Portfóliók
Sirályok, kék.fehér
A szárnycsapás fertőz, hullámteret keltve, önkívületbe merül a mozgás. A hullámtér és az önkívület nem esszencia, ehhez túl légies, kék alatt túl fehér villanás. A hullámzás nem part, nem önmagából eredő parttalanság, nem az emelkedés gyönyöre, nem a zuhanás megsemmisítő örvénye, hanem ahogy a nem-léted kitárulkozik, magába szív, anélkül hogy hullámtered és hullámzásod központi magja legyél. A part hullámzik rád, s csak azért nem szakad le a kék, mert csupán sugároz, hisz lényegében minden mozdulatlan, akár a mozgás, ahogy így a nyári felhőtlen lényegedbe hatolva megsemmisül a part, mert ráfeszül a mozdulatlan sugárzó kék parttalan.
Rám már ez nem feszülhet, mert kioltott a mozgás hiánya, mondhatni, de érzed, ahogy önkívületében felszakad a tér, a többre vágyás. Az impulzus az enyém, az impulzió a tied, de így nem jövünk létre mint pulzus, csak impresszió, ahogy az idő lecsap a parttalan "ön"-re, s szökőárt kelt, amely egy gondolattal kioltható, a másikkal megteremthető, önmaga hullámterét feszítve téged húz feszületre, mert követni próbálod. Hogy miért, egyszerű: nem vagy, nincs térbe merülő alakod, amelyet kitöltsz és amelynek kontúrja lehetsz, határa, csak azért, hogy kékbe vesselek, és térbe kapjalak vissza. Mozgásba mártott gondolat, s a szárnyak hegyén szó kel álmatag. Pedig a mozgás meg kellene szülessen, mert ívedbe vágott élem.
El szeretnének ragadni, és sikerülhet, mert vágysz az elragadásra De nem ezért ragadnának el, hogy magukévá tegyenek, hanem verssé költött lényüké, a lénytelenek. Vágyadból táplálkoznak, mert nekik már nincs vágyuk, nem lehet, csak versbe megfogant, alakot nem ölthető öntelenségük. Még csak nem is önző, nem narcisztikus, hanem ahogy felbomlottak és tovább bontanák vágyad, önköltésül, hogy majd a vers. Hogy majd a vers megteremti lényegi elemüket, alaktalan vágyad. Nem teremtenek, csak kifosztanának, ebben élhetnek tovább. Szomjazzák az elérhetetlenséget, de ahogy elérhetetlenné válsz, végképp megsemmisülnének. És elérhetetlenné tesznek, de nem eszközeikkel, hanem mert megtapasztalod lénytelenségüket, az "ön" hiányában beleivódsz a versbe. Így születik az a tapasztalat, amely megfejti lényegük absztrakcióját, amely nem tárulkozhatnak ki, mert kioltanák önköltésed, vágyad.
Rád vágynak, hogy érzékeld őket, de az első visszajelzésre megsemmisülnek, mert te lettél, ők pedig nem ezért vannak, hanem önmagukért, ahogyan belédivódnak. Te hordod ki őket, erre vágynak, ha már nem lehetnek. Csak kifejezik önön hiányukat, és azt szeretnék elhitetni, ez érted van, de nem érted van, hanem csak érzet, hiányérzet. De megértve, megtapasztalod hiányukat, ez vonzerejük, nem-létük diadala. Ha eltűnnének, hiányzanának, ez a hatalmuk. De nem tudják kitölteni vágyad, csak a hiányod, és ezt is teszik, ha már másképp nem létezhetnek, csak vers.
A mozdulatlan, ahogy a nyári felhőtlen ég sugároz, és már nem tölt be vágyad, csak őket, a hiányukból fakadt hiányod. Így élik túl nem-létüket, ez nem-léted kohéziója, ha érzékeled őket. Erre törekszenek, érzékeltessék a vágy és a hiány disszonanciáját. Őket ragadja el, téged csak megkísért, akár a vágy. Elragadnának, azért hogy lehessenek. Nem fog sikerülni, mert vagy. Létezel mint vágy, ha nem is tudod kifejezni. Ők ki tudják fejezni hiányukat, mert nincsenek vágyaik. Ha lennének, azt is ki tudnák fejezni. Ennek hiányában a vágyképet festik meg, és mozgásba lendít a mozdulatlan. Mozdulatlanságuk azonban nem a hiányból, nem a nem-létük jelenéből fakad. Hanem abból az univerzumból, amelyet nem a hiány, hanem a telítettség okozott. És a telítettség maga is érzet, mondjuk mint költészet, de nem a vers.
