Portfóliók
MODIGLIANI A TALIGÁN
(elveszett mondatok egy filmből)
S ha voltam is talán, akármi lenne,
mert úgyis végül mindig érkezem,
a végződéseken lehulló pernye,
a hóhullásban bármi megterem,
s mi származéka, úgyse kapja kézbe,
csak téged tudlak és elég legyen,
van itt e zúgás, bárhová beállok,
a te és én az első naptól átok
- te szép, kecses, rendetlen műterem.
mert úgyis végül mindig érkezem,
a végződéseken lehulló pernye,
a hóhullásban bármi megterem,
s mi származéka, úgyse kapja kézbe,
csak téged tudlak és elég legyen,
van itt e zúgás, bárhová beállok,
a te és én az első naptól átok
- te szép, kecses, rendetlen műterem.
Az ilyenek, mint te és én a legszebb,
és pont ezért csak villanás vagyunk,
a földi allén létezünk, az elmegy,
de minden kertre vannak kertkapuk,
a legszebb tánc az mindig semmi percek,
ha tovább tart, az semmi, csak hazug,
lefesthetése zacc, avar és díszlet,
kimondja és kimondom, égitestek,
s a léghajó egy újabb körre fut.
és pont ezért csak villanás vagyunk,
a földi allén létezünk, az elmegy,
de minden kertre vannak kertkapuk,
a legszebb tánc az mindig semmi percek,
ha tovább tart, az semmi, csak hazug,
lefesthetése zacc, avar és díszlet,
kimondja és kimondom, égitestek,
s a léghajó egy újabb körre fut.
A lélek mindig önmagát tanulja,
hogy szárnya hány és mennyi szusz lehet,
de önmagának járhatatlan utca,
és végülis csak másokban terem
gyümölcsöt, percet s kész egy újabb fáma,
eljutni addig, hogy tudom szemed
(s talán a legszebb égzúgásos semmi,
lehettünk volna fénytörés és pemzli):
utána már nem én vagyok neked.
hogy szárnya hány és mennyi szusz lehet,
de önmagának járhatatlan utca,
és végülis csak másokban terem
gyümölcsöt, percet s kész egy újabb fáma,
eljutni addig, hogy tudom szemed
(s talán a legszebb égzúgásos semmi,
lehettünk volna fénytörés és pemzli):
utána már nem én vagyok neked.
A színpad asztallap, táncparkett, korzó,
te csak tudod, az arcom annyi táj,
hogy van belőlem annyi év és torzó,
bársony zakómon egy csík egy halál,
én végleg élni nem tudok, csak újból,
a vásznaim, borok, liturgiák,
a révek elhagyása, fénykép voltam
és leszek így megint, oly gyenge számtan,
maszat és vászonhulló taktikák.
te csak tudod, az arcom annyi táj,
hogy van belőlem annyi év és torzó,
bársony zakómon egy csík egy halál,
én végleg élni nem tudok, csak újból,
a vásznaim, borok, liturgiák,
a révek elhagyása, fénykép voltam
és leszek így megint, oly gyenge számtan,
maszat és vászonhulló taktikák.
(pigmentet álmodok és képeket,
ahogy lekorpahullnak a színek,
az égi állag phaetonzuhanása,
nem is tudom, talán ha ébredek,
ave maria, ave jeanne, talán ha,
kivert kutyák nemes vonásai,
a vászonokra visszahulló testeken
a nyak, a haj ívét tanítani,
a verklizümm betéved úgyis újra,
történetzése mindig meghalad,
ahogy a film a taligával elszalag,
az ívek, ízek gyönge karcolása,
a végződéseken lesöprő ködlemény,
talált szavak ecsetvonása, én
- nem én, az ének vonulása,
a homlokon egy könnyű kéz simít,
és néha évszakot, ruhákat visszasír
az alkatrészek égi foltjain)
Mert meghalok és elrabolnak újra,ahogy lekorpahullnak a színek,
az égi állag phaetonzuhanása,
nem is tudom, talán ha ébredek,
ave maria, ave jeanne, talán ha,
kivert kutyák nemes vonásai,
a vászonokra visszahulló testeken
a nyak, a haj ívét tanítani,
a verklizümm betéved úgyis újra,
történetzése mindig meghalad,
ahogy a film a taligával elszalag,
az ívek, ízek gyönge karcolása,
a végződéseken lesöprő ködlemény,
talált szavak ecsetvonása, én
- nem én, az ének vonulása,
a homlokon egy könnyű kéz simít,
és néha évszakot, ruhákat visszasír
az alkatrészek égi foltjain)
a változás az mind jön itt nekem,
az áriák, a hegedű, az utca...
és végül hóhullást és csendeket
és járást, taligát a Montparnasse-ra,
így kezdődöm, az ég viszi szemem,
te térbe zárt idő, körök, semennyi,
csak játék, rajzlap, téli vers és ennyi,
tavaszra tán ruhát, de más helyen.
(megjelent a Látó szépirodalmi folyóirat 2010, decemberi számában)
