Portfóliók

Elmosolyodik, és felém fordul. Te vagy Ariadné, kérdezi. Nem értem beszédét, meglep, hogy leszólít, pont ő. Megismétli, és én zavart mosollyal arcomon rázom fejem, nem, nem én vagyok. Találkozóm van Ariadnéval, folytatja, és azt hittem, te vagy az, hiszen láttam az ajtó tükrében, hogy figyeltél. Igen, figyeltelek, mert keddenként ugyanarra a helyre járunk szórakozni, és imádom a hangod. Énekelsz holnapután is, ugye? Biztosan az én hangomat szereted, vagy a zenét, amit előadok? A te hangodat, ahogy egy egyszerű, jól ismert dalnak ad új értelmet. Akkor énekelek. De biztos nem te vagy Ariadné? Biztosan nem, válaszolom, bár én lennék, ha ennyire keresed, gondolom.

Hónapok telnek el. Újra és újra, minden kedden megjelenek a helyen, ahova mindketten járunk, de ő nincs ott. Feladom, bacardi kólát iszom, tekilát, bort, sört, viszkit, ami jön, és lassan elfelejtem a színészt, akinek beleszerettem a hangjába.

Hónapok telnek el, változik az életem, változom én is. Felmondok munkahelyemen, és este a régen látott, szépemlékű helyen ülök, hallgatom a zenét, iszom a lángoló abszintot.

Italom elfogy, így hát a pulthoz lépek. Sört kérek, jobb s pénz híján. Valaki megkocogtatja a vállam. Hátrapillantva a színészt fedezem fel.

Régen láttalak, kezdi. Régen jártál itt, folytatom. Bemutatom a barátnőmet, ő Ariadné, vele volt találkozóm, mikor azt hittem, te vagy az. Kezet fogok a lánnyal, aki egóm szerint egy fikarcnyit sem jobb, mint én, és mosolyt erőltetek arcomra. Mikor végül találkoztunk, elmondtam neki, hogy összetévesztettem veled, mosolyog zavartan, de boldogan a párkapcsolattól. Félszegen nevetek hát én is.

Kezemben a sörrel ülök vissza asztalomhoz, és azon gondolkodom, mennyivel lenne más az életem, ha akkor a buszon azt mondom, én vagyok Ariadné.

2006-07-26