Portfóliók

Igazi vérbő bikesploitation közegbe csöppenünk rögtön az elején. Faragatlan déli motorosok füstös kocsmák bárszékeit és Harley-k bőrnyergeit koptatják. Farmermellényben és olajos trikóban isszák a sört, a gyerekkel ordítanak, az asszonyt verik. Kikapcsolódásként pedig fegyverrel rabolnak. Ennek a szabadelvű közösségnek oszlopos tagja a mi Sam-ünk, aki a címszereplői státuszt csak látványos pálfordulása révén érdemli majd csak ki. Rengeteg koncentrált gorombaságot látunk ugyanis, többek között csípös megjegyzéseket felesége mintakeresztény életét illetően, aki nem mellesleg korábban szintén az útszéli söntések népességét gyarapította sztriptíztáncosnőként. Az ő megtéréséről sajnos lemaradunk, de Sam kétségbeesett segélykérő pillantásai egy balul sikerült heroinmámoros kaland után mindenért kárpótolnak, s a gospelkórus sorait pásztázva perceken belül máris fellélegezhetünk: Van kiút!

Nehéz szavakba önteni azt a demagógiát,  leegyszeűsítettséget, amit a Géppisztolyos prédikátor képvisel. Céltalan erőszaktevőből a főhős egy pillanat alatt tökéletes machiavellista ’athleta christi’-vé avanzsál, eltökélt, távolba révedő, de mégis bávatag arccal szajkózza Isten igéit a végletekig lebutított formában. Miután legjobb, és egyben legzüllöttebb barátját is jobb útra vezérli, templomot épít, majd az afrikai kontinens legveszélyesebb zónájába, Szudánba utazik, hogy körülnézzen.

Az első kirándulás még csak katasztrófaturizmus, hősünk szomorú látleletet rögzít keresztény köddel átitatott agyában, de néhányan már látják benne a jövőbeli reményt. Hazatér, terveket sző, megszálltottan rajzolgat éjszaka az íróasztalánál, már-már családjától is elidegenedik. Itt jön a személyiségdráma. Az igaz történet ugyebár, hogy a motoros alkoholista huligán keményfejű misszionáriussá válik nyilván rengeteg viszontagságos fordulatban kell hogy bővelkedjen. A probléma csak az Forster filmjében, hogy semmi nincs egyensúlyban semmivel, a figura csak nyomokban tűnik hitelesnek, és arról a helyzetről, ami Szudánban uralkodik, csak a felszínt kapirgálva beszél. Feketék gyilkolnak feketéket, a gonoszak a jókat. Körülbelül ennyi. Felesleges epizódokkal is találkozunk időnként, melyek valószínűleg a mindenható jelenlétét lennének hívatottak bizonyítani, vagy a viszontagságokkal kikövezett út megpróbáltatásait demonstálnák – mint kiderül, teljesen hatástalanul.


 

A film így nem több, mint egy Reader’s Digest újságcikk. Bűnről, hirtől, reményről, önfeláldozásról és nehézségekről. Hatástalanul hatásvadász, szentimentális ömlengése teljesen súlytalan. Mindez talán még bocsánatos bűn lenne, ha az akciófilmes vonulat erősebb lenne, de sajnos itt a megvált(oz)ás-történeten volt a hangsúly. A Sam Childerst alakító Gerard Butlerrel azonosulni képtelenség, szerepét ízléstelenül túljátsza, és sajnos más kimagasló teljesítményről sem ejthetünk szót. Nem mintha erre a forgatókönyv egyáltalán lehetőséget adott volna. Az igazi Sam Childerst nem meglepő módon óriási heroikus kultusz övezi. Kétségtelen, hogy karakters egyéniség lehet, viszont a filmnek sajnos ezt egyáltalán nem sikerült kiaknáznia.


 

A film plakátja is figyelemreméltó. Nehéz eldönteni róla, hogy egy Machetet követő neo-grindhousera számítsunk, vagy egy akcióvígjátékra. Az afrikai bódéváros előtt gépkarabéllyal pózoló szakállas fickó kis fekete csöppséggel valahogy annyira groteszk, hogy lehetetlen komolyan venni. A lenagyobb probléma azonban a film egészével kapcsolatban az, hogy minősége meg sem közelíti azt a szintet, ahol az ehhez hasonló prolémákról, témákról beszélni illik. Így viszont nem lesz több, mint az afrikai borzalmakat bután és már-már aljasul kizsákmányoló, átlátszó, álszent modorosság.

 

színes, feliratos, amerikai akciófilm, 129 perc, 2011 

rendező: Marc Forster
forgatókönyvíró: Jason Keller
operatőr: Roberto Schaefer
vágó: Matt Chesse

szereplők: 
Gerard Butler (Sam Childers), Michelle Monaghan (Lynn Childers), Kathy Baker (Daisy), Michael Shannon (Donnie)
Madeline Carroll (Paige), Souleymane Sy Savane (Deng)