Portfóliók
Intimitás
Fojtogató, sötétkék közegben úszom, a megfoghatatlan, vízszerű anyag kiterjedése minden irányban a végtelenbe nyúlik, sem napfény, sem levegő nem érheti el testem, mégis lélegzem. Szaggatottan, lüktető szívvel, nehéz, sípoló tüdővel, de lélegzem. Bensőmben forrongó gömb, eleinte akár egy borsószem, aztán növekszik, szétfeszíti mellkasom, kitör belőlem, magába ölel, zokogásban teljesedik ki. Fájdalmat érzek, lelkemet cafatokra szabdaló fájdalmat, félelmetes űrt és hiányt. Minél inkább távolodsz, annál kevesebb jut belőled belém, kiürül a tér, s én fuldoklom.
Verejtékben úszva ébredek fel.
A negatív érzés ébredéskor kerít magába, s a pihentető jóga hatására felerősödik. Sikítok, toporzékolva bömbölök, de nem látja, nem hallja senki. Képzeletbeli késsel a kezemben járom a várost, melyet belemártok minden szembejövő emberbe, s az általam kioltott vért finoman megízlelem. Belekiáltok a világba, hátha meghallod - de nem. Velem szemben süket vagy, már nem figyelsz rám. A szemembe nézel, de az üvegfalon nem tudsz áthatolni. Megérintesz, de mégsem engem, hanem egy testet, mely vágyaidat kielégítheti. Viszonzásra nem is gondolsz, tárgyaknak, eszközöknek nem szokás hálát kifejezni.
Három perces teljesítménytelenségedbe belerokkanva sajnáltatod magad, felemlegeted, hogyan drogoztad és ittad szét a szervezetedet, és íme, az eredmény. Magadba zuhansz, hagyod, hogy arcodat simogatva vigasztaljalak, bárkivel előfordul. Igaz, veled rendszeresen. Mosolygok rád, szemem a lelkemben kavargó képtelen érzést tükrözi, meg sem próbálom elrejteni, minek, hisz nem nézel rám. Emészted magad, borotvapengével kaszabolod össze tested, elfordulsz a világtól, hisztis gyermekként rugdalózva tartod távol azokat, akiknek fontos vagy. Csak a magány, hajtogatod, egyedül érzed magad a legjobban. A saját rendszeredben, ahogy mondani szoktad.
Ilyenkor egy kicsit emlékeztetsz magamra. Lelkemben tomboló démonok csatáznak, s én elmarok magam körül minden segítőkész lényt. Egyedül is menni fog, ugye, hiszen erős vagyok, nincs szükségem senkire és semmire. Meg is dől ez a kijelentésem, gyorsabban, minthogy végiggondolnám. Itt vagyok most is, veled, melletted, ruhátlanul, testnedvedtől mocskosan az ágyadban, mert mégsem olyan jó az elméletem. A szex miatt, persze, te sem nézel rám nőként, én vagyok számodra a gátlástalanság, akivel bármit megtehetsz – és meg is teszel. Magadhoz vonsz, ellöksz, átölelsz, megalázol, rám mosolyogsz, leköpsz. Napokig az ágyamban alszol, nálam mosol, az ételemet eszed, a véremet iszod.
Aztán hátat fordítasz, nem veszed fel a telefont, vagy ha mégis, barátságtalanul, ingerülten rázol le, hogy hagyjalak, nem akarsz beszélni semmiről, különben meg úgysem érteném meg. Ilyenkor elzsibbad az agyam az indulattól, gyakran szó nélkül szakítom meg a hívást, majd órákkal (ritka esetben napokkal) később megkereslek valami átlátszó indokkal. Például egy-egy zene, amit letölthetnél nekem. Vagy egy könyv, amit kölcsön kérnék. Bármi, ami eszembe jut, a lényeg, hogy visszaállítsam a köztünk lévő, átlagon felül érzékeny kommunikációt. Néhány napig óvatos szóváltás, tartom a tisztes távolságot, elvégre semmi közünk egymáshoz, aztán felbátorodom. Egyre gyakrabban bújok hozzád egy ölelésért, majd hagyom magam rábeszélni egy gyors szexre. Bizonyos idő után már kezdeményezni is merek, megcsókollak, míg zenéket válogatsz a számítógépen, vagy tenyeremet az ágyékodra helyezem, mielőtt elaludnál. Persze beleunsz, ellöksz ismét, és a körforgás újra kezdődik. Immár két éve, hogy nem tudunk elszakadni a másiktól.
