Portfóliók
Miért kéne tudni a G-pont helyét egy nőben?
Nem volt az a kiköpött szabványszépség, de ahogy szobrozott a kasszánál piros egyenpólójában – képes lettem volna bekebelezni a lelkét. Egyenes szőke haját félszegen reszkető hang járta körül – határozottan vonzott. A futószalagra pakoltam néhány zsömlét, egy tubus májkrémet és egy üveg jóféle bort. Az előttem állók nyugtalan fészkelődésbe kezdtek. Nem értettem, miért. A szőke nőci agya hirtelen lefulladt a visszajáró miatt. Agya nem a pole pozícióból indult, az fix - képtelen volt visszaadni egy vén szivarnak. Totál leblokkolt és rátelepedett a pánik. Pedig olyan jól nézett ki!
Az eddigi lányokat számba véve a zsigereim szintjén kifejlődött bennem egyfajta kanos következetesség. Ízlés. Állati izgalmas, ha olykor egy idegen spiné az ízlésnek ellentmondva képes felizgatni. Ennek nem sok jelentősége maradt, mióta egy dugás attól függ, meg tudom-e fizetni.
A fekete futószalag csigatempója állandósult – kúszott egy keveset a pénztárgépnél álló ismeretlen jelenség felé. Beszabadult az agyamba egy látomás, ami azt mondta, ezúttal nem kell fizetnem a dugásért. Nem is nagyon tudnék – a kajám meg a bor felszívja a maradék lóvém. Bátorság kezdett szivárogni meggyötört bélcsatornámba. A futószalag gépiesen előremozdult. A farkamba gépiesen vér tolult. A csaj arca is vörös lett, mint az oroszok ’17-ben – képtelen volt normálisan visszaadni egy öreg hapsinak. Egyre idegesebbé vált kezének minden mozdulata – a tömegen végigfutott a kollektív zúgolódás – ujjaimmal babrálva vártam. Remegett a kezem. Mostanában egyre sűrűbben. A borra gyanakszom, de egyszerűen nem vedelek annyit, amennyitől remegnem kéne. Lábaimra is lecsapott az idegbeteg rángás. Belevezettem a bolt csempeborításába. Néha aggasztott a reszkető és darabosan mozgó végtagok gondolata – de most a zsúfolt tömeg elterelte a figyelmemet. Elburjánzott a robaj. Nem rossz érzés néha olyan emberi hangot is hallani, ami nem az ordítozás szintjén épül bele a fülkagylódba – hanem szilárd ritmust biztosít a pislogásnak. A fülem tele volt zsírral – de azért még felfogtam a beáramló beszéd zörejét. Csendben vártam – ingatag végtagokkal – a fülzsírt szemérmesen takaró hajfüggönnyel – testszagom kibocsátva. Büdös voltam – az embereknek érezniük kellett – de a sorban állva nem tehettek mást, mint megvető pillantásokkal méregetve eltűrni. Ők is bűzlöttek – dezodortól - pénzért cserébe, miután egy nyerészkedő cég palackozta, elnevezte, reklámozta, majd rászórta a piacra, mint a napalmot. A faszik magukra fecskendezik és a nőneműek fejvesztett őrjöngésben robbannak ki, végül túlhevült pinájuktól halálra élvezik magukat. Tudom, mi az ábra. Oltári nagy ökörség – nekem sose jött be. Ezeknek a villódzó lámpák alatt tekergő félisteneknek meg úgy tűnik, hogy de. A redvás alsóközéposztály királyaiként néznek tükörbe. Nincs annál szarabb, ha valaki egy nyomorult hulladék, de nem tudja, hogy az.
Előbb-utóbb minden nőért fizetni kell. Sok elkötelezett pasas születésnapok, Karácsony, évfordulók, ékszerek, ruhák, esküvő, parfümök, éttermek, mozik, gyerekek formájában csengeti ki a zsozsót élete végéig – míg mások egyenesen a prostik tenyerébe nyomják egyetlen nagy tételben – (aztán meg a szeméremajkuk közé). Most mi a különbség? Csak a burzsuj gyökerek nem jöttek rá arra, hogy ők is ugyanúgy fizetnek a női társaságért, mint akármelyik igénytelen sarkon szokás.
A futószalag ismét előre mozdult egy keveset. Vajon van bugyi az eladó csajon? És ha igen, milyen nehezen adná meg magát a gumírozott részeknél? Még mindig azt súgta valami, hogy most az egyszer megtalálom perkálás nélkül a G-pontját. Igen! Meg akarom találni! Eddig nem nagyon törekedtem ilyesmire – (villámgyors aktus pár ribanccal) – meg különben is miért kéne tudni a G-pont helyét egy nőben? Csatorna-mély szemeit látva eldöntöttem – meg akarom találni. Kicsit zavart ugyan, hogy kb. másfél méter, két vásárló és egy futószalag húzódik a bige és köztem – azonban vérszomjas határozottság borult az agyamra. Na, mindegy.
