyi lóvéd. Te vagy a csórók hercege.

- Miért, te vagy itt a király? Visszajövök és megveszlek kilóra.

Ragyás hiába húzta a homlokába a sötétszürke sísapkát, a metsző fagy így is belemart a járomcsontjába. Több mint húsz perce lépett ki a kocsmából. A puha járású férfi a hidegben rövid dzsekije zsebébe bújtatta a kezét. A metróaluljáróban hiába toporgott, társa nem jelent meg. Harminc helyett csak nyolcezerrel tartozott, de az is jól jött volna. Ragyás szitkozódva vette tudomásul, hiába koptatta a lábát. Telefonálni sem tudott, mert lejárt a kártyája.

Nemigen volt hova mennie, és a jeges levegő percek alatt kisöpörte belőle a fűtőanyagként is szolgáló kétszer féldeci rumot meg azt a pár üveg sört, amit előzőleg elfogyasztott. A cigarettája is fogytán volt. A férfi arra gondolt, a sitten legalább fűtenek.

Valami melegebb hely után kutatott a sísapka alól kilesve, de a szürkületben csak a hiányos vakolatú falak között verődött a tekintete. Az utca fölé kifeszített dróton függő lámpát rázta, zörgette a szél. Ha ezt tudja, Ragyás inkább szárazon ücsörgött volna zárásig a kocsmában. Szinte örömet érzett, amikor megpillantotta a tér sarkán a trafikot. Szerencséjére még világítottak bent. Azonnal a bódé felé kanyarodott, s habozás nélkül benyitott.

A trafikok amúgyis vonzották, gyerekkorában szívesen csellengett körülöttük, és ha a tulaj nem figyelt eléggé, megfújt amit csak tudott: rágógumit, gyufát, cukrot, sőt egyszer egy gombostűre szúrt szarvasbogarat is. Ám a biztonságos hátsó polcokon tárolt matchboxokhoz sohasem sikerült közelférkőznie. Pedig nagyon szeretett volna magának egyet, különösen a bogárhátú autóra fájt a foga.

A mackós, kék műszálas kardigánt viselő trafikosnő felnézett az ajtónyitást jelző hangra. Tizenöt éve települt a térre, és ezidő alatt látott már egyet s mást, de az ajtón berontó sísapkás, bevertorrú férfi cseppet sem volt bizalomgerjesztő. Tett is egy lépést a pult alatt tartott könnygázspray felé.

- Mit adhatok? – fordult a férfihez.

- Semmit – vakkantotta Ragyás. Nem volt beszédes kedvében. A délutáni ivászat után amúgysem maradt egy vasa sem. Habár csak melegedni jött, azért a belépés pillanatában felmérte, hogy senki sincs a közelben. A nő nem tűnt ellenfélnek, a kihalt környék pedig magabiztossá tette.

Ragyás alaposan körüljáratta a szemét a szűk bódéban. Szinte a mennyezetig telepakolták mindenféle holmival, apró csecsebecsével. Egy darabig a cigarettásdobozokkal megrakott polcot vizsgálta, majd a túloldalon, az átlátszó falú dobozkákba csomagolt autómodelleken akadt meg a tekintete. Ragyás hezitált.

- Egy piros Marlborót és egy gyufát – szólalt meg.

- Hatszázötven forint – nézett rá a trafikosnő várakozón.

Ragyás kotorászni kezdett, majd a pult felé lódult. A trafikosnő késlekedés nélkül előrántotta a könnygázsprayt, azonban a férfi sokkal gyorsabb volt nála. Elöntötte az indulat, mint verekedés közben mindig.

Teletömte a zsebét cigarettával, és a pénztárgépből is kiszedte, amit talált benne. Néhány ezer forint lehetett. Biztosra vette, az aznapi bevétel nagyobbik részét a trafikosnő elrejtette valahova, de keresgélni most nem volt ideje, ráadásul a könnygáztól köhögött és alig tudta nyitva tartani a szemét.

Valami azonban a trafikban marasztalta. Lábujjhegyre állva épphogy le tudta emelni a felső polcról a bogárhátú modellt. Kivette a dobozból, aztán kedvét vesztve forgatta egy darabig. Egyáltalán nem olyan volt, mint az emlékeiben. A sarokba vágta a kisautót.