A kanapéra kuporodom, fejemet a válladra hajtom, hallgatom a nyugtató hatású, kicsit szomorú zenét. Halkan beszélgetünk a köztünk lévő megmagyarázhatatlan kapocsról. Igyekszem minél többet megtudni a hozzáállásodról, véleményedről, indokaidról. Tőmondatokban válaszolsz, és csak meredsz magad elé. Feladom a próbálkozást, mélyet lélegzem, és belevágok inkább én. Beléd folyok teljesen, nem megy érzelemmentesen, nem vagyok gép, mely automatikusan cselekszik, ismerem be. Jól esik a közelséged, vágyom az érintésedet. Simulok hozzád. Csókolni akarlak, de kizárólag akkor tehetem meg, ha már az alsónadrág helyett a tenyerem öleli hímtagodat. Közvetlenül szex előtt, közben, és esetleg utána pár percig – ebben a rövid időszakban tudom úgy manipulálni az agyadat a farkadon keresztül, hogy egy hamis érzelemképet kapjak vissza. A csók már az. Intim. Nem érintem ajkaimat akárkihez. Hozzád sem mindig, van, hogy háttal állok neked, félre húzod a bugyimat, néhányat mozdulsz bennem, és el is élvezel. Ha elég régóta várok az alkalomra, egy kis szerencsével talán én is. Csókot mégsem kapok. Az „állva megbaszni egy nőt” állapot nem egyeztethető össze semmilyen bensőségesebb megnyilvánulással. Örülhetek, ha kapok egy zsebkendőt, amivel felitathatom a combomon végigcsordogáló spermát.
Elmosogatok a konyhádban, eltörlöm a tiszta edényeket, mindent a helyére pakolok. Megtisztítom a tűzhelyet, a hűtő tetejét, a mosogató környékét. Az idő közben elkészült ételt tányérra szedem, egészben hagyott tészta, lé nélkül. Bőven megszórom kukoricával, tudom, mennyire szereted. Felszolgálom neked, ez is a dolgom része, rendben tartani a lakásodat, etetni téged, majd kielégíteni. Ha akarod. Ha én akarom, akkor nem. Te vagy a főnök, én az alárendelt, lesem minden kívánságod. Majdnem. Időnként arcul csapom magam, hogy észrevegyem, nem belőled áll a világ. Többnyire – sajnos – igen, pedig nem. Függő vagyok, és te vagy a drog.
Míg megágyazol, a fürdőszobába vonulok. Lemosom gondosan elkészített sminkemet, szemeim szinte elveszítik földöntúli varázsukat, ahogy letörlöm a fekete szemceruza és spirál víztől szétmosott nyomait. Ha szexuális vágyamat ki akarom elégíteni – márpedig ezért jöttem –, akkor mostantól a személyes kisugárzásomra, valamint a testem kívánatosságára hagyatkozhatom. Visszatérek a szobába, már a kemény matracon fekszel, hason, ruhában. Viccelődöm, hogy levetkőztesselek-e, de egy halvány mosolynál többre nem futja. Lehúzom a zoknimat, aztán lassú mozdulatokkal a farmeromat is. A szobában félhomály van, a tévé kék fénye világít, ahogy dvd-ről hallgatjuk a zenét. Miközben kigombolom a felsőm, és a székre akasztom, szomorkásan megjegyzem, hogy vesztettem a vonzerőmből. Hülye vagyok, mondod, de rám sem nézel. Dehogy, igazam van, itt van rajtam ez a három darab háromszögből és néhány pántból álló, nagyon szexi fekete fehérnemű, de a legapróbb lüktetést sem érem el vele. Végre rám emeled pillantásodat, a sejtelmes fényben csillog a bőröm, magamnak tetszem, de neked nem. Elfordulsz, a zenére figyelsz ismét.
