Portfóliók

 A VÉR AZ PIROS
(Damiano Damiani: A Polip I-III/XXV.)

A dvd-technika jóvoltából végre újra alámerülhetünk a nyolcvanas évek klasszikus krimi-költeményének sugárzó(an sötét) világába. A Damiani rendezte "Ős-Polip" az olasz maffiáról beszél (többek között) Szersén Gyula és Béres Ilona kristálytiszta magyar hangján. Az egész mű valójában egy karakterre: Corrado Cattani felügyelőre épül, kit a rendezőként is ismert Michele Placido formál meg –, nem is akárhogyan.

Cattani vonzó: egy moralista, pátosz és hiúság nélkül. Stabil, szuggesztív férfi. (Zárt szépség.) Kiváló pszichológiai érzékkel dolgozik és – figyel. Többirányú, magába vissza-visszatérő, önváddal s kontúrtalan bűntudattal tarkított figyelem ez. Elődje gyilkosait keresi, s közben csendesen rohad szét házassága, körülbelül úgy, ahogy hazája: Olaszország. A főszereplőt anno nem véletlenül fenyegették meg túl hiteles játéka miatt, hiszen e fekete eposz bántóan racionális. Részletei nem mindenütt kidolgozottak; ám alapérdeme, hogy elutasít mindenféle hatásvadászatot. Nem erőlteti a misztikát, mégis sokkol: finoman, elnyújtva. (Diszkrét sokk ez.) A kamera jó tempóban mozog, semmi szándékolt, művészieskedő néző-zaklatás. A színészek sem kívánják "lejátszani" egymást, inkább összedolgoznak, sűrű, utánozhatatlan levegőt teremtve.

A detektív maszkulinitása nem túlhangsúlyozott. Nincs itt semmi a (más nyomozó-alakításoknál megszokott) reflektálatlan keménykedésből, macsós öncsillogtatásból, sármőrködésből. Nem sulykolják húszpercenként, hogy ő "a legkeményebb, legjobb zsaru". A sötét és pasztell színek szervesen passzolnak fojtott figurájához: öltönye is szürke konfekcióöltöny, haja szürke dróthaj, halántéka őszülőben. Semmi intimpistáskodás, semmi fecsegés. Szellemes sem kíván lenni. Néha úgy beszél, mint egy deviáns szociológus, amúgy inkább: elharapott szóvégek, izzó metakommunikáció. Esendően emberi, de idegen. Persze korántsem hibátlan. Mikor lehetősége nyílna, hogy megmentse házasságát: ő is félrenéz

Nincs itt semmi bárgyú didaxis, démonizáció. Bár a film a pénz útját kíséri végig, az akciók többsége egyfelől messze, másfelől nagyon is közel: az idegekben zajlik. A romlás virágait, s a félelmek uralásának kísérleteit láthatjuk – ezerszeres ismétlésben. Hangversenyeken, impozáns vacsorákon csodálhatjuk a sima modorú, nett bankvezetők, média-senkik, ügyészek, ügyvédek, politikusok, rendőrök, bürokraták önző kis játékait, lassú hálószövéseit. A hetvenezres kisváros társasági krémjét. Csupa fontos ember, ki egész nap ügyintéz, csacsog, s nagyritkán – amúgy mellékesen: gyilkol. Semmi nyílt szörnyűség, mégis lassan egyértelművé lesz: az egész, ami perverz itt. S hiába szürke a kockaházaktól a felöltőkig annyi minden; a vér az piros.
(Dvd, Publishing Kft, 2004.)