Portfóliók
Májusfa
K. András 78 évesen, egy végtelenül tisztességes élet után meghalt. Nemrég volt. Május első szombatja után pár nappal.
Nem volt beteg, se nem letörtebb a szokásosnál és még csak öngyilkos sem lett. Viszont éjjelente a halála előtti években már alig tudott aludni.
Május első szombatján csillagfényes, kellemes tavaszi éjszaka volt, kiült hát a házának erkélyén található kopottas, elsárgult műanyagszékek egyikére. Paplant terített a testére és csak szemlélte a maga körüli világot.
Emberek jöttek, fát vittek, kezükben üvegek csörrentek. Megálltak, hangoskodtak.
K. András most vette csak észre: ezek az emberek olyasmit csinálnak, amit Ő éppenséggel 57 évvel ezelőtt csinált. Több mint fél évszázada K. András így gondolkozott:
- Felállítom, megszeretem és élni kezdem az életem.
Azon az éjjelen ezen már mosolygott, mert hiszen pár éve már feltétel nélkül belenyugodott önnön akkori nyilvános vallomásának valódi jelképébe. Már régen tudta: akkor akasztófát ácsolt Ő is, majd kimért mozdulatokkal fel is akasztotta rá a nyakánál a saját testét.
Ezen a májusi utolsó szombaton azonban végre elhagyta megöregedett testét, elszakadt a vérétől, kiszállt a saját agyából, hallani sem akart az összekapcsolódó idegsejtekről. Ekkor észrevette, amint életében először nem gondol a holnapra, nem csinál önmagában folyton taktikai játékokat másokkal, nem szereti sem önmagát és másokat sem. Szokatlanul tekint mindenre, különösen zavaró új kétségek fogják el. Olyan bizonytalanságok, amiket addig sosem ismert. Mibe is fog hát mostantól belekapaszkodni, kiben fog bízni, kit fog szeretni és gyűlölni – ezeken gondolkodott, majd hangtalanul zokogni kezdett. Rettegett a magánytól, tébolyult lett a saját szabadságától, reszketett a teljes emberi felelősségétől.
A felesége: K-né Edit felébredt a szokatlan zajokra, magára kapta a köntösét, megiramodott a zavaros hangok felé. Meglátta a férjét, majd habozás nélkül megkérdezte tőle:
- András, gyere be, mert annyira fázol itt a hidegben, hogy nem tudok aludni!
András már többé nem tudott felébredni.
Attól a naptól fogva K-né Edit - éppen úgy, mint a néhai férje – álmatlanul forgolódott a már kihalt ágyban.
Nem volt beteg, se nem letörtebb a szokásosnál és még csak öngyilkos sem lett. Viszont éjjelente a halála előtti években már alig tudott aludni.
Május első szombatján csillagfényes, kellemes tavaszi éjszaka volt, kiült hát a házának erkélyén található kopottas, elsárgult műanyagszékek egyikére. Paplant terített a testére és csak szemlélte a maga körüli világot.
Emberek jöttek, fát vittek, kezükben üvegek csörrentek. Megálltak, hangoskodtak.
K. András most vette csak észre: ezek az emberek olyasmit csinálnak, amit Ő éppenséggel 57 évvel ezelőtt csinált. Több mint fél évszázada K. András így gondolkozott:
- Felállítom, megszeretem és élni kezdem az életem.
Azon az éjjelen ezen már mosolygott, mert hiszen pár éve már feltétel nélkül belenyugodott önnön akkori nyilvános vallomásának valódi jelképébe. Már régen tudta: akkor akasztófát ácsolt Ő is, majd kimért mozdulatokkal fel is akasztotta rá a nyakánál a saját testét.
Ezen a májusi utolsó szombaton azonban végre elhagyta megöregedett testét, elszakadt a vérétől, kiszállt a saját agyából, hallani sem akart az összekapcsolódó idegsejtekről. Ekkor észrevette, amint életében először nem gondol a holnapra, nem csinál önmagában folyton taktikai játékokat másokkal, nem szereti sem önmagát és másokat sem. Szokatlanul tekint mindenre, különösen zavaró új kétségek fogják el. Olyan bizonytalanságok, amiket addig sosem ismert. Mibe is fog hát mostantól belekapaszkodni, kiben fog bízni, kit fog szeretni és gyűlölni – ezeken gondolkodott, majd hangtalanul zokogni kezdett. Rettegett a magánytól, tébolyult lett a saját szabadságától, reszketett a teljes emberi felelősségétől.
A felesége: K-né Edit felébredt a szokatlan zajokra, magára kapta a köntösét, megiramodott a zavaros hangok felé. Meglátta a férjét, majd habozás nélkül megkérdezte tőle:
- András, gyere be, mert annyira fázol itt a hidegben, hogy nem tudok aludni!
András már többé nem tudott felébredni.
Attól a naptól fogva K-né Edit - éppen úgy, mint a néhai férje – álmatlanul forgolódott a már kihalt ágyban.