Ledobom a melltartónak nem nevezhető pántokat, pólót húzok. Melléd fekszem, nyakig beleburkolom magam a bárányból készült takaróba, és erőt gyűjtök a kezdeményezéshez. Tetteket tervezek, mégis szavak lesznek belőle. Nem tekintesz rám nőként, tudom. Nincs olyan, hogy együtt. Ismerjük egymás testét, a megfelelő módon érintjük meg a másikat az ágyban. Általában. Te mostanában annyira nem. Kapkodsz, figyelmetlen vagy, csak magaddal foglalkozol. Nem szándékos, de talán mégis. A barátnődként ilyen sosem fordult elő. Ezt is meg lehet magyarázni, például kifogásokkal, ahogy teszed te is, pedig önuralom és tisztelet kérdése az egész. Az önuralmad gyengülhetett az életviteled folytán, a tiszteleted pedig elvesztettem, már nagyon régen.
Csak akkor szeretkezünk, ha te akarod, vetem szemedre. Pontosabban baszunk. Ha én, akkor nem történik semmi. Meglepetten fordulsz felém. Akarom-e, kérdezed. Nem, vágom rá azonnal. Hazudok, szólsz halkan. Nem értem, miért kérdezed, ha tudod, hogy mit gondolok valójában. Leveted az inget és a nadrágot. A plafonra meredek, de lemeztelenedő tested így is látóterembe tolakszik. Gyorsul a pulzusom, érzem, ahogy lüktetni kezd az ágyékom. Megragadsz, magad fölé rántasz, szinte letéped testemről a pólódat, és már bennem is vagy. Aztán két-három perccel később túl az egészen, és itt következik magadba süllyedésed…
Dolgod végeztével hátat fordítasz, és azonnal álomba zuhansz. Fekszem melletted, vérem lüktet a kielégületlenségtől, bőröm bizsereg, mellbimbóim dermedten figyelik a plafont. Fájdalmas nyilallások áramlanak át testemen újra meg újra, ágyékomat tűzgolyó perzseli. A kíntól összeszorítom lábaimat, magzatpózban süppedek a kemény matracba, mely ölel - helyetted. Arcomat könnyek égetik. Próbálok minél halkabban szipogni, nehogy felébresszelek. Korán kelsz, legalább ezt a néhány órát pihenéssel kell töltened, ha már becsöngettem a lakásodba, és megzavartam nyugodtnak tervezett estédet csillapíthatatlan szexuális vágyammal. Az ágyékomban lüktető fájdalom felkúszik a gerincem mentén egészen a torkomig, kicsit olyan érzés, mint a sírás fojtogató gombóca. Mélyeket lélegzem, hogy testem minél gyorsabban lecsillapodjon. Szemeimet lehunyva újra átélem a szex számomra legcsodálatosabb pillanatát, a behatolást. Mikor a másikat megérzem a bensőmben, ahogy tolakszik befelé, szinte szétfeszít, beleborzongok, a vérem felgyullad, agyam elborul. Azt hiszem, akkor élem meg az első orgazmust. Az emlék hatására a kín átcsap vágyakozásba, édes fájdalom kúszik lábaim közé, melyet kezem követ. A tényleges, immár második orgazmus után percekig pihegek. Arcomon idő közben megszáradtak a könnycseppek, összehúzzák bőrömet. Oldalamra fordulva hátadhoz simulok, átölellek, orromat nyakadba s illatodba fúrva elalszom én is.
Álmodó vagyok, suttogom, s valóban, álmomban minden más. Testemet finoman ölelő, enyhén áttetsző ruhában lebbenek eléd, te tátott szájjal, szemedben őszinte elismeréssel figyelsz engem. Ragyogó mosollyal lépek hozzád, a karjaidba kapsz, felemelsz, és megpörgetsz. Nevetve teszel ismét a talajra, ajkad az ajkamon. Csók ez, igazi, intim. Beléd karolok, büszkeségtől dagadó kebellel lépkedsz oldalamon, pusztán a lényem miatt, hogy ott vagyok. Órákon keresztül sétálunk, akár egy szó nélkül, élvezve a másik társaságát, lényének közelségét, s lelkünk tökéletes párját.
Verejtékben úszva ébredek fel ismét. Riadtan tekintek körbe a szobában. Közepes világosság, a pók a terráriumban, ruhák a szárítón, Dalí képei a falon. Mellettem csak a hordozható dvd lejátszó fekszik, ki tudja, hányadik alkalommal vetítve kedvenc elalvós filmemet, a Harry Potter első részét. Telefonom után nyúlok, hogy megnézzem, meddig alhatok még munkakezdésig. Egy sms fogad a kijelzőn, te küldted. „Próbáltam segíteni, de nem hagyod, újra meg újra belém kapaszkodsz, pedig már nem létezik olyan, hogy együtt. Lépj tovább, és élj végre!”
