Portfóliók
Túl, túl mindenen
Hullik a virág szirma, beletép a szél
s csak fújja, fújja míg elég messzire nem ér.
Túl viszi a hegyen, dombon,
S a magvaival együtt lágyan elringatja.
Ismeretlen tájra hozta,
hol mindig borús az ég.
Ezért jó mélyen eltemeti, hogy ne féljen,
míg a nap fel nem kél.
Magocska lenn magányos,
várja már, hogy kikeljen,
s szirmát bonthassa a kikeletben.
De a felszín nem oly szép,
körbe - körbe háborúk.
Fegyverdörgés, vérontás,
keseredett csatározás.
és mégis, mit sem tud magocska,
csak nő s nő hajthatatlan,
míg egy sötét hajnalban
szirmát bontja a tavaszban.
Nem retten meg attól mit lát,
hívja a szelet
hordja a magját, messze, messze,
túl, túl, mindenen.
Telnek múlnak a napok
s egy meggyötört reggelen,
gyermekei virágot ontanak a rettenetben.
S mikor csatába indulnak a népek,
a rétet látják,
a vértenger rétet,
hol milliárdnyi színes virág
bontogatja harmat szirmát.
Gondolatot adott virág,
mind, mind különbözőt,
túl vitte a magját,
túl, túl mindenen!
keserűség, bánat, szenvedés,
egy pillanatra eltűnt mind.
De a kényszer nagy úr,
nem mindenkit hat meg e csoda,
s nem maradt el a beígért csata.
A lenyugvó nap fényében
milliárdnyi színes virág,
eltaposva az összes,
vérben ázva, betakarva,
túl, túl mindenen,
a narancsos derengésben.
s csak fújja, fújja míg elég messzire nem ér.
Túl viszi a hegyen, dombon,
S a magvaival együtt lágyan elringatja.
Ismeretlen tájra hozta,
hol mindig borús az ég.
Ezért jó mélyen eltemeti, hogy ne féljen,
míg a nap fel nem kél.
Magocska lenn magányos,
várja már, hogy kikeljen,
s szirmát bonthassa a kikeletben.
De a felszín nem oly szép,
körbe - körbe háborúk.
Fegyverdörgés, vérontás,
keseredett csatározás.
és mégis, mit sem tud magocska,
csak nő s nő hajthatatlan,
míg egy sötét hajnalban
szirmát bontja a tavaszban.
Nem retten meg attól mit lát,
hívja a szelet
hordja a magját, messze, messze,
túl, túl, mindenen.
Telnek múlnak a napok
s egy meggyötört reggelen,
gyermekei virágot ontanak a rettenetben.
S mikor csatába indulnak a népek,
a rétet látják,
a vértenger rétet,
hol milliárdnyi színes virág
bontogatja harmat szirmát.
Gondolatot adott virág,
mind, mind különbözőt,
túl vitte a magját,
túl, túl mindenen!
keserűség, bánat, szenvedés,
egy pillanatra eltűnt mind.
De a kényszer nagy úr,
nem mindenkit hat meg e csoda,
s nem maradt el a beígért csata.
A lenyugvó nap fényében
milliárdnyi színes virág,
eltaposva az összes,
vérben ázva, betakarva,
túl, túl mindenen,
a narancsos derengésben.
