Portfóliók
Otthonunk
Sok ember, sok ország, egy világ.
S e kincset nem őrzi más,
Mint maga a pusztulás.
Nem tartanak össze az népek,
Nem fognak össze az emberek!
Nem nézik, hogy mi a jó,
A kedves, az ápoló...
De a haszon, a nyereség,
Mely minket a földről a mélybe taszít,
Azt áhítják, keresik, kutatják.
Nem értem őket...
Nem én!
Miért dobják el ezt?
Miért az alma rohadt oldalát kérik?
Miért hagyják, hogy a másik oldala is vele rohadjon a velejéig?
Már nem bírja a Világ az Embert,
Mert csak szemetet termel,
Inkább föléleszti a folyót,
Mossa ki a mocskot,
S csak jajong az Ember,
"Ó, most ezt miért kell?"
A vörös pusztító is tombolt, de miért?
Ó, hát igen, az ember...
És ki vigyáz, ki ápol
Az nem ér semmit,
Mert maroknyi EMBER,
Ő nem éri el,
Nem éri el azt, hogy aki tud, cselekedjen.
És a Világ, ez az egy csepp világ,
Mi otthonunk, a kincsünk,
Nem védjük s oltalmazzuk,
Hanem mi, a gyerekei,
A pusztulásba nyomjuk.
S e kincset nem őrzi más,
Mint maga a pusztulás.
Nem tartanak össze az népek,
Nem fognak össze az emberek!
Nem nézik, hogy mi a jó,
A kedves, az ápoló...
De a haszon, a nyereség,
Mely minket a földről a mélybe taszít,
Azt áhítják, keresik, kutatják.
Nem értem őket...
Nem én!
Miért dobják el ezt?
Miért az alma rohadt oldalát kérik?
Miért hagyják, hogy a másik oldala is vele rohadjon a velejéig?
Már nem bírja a Világ az Embert,
Mert csak szemetet termel,
Inkább föléleszti a folyót,
Mossa ki a mocskot,
S csak jajong az Ember,
"Ó, most ezt miért kell?"
A vörös pusztító is tombolt, de miért?
Ó, hát igen, az ember...
És ki vigyáz, ki ápol
Az nem ér semmit,
Mert maroknyi EMBER,
Ő nem éri el,
Nem éri el azt, hogy aki tud, cselekedjen.
És a Világ, ez az egy csepp világ,
Mi otthonunk, a kincsünk,
Nem védjük s oltalmazzuk,
Hanem mi, a gyerekei,
A pusztulásba nyomjuk.