A vers ott tér el a költészettől, ahol és amiért elközhelyesedett a líra. A versnek, ha a hiány a témája, nem lehet rávinni a célt, csak mint lét-pótló. A költészet nem lét, nincs témája. De rá lehet vinni érzéseket, s gondolatban kifeslik a téma, de a téma nem érzékelhető, csak a kép, amelyet kelt. Na most képpé lehet költeni a hiányt, hogy érzékeled, és akkor elragadott vagy. Mindegy, hogy a hiány ragad el, a vágy, a kép, az érzés, amelyet kelt...minden mindegy, ha nem költ. És hiába költ, ha nem tölt. Hacsak betölt, mint vágyad és tetten ért hiányuk, akkor az még nem te vagy. Te akkor lehetnél, ha újjá költve magadat, képbe oltanák magukat, s így hangot adnának vágyadnak. Ehhez az kellene hogy érzékeljenek. De nem tehetik, mert akkor egyek lehetnek veled. Nem azok, mert nem rád vágynak, nem úgy vágynak rád, mint te. Számukra minden elközhelyesedett, kivéve önön lét-telenségüket, ahogy hiányt keltve kifejezik. Nem tudnak adni, nincs mit újjáteremtsenek, csak újraköltenek. Újraköltik a világot, a hiányt, de nem tudják megragadni a világot, mint hiány, megragadhatatlan. Az irodalom nem költészet és nem vers, annál több. És annál több lesz, minél inkább él a vágy. Nem a vágykeltés, ez az ok manierük, hogy igazolják narcizmusokat, amely azonban soha nem töltheti se ki, se be őket, és téged se. Hogy többek legyenek mint versben kifejezett hiány, erre jó a költészet és a vers, de nem elég. És nem elég az irodalom se, ahogy érzékeltet, képre költ, képét költi a világnak, mert nem érez. Érezni csak te tudsz, aki létezel, s nem arra vágysz, hogy magához ragadjon a hiány, azért mert nem tudod pontosan kifejezni, mire is vágysz.
Csak nézed, mint én, a nyári felhőtlen ég alatt röpködő sirályokat, és szabadnak érzed magad. Nem akarom kifejezni szabadságod, vágyad, hiányod...nem kifejezni, nem birtokolni akarlak. Most csak veled szeretnék lenni, és talán ez számodra is többet jelent ez, mint a hiány, amellyel mindaz, ami üres, magához akar vonzani.
Mert érzem, több ez mint irodalom, költészet, vers azzal hogy még vagy, és nem úgy válik többé a vágy, ahogy írni, hanem élni tudunk, így egymásra vágyva...
Rám már ez nem feszülhet, mert kioltott a mozgás hiánya, mondhatni, de érzed, ahogy önkívületében felszakad a tér, a többre vágyás. Az impulzus az enyém, az impulzió a tied, de így nem jövünk létre mint pulzus, csak impresszió, ahogy az idő lecsap a parttalan "ön"-re, s szökőárt kelt, amely egy gondolattal kioltható, a másikkal megteremthető, önmaga hullámterét feszítve téged húz feszületre, mert követni próbálod. Hogy miért, egyszerű: nem vagy, nincs térbe merülő alakod, amelyet kitöltsz és amelynek kontúrja lehetsz, határa, csak azért, hogy kékbe vesselek, és térbe kapjalak vissza. Mozgásba mártott gondolat, s a szárnyak hegyén szó kel álmatag. Pedig a mozgás meg kellene szülessen, mert ívedbe vágott élem.
El szeretnének ragadni, és sikerülhet, mert vágysz az elragadásra De nem ezért ragadnának el, hogy magukévá tegyenek, hanem verssé költött lényüké, a lénytelenek. Vágyadból táplálkoznak, mert nekik már nincs vágyuk, nem lehet, csak versbe megfogant, alakot nem ölthető öntelenségük. Még csak nem is önző, nem narcisztikus, hanem ahogy felbomlottak és tovább bontanák vágyad, önköltésül, hogy majd a vers. Hogy majd a vers megteremti lényegi elemüket, alaktalan vágyad. Nem teremtenek, csak kifosztanának, ebben élhetnek tovább. Szomjazzák az elérhetetlenséget, de ahogy elérhetetlenné válsz, végképp megsemmisülnének. És elérhetetlenné tesznek, de nem eszközeikkel, hanem mert megtapasztalod lénytelenségüket, az "ön" hiányában beleivódsz a versbe. Így születik az a tapasztalat, amely megfejti lényegük absztrakcióját, amely nem tárulkozhatnak ki, mert kioltanák önköltésed, vágyad.