Ezt teszem, mosolyodok el, csak egy másik világban.
2007-04-12
Verejtékben úszva ébredek fel.
A negatív érzés ébredéskor kerít magába, s a pihentető jóga hatására felerősödik. Sikítok, toporzékolva bömbölök, de nem látja, nem hallja senki. Képzeletbeli késsel a kezemben járom a várost, melyet belemártok minden szembejövő emberbe, s az általam kioltott vért finoman megízlelem. Belekiáltok a világba, hátha meghallod - de nem. Velem szemben süket vagy, már nem figyelsz rám. A szemembe nézel, de az üvegfalon nem tudsz áthatolni. Megérintesz, de mégsem engem, hanem egy testet, mely vágyaidat kielégítheti. Viszonzásra nem is gondolsz, tárgyaknak, eszközöknek nem szokás hálát kifejezni.
Három perces teljesítménytelenségedbe belerokkanva sajnáltatod magad, felemlegeted, hogyan drogoztad és ittad szét a szervezetedet, és íme, az eredmény. Magadba zuhansz, hagyod, hogy arcodat simogatva vigasztaljalak, bárkivel előfordul. Igaz, veled rendszeresen. Mosolygok rád, szemem a lelkemben kavargó képtelen érzést tükrözi, meg sem próbálom elrejteni, minek, hisz nem nézel rám. Emészted magad, borotvapengével kaszabolod össze tested, elfordulsz a világtól, hisztis gyermekként rugdalózva tartod távol azokat, akiknek fontos vagy. Csak a magány, hajtogatod, egyedül érzed magad a legjobban. A saját rendszeredben, ahogy mondani szoktad.
Ilyenkor egy kicsit emlékeztetsz magamra. Lelkemben tomboló démonok csatáznak, s én elmarok magam körül minden segítőkész lényt. Egyedül is menni fog, ugye, hiszen erős vagyok, nincs szükségem senkire és semmire. Meg is dől ez a kijelentésem, gyorsabban, minthogy végiggondolnám. Itt vagyok most is, veled, melletted, ruhátlanul, testnedvedtől mocskosan az ágyadban, mert mégsem olyan jó az elméletem. A szex miatt, persze, te sem nézel rám nőként, én vagyok számodra a gátlástalanság, akivel bármit megtehetsz – és meg is teszel. Magadhoz vonsz, ellöksz, átölelsz, megalázol, rám mosolyogsz, leköpsz. Napokig az ágyamban alszol, nálam mosol, az ételemet eszed, a véremet iszod.
Aztán hátat fordítasz, nem veszed fel a telefont, vagy ha mégis, barátságtalanul, ingerülten rázol le, hogy hagyjalak, nem akarsz beszélni semmiről, különben meg úgysem érteném meg. Ilyenkor elzsibbad az agyam az indulattól, gyakran szó nélkül szakítom meg a hívást, majd órákkal (ritka esetben napokkal) később megkereslek valami átlátszó indokkal. Például egy-egy zene, amit letölthetnél nekem. Vagy egy könyv, amit kölcsön kérnék. Bármi, ami eszembe jut, a lényeg, hogy visszaállítsam a köztünk lévő, átlagon felül érzékeny kommunikációt. Néhány napig óvatos szóváltás, tartom a tisztes távolságot, elvégre semmi közünk egymáshoz, aztán felbátorodom. Egyre gyakrabban bújok hozzád egy ölelésért, majd hagyom magam rábeszélni egy gyors szexre. Bizonyos idő után már kezdeményezni is merek, megcsókollak, míg zenéket válogatsz a számítógépen, vagy tenyeremet az ágyékodra helyezem, mielőtt elaludnál. Persze beleunsz, ellöksz ismét, és a körforgás újra kezdődik. Immár két éve, hogy nem tudunk elszakadni a másiktól.
