Portfóliók

Hagyományos értelemben a transzcendencia határozza meg a szubjektumot, mint jelentéspotenciált és a nyelv törvényei határozzák meg a beszédet. Pollágh Péter költészetében megfordul a hierarchia. Illetve a külső és a belső viszonylata. A beszéd határozza meg a nyelvi jelentést, a transzcendencia jelenségei, alakjai a szubjektum működésének vannak alárendelve.

Az egyház szerint a hitvallás dialogikus. A pap megkérdi a gyülekezet, hisz-e az Úrban, hisz-e Jézus Krisztusban, hisz-e a Szentlélekben. A hit megvallása a kérdésre tett válasz aktusában van. Pollágh Péter szubjektív hitének beszédaktusa viszont a meditáció, az orákulum beszédtettéhez hasonlít. Így mosódhat össze a bibliai Jézus Krisztus és Ady Endre Eltévedt lovas című költeményének kísérteties hőse a meghatározhatatlan Cigarettás personában.

A világ transzcendenciájának a szürkület, az estébe, vagy nappalba forduló természet az arca - aki a lírai maga is lehet. Hiszen kinézni, megszólalni csak az tud ebből az arcból, akié az arc.

Az arca szürkület,
Nem látok ki belőle.
A haja hajnal,
rácsorog az arcra.
Átküldték az arcát
pár szivárványon,
mégis szürke
(rá a legjobb szó).
Csak őt nézem.
Közöm van hozzá.
Mindeggyé tette a többit,
nem mássá.
(A legjobb szó)

A lírai én tehát csak önmagát nézi, ő egyben a lét is, a világban nincs objektivitás, de nem a fenomenológia értelmében, hanem a szubjektív misztika értelmében. A lírai én és a világ összemosódik, azonosítódik. A köd és a félálom motívuma az egész köteten végig vonul. A köd és a félálom a kezdet és a vég határa is lehet. Ebben a határzónában tűnnek át egymásba a figurák és jelentések. A tett, az álomtett egyben mindig nyelvtett is, amelyet az orákulum beszéde határoz meg.

Varázsigeszerűekké válhatnak így még a számnevek is, egy személyes mágia részeivé. Ilyen például a 79-es szám. A szerző születésének évszámára is utal, de kitágított a jelentése, még a könyv árában is benne van a 79-es szám, a könyv hátsó borítóján levő képen szereplő villamos is 79-es számozású.

De Pollágh Péter költészetében a végtelenbe tartó transzcendencia egyben zárt koncept. A szándékos nyelvi szegénységben kulcsszavakra épült rend rendeződik. Ami akár egy olyan puzzle-ra is hasonlít, amelyen az egész (magán)világ hermetikus szavai kerülnek felmutatásra. Egy kirakós játékhoz hasonló a könyv a kulcsszavak (kesztyű, ékszer, stb.) különféle szövegkörnyezetben újra-újra visszatérnek. Jelentésadásra ösztökélnek, de az csak elmosódott eredményt hozhat egy olyan kitágult dimenzióban, amely már szinte az Abszolútum vagy annak ellentéte, az Űr lehet - ráadásul tükörszerűen végtelen sokszorozódásban.

Feltűnő ennek a versvilágnak a szándékos nyelvi szegénysége. Martin Heidegger szerint a nyelvi ínség az emberi lét megrendülésével van összefüggésben. Pollágh nyelvi ínsége a (magán)misztika áttetsző és valószerűtlen fényében dereng és/vagy csillog. Pollághnál csak a valószerűtlen, csak a “túli” létezhet igazán.

Ami nem transz, az nincs
(Vízi és Ecsédi)


Milyen a nyelvi magatartása ennek a szemléletnek? Kétféle értelmezés is lehetséges. Pollágh Péter költészetében nagyon nagy szerepük van a jelentés kialakításában a költői képeknek. Milyen jellegűek ezek? Milyen retorikai hívja életre őket? Van-e a képben intellektuális munka, “agyalmány”, mint az allegória esetében, vagy együtt jött létre a tudatalatti folyamattal, szervesen, a kimondhatatlant akarja-e kimondani, mint a szimbólum?

Tzvetan Todorov írta, “az allegória tárgyas, a szimbólum tárgyatlan”. Pollágh Péter költői képének van tárgya, de az kiismerhetetlen. Érezhető, hogy valamilyan önkényes kovenvencióból származik a jelentése, de a konvenció ismeretéhez beavatás szükséges. Tehát a homály nem szimbolikus, hanem allegorikus jellegű. Másrészt lehet, hogy mégis a kimondhatlan kimondása e költészet célja. De nem a szimbólum révén, hanem szélsőségesebben,a nyelvi-retorikai abúzió által. Nevet adni a névnélkülinek.

Ezért (is) kapcsolható Pollágh Péter költészete a Pilinszky Jánoséhoz – itt leginkább Pilinszky Költemény, Sztavrogin visszatér illetve a kötetben számos helyen idézett Aranykori töredékre gondolok. Eszerint a kimondhatatlan névnélkülinek nevet adó magánszakralitás aktusának, a szavak elmozdított jelentéseinek központi szerepe van a Pollágh Péter költészetében.

Egy lírai világ épülésének, alakulásának vagyunk tanúi. Pollágh Péter kötetben gondolkodott. Az egyes versek mintegy a részei ennek a nagyszabású tervnek. Az olvasás során is így tudjuk, az egész kötetetet végigolvasva, megalkotni a mű értelemegészét. A motívumok több költeményen kerül alkotnak láncolatot, így teljesednek ki.

Pollágh Péter magánmitológiája nyelvszemléletének nem Bábel vagy Pünkösd a metaforája, hanem Pompei. Nem a nyelvi összezavarodottság, vagy a Szentlélek általi egyesítés, hanem az anarchikus jellegű özönlés értelmében. Pollágh költészete exluzív védekezésnek is felfogható az el- és lehasználódott klisé-özön ellen. De ezt nem a dekoratív ornamentika révén éri el, hanem a létet működtető nyelvi (ellen)erő mozgósításával. Az ő költészetben a hétköznapi frazéma vagy az anagramma is a hermetikus titokkal van összefüggésben


Kiönti minden titkát.
Feltálalja. Feltalálja.
(Pompej)

A szándékoltan szegényes, ínséges nyelvi közegben olyan titkos összefüggéseket teremtenek a kulcsszavak, motívumok, szintagmák, és tematikus kapcsolódások, amelyeknek jelentését, logikáját csak a beavatott ismerheti. A teljes bevatottsággal viszont csak maga a szerző rendelkezik. Vagy még ő sem, csak az önállósult varázsnyelv.

Pollágh Péter kötetei a hermetizmus különféle ezredforduló utáni útjaiként is értelmezhetők. A Fogalom című kötetében a koncept, a Vörösróka címűben az oldottabb hétköznapiság, A Cigarettásban a magánvarázslat érvényesül.

Az arcra szürkület,
nem látok ki belőle.
De nekem már nem is kell.
Bejelenti a játék végét:
muszáj vagyok abbahagynom,
minden szavam vonhatom,
vontathatom vissza,
(Muszáj vagyok)

A könyv olvasása tehát egy beavatási körbe való kerülésnek is értelmezhető.


(Kortárs, 2011. december)