Rád vágynak, hogy érzékeld őket, de az első visszajelzésre megsemmisülnek, mert te lettél, ők pedig nem ezért vannak, hanem önmagukért, ahogyan belédivódnak. Te hordod ki őket, erre vágynak, ha már nem lehetnek. Csak kifejezik önön hiányukat, és azt szeretnék elhitetni, ez érted van, de nem érted van, hanem csak érzet, hiányérzet. De megértve, megtapasztalod hiányukat, ez vonzerejük, nem-létük diadala. Ha eltűnnének, hiányzanának, ez a hatalmuk. De nem tudják kitölteni vágyad, csak a hiányod, és ezt is teszik, ha már másképp nem létezhetnek, csak vers.
A mozdulatlan, ahogy a nyári felhőtlen ég sugároz, és már nem tölt be vágyad, csak őket, a hiányukból fakadt hiányod. Így élik túl nem-létüket, ez nem-léted kohéziója, ha érzékeled őket. Erre törekszenek, érzékeltessék a vágy és a hiány disszonanciáját. Őket ragadja el, téged csak megkísért, akár a vágy. Elragadnának, azért hogy lehessenek. Nem fog sikerülni, mert vagy. Létezel mint vágy, ha nem is tudod kifejezni. Ők ki tudják fejezni hiányukat, mert nincsenek vágyaik. Ha lennének, azt is ki tudnák fejezni. Ennek hiányában a vágyképet festik meg, és mozgásba lendít a mozdulatlan. Mozdulatlanságuk azonban nem a hiányból, nem a nem-létük jelenéből fakad. Hanem abból az univerzumból, amelyet nem a hiány, hanem a telítettség okozott. És a telítettség maga is érzet, mondjuk mint költészet, de nem a vers.
A vers ott tér el a költészettől, ahol és amiért elközhelyesedett a líra. A versnek, ha a hiány a témája, nem lehet rávinni a célt, csak mint lét-pótló. A költészet nem lét, nincs témája. De rá lehet vinni érzéseket, s gondolatban kifeslik a téma, de a téma nem érzékelhető, csak a kép, amelyet kelt. Na most képpé lehet költeni a hiányt, hogy érzékeled, és akkor elragadott vagy. Mindegy, hogy a hiány ragad el, a vágy, a kép, az érzés, amelyet kelt...minden mindegy, ha nem költ. És hiába költ, ha nem tölt. Hacsak betölt, mint vágyad és tetten ért hiányuk, akkor az még nem te vagy. Te akkor lehetnél, ha újjá költve magadat, képbe oltanák magukat, s így hangot adnának vágyadnak. Ehhez az kellene hogy érzékeljenek. De nem tehetik, mert akkor egyek lehetnek veled. Nem azok, mert nem rád vágynak, nem úgy vágynak rád, mint te. Számukra minden elközhelyesedett, kivéve önön lét-telenségüket, ahogy hiányt keltve kifejezik. Nem tudnak adni, nincs mit újjáteremtsenek, csak újraköltenek. Újraköltik a világot, a hiányt, de nem tudják megragadni a világot, mint hiány, megragadhatatlan. Az irodalom nem költészet és nem vers, annál több. És annál több lesz, minél inkább él a vágy. Nem a vágykeltés, ez az ok manierük, hogy igazolják narcizmusokat, amely azonban soha nem töltheti se ki, se be őket, és téged se. Hogy többek legyenek mint versben kifejezett hiány, erre jó a költészet és a vers, de nem elég. És nem elég az irodalom se, ahogy érzékeltet, képre költ, képét költi a világnak, mert nem érez. Érezni csak te tudsz, aki létezel, s nem arra vágysz, hogy magához ragadjon a hiány, azért mert nem tudod pontosan kifejezni, mire is vágysz.
Csak nézed, mint én, a nyári felhőtlen ég alatt röpködő sirályokat, és szabadnak érzed magad. Nem akarom kifejezni szabadságod, vágyad, hiányod...nem kifejezni, nem birtokolni akarlak. Most csak veled szeretnék lenni, és talán ez számodra is többet jelent ez, mint a hiány, amellyel mindaz, ami üres, magához akar vonzani.
Mert érzem, több ez mint irodalom, költészet, vers azzal hogy még vagy, és nem úgy válik többé a vágy, ahogy írni, hanem élni tudunk, így egymásra vágyva...