A visszajárót még mindig nem sikerült kiszámolnia – a csaj kétségbeesett forgolódássá züllött egyenes szőke hajával. Mögötte feltűnt egy másik eladó – kilúgozott divatbuzi fejjel – a szakálla és haja közti rész tele volt verve piercingekkel. Ő is egyenpólóban feszített. A csajszi tőle sem tudott lehiggadni.
- Mi a baj? – a srác tökös eleganciája megkérdőjelezhetetlen volt. A lány habogott egy sort – még értetlenebbé vált – sajnálni kezdtem. Pénzzel és papírral zörgött, közben motyogott valamit. A divatbuzi besokallt.
- NE IDEGESEKEDJÉL MÁR! HÁT HOGY BESZÉLSZ TE VELEM?! MINDJÁRT NYAKON BASZLAK!
Nekem mindig nehezemre esett a gyengébbik nemmel ordítozni – a fazon úgy tűnt, a másik klubba tartozik. A pénztáros lány a szemünk előtt omlott össze – önbizalma nem bírta tovább – lerohanva lélektani barikádját a sírás határára lökte az a tapló. Megvigasztaltam volna. A nőt. De aztán inkább kussoltam és tekintetem csöndben könnyfóliájába ejtettem. Édesen lüktető gyertyafény volt a szeme sírás közben.
Továbbra sem boldogult a tetvedék visszajáróval.
- Van valakinél egy számológép? – munkatársait kérdezte, mint akinek perceken belül elfolyik a magzatvize és a bábaasszonyt akarja. Azok le se szarták. Éreztem, hogy készül kiszakadni belőle a vadonszületett asszonyok üvöltése. A táskámban volt egy számológép. Odaadtam. Szaggatott sírógörcsben megköszönni se tudta. Ehelyett elrohant hátra. A divatbuzi azonnal ott termett és szabályos ugrással átjutva a futószalagon sebességbe tette magát.
- Elnézést, a kollegina kissé labilis.
Díjaztam azért, hogy a sor újfent halad. Magamban lehordtam mindennek ezt a suttyót – amiért eltűntek miatta azok a felfedezetlen combok és vádlik. Sajnáltam a csajt – a piros egyenpólóját – egyenes szőke haját – nedves szemeit – de az arca elárulta, hogy ha éjszaka ne adj, Isten sikerülne lefektetnem, attól se lenne boldogabb. Megértem. A többi nő se.
Az eddigi lányokat számba véve a zsigereim szintjén kifejlődött bennem egyfajta kanos következetesség. Ízlés. Állati izgalmas, ha olykor egy idegen spiné az ízlésnek ellentmondva képes felizgatni. Ennek nem sok jelentősége maradt, mióta egy dugás attól függ, meg tudom-e fizetni.
A fekete futószalag csigatempója állandósult – kúszott egy keveset a pénztárgépnél álló ismeretlen jelenség felé. Beszabadult az agyamba egy látomás, ami azt mondta, ezúttal nem kell fizetnem a dugásért. Nem is nagyon tudnék – a kajám meg a bor felszívja a maradék lóvém. Bátorság kezdett szivárogni meggyötört bélcsatornámba. A futószalag gépiesen előremozdult. A farkamba gépiesen vér tolult. A csaj arca is vörös lett, mint az oroszok ’17-ben – képtelen volt normálisan visszaadni egy öreg hapsinak. Egyre idegesebbé vált kezének minden mozdulata – a tömegen végigfutott a kollektív zúgolódás – ujjaimmal babrálva vártam. Remegett a kezem. Mostanában egyre sűrűbben. A borra gyanakszom, de egyszerűen nem vedelek annyit, amennyitől remegnem kéne. Lábaimra is lecsapott az idegbeteg rángás. Belevezettem a bolt csempeborításába. Néha aggasztott a reszkető és darabosan mozgó végtagok gondolata – de most a zsúfolt tömeg elterelte a figyelmemet. Elburjánzott a robaj. Nem rossz érzés néha olyan emberi hangot is hallani, ami nem az ordítozás szintjén épül bele a fülkagylódba – hanem szilárd ritmust biztosít a pislogásnak. A fülem tele volt zsírral – de azért még felfogtam a beáramló beszéd zörejét. Csendben vártam – ingatag végtagokkal – a fülzsírt szemérmesen takaró hajfüggönnyel – testszagom kibocsátva. Büdös voltam – az embereknek érezniük kellett – de a sorban állva nem tehettek mást, mint megvető pillantásokkal méregetve eltűrni. Ők is bűzlöttek – dezodortól - pénzért cserébe, miután egy nyerészkedő cég palackozta, elnevezte, reklámozta, majd rászórta a piacra, mint a napalmot. A faszik magukra fecskendezik és a nőneműek fejvesztett őrjöngésben robbannak ki, végül túlhevült pinájuktól halálra élvezik magukat. Tudom, mi az ábra. Oltári nagy ökörség – nekem sose jött be. Ezeknek a villódzó lámpák alatt tekergő félisteneknek meg úgy tűnik, hogy de. A redvás alsóközéposztály királyaiként néznek tükörbe. Nincs annál szarabb, ha valaki egy nyomorult hulladék, de nem tudja, hogy az.