A kanapéra kuporodom, fejemet a válladra hajtom, hallgatom a nyugtató hatású, kicsit szomorú zenét. Halkan beszélgetünk a köztünk lévő megmagyarázhatatlan kapocsról. Igyekszem minél többet megtudni a hozzáállásodról, véleményedről, indokaidról. Tőmondatokban válaszolsz, és csak meredsz magad elé. Feladom a próbálkozást, mélyet lélegzem, és belevágok inkább én. Beléd folyok teljesen, nem megy érzelemmentesen, nem vagyok gép, mely automatikusan cselekszik, ismerem be. Jól esik a közelséged, vágyom az érintésedet. Simulok hozzád. Csókolni akarlak, de kizárólag akkor tehetem meg, ha már az alsónadrág helyett a tenyerem öleli hímtagodat. Közvetlenül szex előtt, közben, és esetleg utána pár percig – ebben a rövid időszakban tudom úgy manipulálni az agyadat a farkadon keresztül, hogy egy hamis érzelemképet kapjak vissza. A csók már az. Intim. Nem érintem ajkaimat akárkihez. Hozzád sem mindig, van, hogy háttal állok neked, félre húzod a bugyimat, néhányat mozdulsz bennem, és el is élvezel. Ha elég régóta várok az alkalomra, egy kis szerencsével talán én is. Csókot mégsem kapok. Az „állva megbaszni egy nőt” állapot nem egyeztethető össze semmilyen bensőségesebb megnyilvánulással. Örülhetek, ha kapok egy zsebkendőt, amivel felitathatom a combomon végigcsordogáló spermát.
Elmosogatok a konyhádban, eltörlöm a tiszta edényeket, mindent a helyére pakolok. Megtisztítom a tűzhelyet, a hűtő tetejét, a mosogató környékét. Az idő közben elkészült ételt tányérra szedem, egészben hagyott tészta, lé nélkül. Bőven megszórom kukoricával, tudom, mennyire szereted. Felszolgálom neked, ez is a dolgom része, rendben tartani a lakásodat, etetni téged, majd kielégíteni. Ha akarod. Ha én akarom, akkor nem. Te vagy a főnök, én az alárendelt, lesem minden kívánságod. Majdnem. Időnként arcul csapom magam, hogy észrevegyem, nem belőled áll a világ. Többnyire – sajnos – igen, pedig nem. Függő vagyok, és te vagy a drog.
Míg megágyazol, a fürdőszobába vonulok. Lemosom gondosan elkészített sminkemet, szemeim szinte elveszítik földöntúli varázsukat, ahogy letörlöm a fekete szemceruza és spirál víztől szétmosott nyomait. Ha szexuális vágyamat ki akarom elégíteni – márpedig ezért jöttem –, akkor mostantól a személyes kisugárzásomra, valamint a testem kívánatosságára hagyatkozhatom. Visszatérek a szobába, már a kemény matracon fekszel, hason, ruhában. Viccelődöm, hogy levetkőztesselek-e, de egy halvány mosolynál többre nem futja. Lehúzom a zoknimat, aztán lassú mozdulatokkal a farmeromat is. A szobában félhomály van, a tévé kék fénye világít, ahogy dvd-ről hallgatjuk a zenét. Miközben kigombolom a felsőm, és a székre akasztom, szomorkásan megjegyzem, hogy vesztettem a vonzerőmből. Hülye vagyok, mondod, de rám sem nézel. Dehogy, igazam van, itt van rajtam ez a három darab háromszögből és néhány pántból álló, nagyon szexi fekete fehérnemű, de a legapróbb lüktetést sem érem el vele. Végre rám emeled pillantásodat, a sejtelmes fényben csillog a bőröm, magamnak tetszem, de neked nem. Elfordulsz, a zenére figyelsz ismét.
Ledobom a melltartónak nem nevezhető pántokat, pólót húzok. Melléd fekszem, nyakig beleburkolom magam a bárányból készült takaróba, és erőt gyűjtök a kezdeményezéshez. Tetteket tervezek, mégis szavak lesznek belőle. Nem tekintesz rám nőként, tudom. Nincs olyan, hogy együtt. Ismerjük egymás testét, a megfelelő módon érintjük meg a másikat az ágyban. Általában. Te mostanában annyira nem. Kapkodsz, figyelmetlen vagy, csak magaddal foglalkozol. Nem szándékos, de talán mégis. A barátnődként ilyen sosem fordult elő. Ezt is meg lehet magyarázni, például kifogásokkal, ahogy teszed te is, pedig önuralom és tisztelet kérdése az egész. Az önuralmad gyengülhetett az életviteled folytán, a tiszteleted pedig elvesztettem, már nagyon régen.
