Portfóliók
Kései felismerés
Özv. Fekete Jánosné éppen a vendégségből megmaradt leves elfogyaszásához készült, amikor a légy elindult az húsostányér felé. Jól megtermett, fürge példány volt, vastag lábakkal és fénylő, zöld potrohhal.
- Szegény Jánosom – jutott váratlanul néhai férje az özvegy eszébe.
A légy- és általában a rovarirtás is Fekete úr feladata volt, melyet mérsékelt lelkesedéssel, ám felesége haragjától tartva annál nagyobb precizitással látott el, egészen egy éve tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláig.
Özv. Feketéné, aki minden reggel új terítőt tett fel, egyre növekvő udorral figyelte, amint a hívatlan vendég végigvonul a fehér abroszán. Az asszony a konyharuha után nyúlt.
A tányér mellé érve a légy megtorpant, hogy felmérje a terepet. Összedörzsölte a mellső lábait, majd lelapult, mint aki elhatározta, egyetlen ugrással hidalja át a legközelebbi húsdarab és az asztal lapja között még megmaradt távolságot. De elrugaszkodni már nem maradt ideje, mert a feldühödött asszony a konyharuhával telibe találta.
A légy, akár valami oda nem illő fekete pötty, mozdulatlanul hevert az abroszon. Özv. Feketéné egy szalvétába csomagolva vitte a tetemet a kukához, miközben furcsa, szomorú együttérzés öntötte el.
- János – sóhajtotta. – Azért neked sem lehetett könnyű.
