Portfóliók

 
A Cigarettás mesél. Szeretetről, vezeklésről, árulásról, megkísértésről. 79-ről, a Kávé térről, Víziről és Ecsédiről. És a nyelvről, mindenek felett. Mintha Pollágh második, Fogalom című kötetét mesébe mártották volna. Az ottani nyelv ezúttal varázskalapba öltözik, de ugyanolyan kérlelhetetlen marad: „az előszörre / nincsenek szavak, / se szók”. Kétszemélyes, féléber utazás ez, álomsubák alatt, Pompej és Baton Rouge felé.

A Cigarettást mesélik, álmodják. „Sem megerősíteni, / sem megcáfolni / nem tudták még az arcát.” Egy mágiával teli, mitikus (szöveg)világ teremtménye ő, aki „Varázsol, ha muszáj. És muszáj.” Megférnek mellette a sárkányok, a toronyórák, de még az ikrek tárgya is. Szellem ő, akinek sosem látni az arcát. Lóháton érkezik, egyenest a ködből. Kulccsal jár vagy puskával. Megközelíthetetlen. A beszélő figyeli, próbálja kitalálni őt. De a szavak, akár a színek, megfoghatatlanok és felcserélhetőek ebben a világban. A visszatérő mondatok, a ráolvasásszerű újrakezdések, a szavak kijátszása egymás ellen: mind a leírhatatlanság reflexiói. De a minduntalan újrafogalmazódó kérdések végső soron egy felé mutatnak: „Mi van, ha neki dolgozik / a nyelv, az a marha?”

A Cigarettás ötvenegy (9-18 soros) verse homogén egységet alkot, miközben az álomutazás örvényszerűen kavargó állomásai érzékien és megsokszorozva tükröződnek a beszélőben: „bomolni jó, / számolni szomorúság”. Nyelvi sci-fi és mítosz: hagyjuk, hogy röptessen, mint egy sárkány(t).

LM