Előbb-utóbb minden nőért fizetni kell. Sok elkötelezett pasas születésnapok, Karácsony, évfordulók, ékszerek, ruhák, esküvő, parfümök, éttermek, mozik, gyerekek formájában csengeti ki a zsozsót élete végéig – míg mások egyenesen a prostik tenyerébe nyomják egyetlen nagy tételben – (aztán meg a szeméremajkuk közé). Most mi a különbség? Csak a burzsuj gyökerek nem jöttek rá arra, hogy ők is ugyanúgy fizetnek a női társaságért, mint akármelyik igénytelen sarkon szokás.
A futószalag ismét előre mozdult egy keveset. Vajon van bugyi az eladó csajon? És ha igen, milyen nehezen adná meg magát a gumírozott részeknél? Még mindig azt súgta valami, hogy most az egyszer megtalálom perkálás nélkül a G-pontját. Igen! Meg akarom találni! Eddig nem nagyon törekedtem ilyesmire – (villámgyors aktus pár ribanccal) – meg különben is miért kéne tudni a G-pont helyét egy nőben? Csatorna-mély szemeit látva eldöntöttem – meg akarom találni. Kicsit zavart ugyan, hogy kb. másfél méter, két vásárló és egy futószalag húzódik a bige és köztem – azonban vérszomjas határozottság borult az agyamra. Na, mindegy.
A visszajárót még mindig nem sikerült kiszámolnia – a csaj kétségbeesett forgolódássá züllött egyenes szőke hajával. Mögötte feltűnt egy másik eladó – kilúgozott divatbuzi fejjel – a szakálla és haja közti rész tele volt verve piercingekkel. Ő is egyenpólóban feszített. A csajszi tőle sem tudott lehiggadni.
- Mi a baj? – a srác tökös eleganciája megkérdőjelezhetetlen volt. A lány habogott egy sort – még értetlenebbé vált – sajnálni kezdtem. Pénzzel és papírral zörgött, közben motyogott valamit. A divatbuzi besokallt.
- NE IDEGESEKEDJÉL MÁR! HÁT HOGY BESZÉLSZ TE VELEM?! MINDJÁRT NYAKON BASZLAK!
Nekem mindig nehezemre esett a gyengébbik nemmel ordítozni – a fazon úgy tűnt, a másik klubba tartozik. A pénztáros lány a szemünk előtt omlott össze – önbizalma nem bírta tovább – lerohanva lélektani barikádját a sírás határára lökte az a tapló. Megvigasztaltam volna. A nőt. De aztán inkább kussoltam és tekintetem csöndben könnyfóliájába ejtettem. Édesen lüktető gyertyafény volt a szeme sírás közben.
Továbbra sem boldogult a tetvedék visszajáróval.
- Van valakinél egy számológép? – munkatársait kérdezte, mint akinek perceken belül elfolyik a magzatvize és a bábaasszonyt akarja. Azok le se szarták. Éreztem, hogy készül kiszakadni belőle a vadonszületett asszonyok üvöltése. A táskámban volt egy számológép. Odaadtam. Szaggatott sírógörcsben megköszönni se tudta. Ehelyett elrohant hátra. A divatbuzi azonnal ott termett és szabályos ugrással átjutva a futószalagon sebességbe tette magát.
- Elnézést, a kollegina kissé labilis.
Díjaztam azért, hogy a sor újfent halad. Magamban lehordtam mindennek ezt a suttyót – amiért eltűntek miatta azok a felfedezetlen combok és vádlik. Sajnáltam a csajt – a piros egyenpólóját – egyenes szőke haját – nedves szemeit – de az arca elárulta, hogy ha éjszaka ne adj, Isten sikerülne lefektetnem, attól se lenne boldogabb. Megértem. A többi nő se.