Csak akkor szeretkezünk, ha te akarod, vetem szemedre. Pontosabban baszunk. Ha én, akkor nem történik semmi. Meglepetten fordulsz felém. Akarom-e, kérdezed. Nem, vágom rá azonnal. Hazudok, szólsz halkan. Nem értem, miért kérdezed, ha tudod, hogy mit gondolok valójában. Leveted az inget és a nadrágot. A plafonra meredek, de lemeztelenedő tested így is látóterembe tolakszik. Gyorsul a pulzusom, érzem, ahogy lüktetni kezd az ágyékom. Megragadsz, magad fölé rántasz, szinte letéped testemről a pólódat, és már bennem is vagy. Aztán két-három perccel később túl az egészen, és itt következik magadba süllyedésed…
Dolgod végeztével hátat fordítasz, és azonnal álomba zuhansz. Fekszem melletted, vérem lüktet a kielégületlenségtől, bőröm bizsereg, mellbimbóim dermedten figyelik a plafont. Fájdalmas nyilallások áramlanak át testemen újra meg újra, ágyékomat tűzgolyó perzseli. A kíntól összeszorítom lábaimat, magzatpózban süppedek a kemény matracba, mely ölel - helyetted. Arcomat könnyek égetik. Próbálok minél halkabban szipogni, nehogy felébresszelek. Korán kelsz, legalább ezt a néhány órát pihenéssel kell töltened, ha már becsöngettem a lakásodba, és megzavartam nyugodtnak tervezett estédet csillapíthatatlan szexuális vágyammal. Az ágyékomban lüktető fájdalom felkúszik a gerincem mentén egészen a torkomig, kicsit olyan érzés, mint a sírás fojtogató gombóca. Mélyeket lélegzem, hogy testem minél gyorsabban lecsillapodjon. Szemeimet lehunyva újra átélem a szex számomra legcsodálatosabb pillanatát, a behatolást. Mikor a másikat megérzem a bensőmben, ahogy tolakszik befelé, szinte szétfeszít, beleborzongok, a vérem felgyullad, agyam elborul. Azt hiszem, akkor élem meg az első orgazmust. Az emlék hatására a kín átcsap vágyakozásba, édes fájdalom kúszik lábaim közé, melyet kezem követ. A tényleges, immár második orgazmus után percekig pihegek. Arcomon idő közben megszáradtak a könnycseppek, összehúzzák bőrömet. Oldalamra fordulva hátadhoz simulok, átölellek, orromat nyakadba s illatodba fúrva elalszom én is.
Álmodó vagyok, suttogom, s valóban, álmomban minden más. Testemet finoman ölelő, enyhén áttetsző ruhában lebbenek eléd, te tátott szájjal, szemedben őszinte elismeréssel figyelsz engem. Ragyogó mosollyal lépek hozzád, a karjaidba kapsz, felemelsz, és megpörgetsz. Nevetve teszel ismét a talajra, ajkad az ajkamon. Csók ez, igazi, intim. Beléd karolok, büszkeségtől dagadó kebellel lépkedsz oldalamon, pusztán a lényem miatt, hogy ott vagyok. Órákon keresztül sétálunk, akár egy szó nélkül, élvezve a másik társaságát, lényének közelségét, s lelkünk tökéletes párját.
Verejtékben úszva ébredek fel ismét. Riadtan tekintek körbe a szobában. Közepes világosság, a pók a terráriumban, ruhák a szárítón, Dalí képei a falon. Mellettem csak a hordozható dvd lejátszó fekszik, ki tudja, hányadik alkalommal vetítve kedvenc elalvós filmemet, a Harry Potter első részét. Telefonom után nyúlok, hogy megnézzem, meddig alhatok még munkakezdésig. Egy sms fogad a kijelzőn, te küldted. „Próbáltam segíteni, de nem hagyod, újra meg újra belém kapaszkodsz, pedig már nem létezik olyan, hogy együtt. Lépj tovább, és élj végre!”
Ezt teszem, mosolyodok el, csak egy másik világban.
2007-04-12
