Portfóliók
Szúnyogbuddha
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két szúnyog. Mondjuk, hogy barátok voltak, így hát gyakorta repültek együtt. Repülés közben általában az élet értelméről beszélgettek. A szúnyogok köztudottan nem élnek sokáig, és bölcsészkarral sem rendelkeznek, bölcsészek látogatta vendéglátóipari egységekkel meg mégúgyse, ők csak ilyen hevenyészett körülmények között, ha más nem, repülés közben tudják tehát az élet értelmét, illetve azt a néhány kapcsolódó topikot, ami rövid életük alatt még belefér, átbeszélni.
Bár igaz, ők nem gondolják, hogy olyan rövid lenne az életük. Ők azt hiszik, az a sztenderd életidő, amit nekik a természet kiosztott. És mivel olyan egyformák, individuális szemlélettel is csak csekély mértékben rendelkeznek. Ezért a halálnak sem kerítenek olyan nagy feneket. Bár azért az sem állítható, hogy jókedvre derülnének, amikor egyszer-egyszer szóba kerül az elkerülhetetlen vég.
A szúnyogoknak nevük sincs, nevezzük tehát őket az egyszerűbb elbeszélhetőség kedvéért Szúnyog1-nek és Szúnyog2-nek. Szúnyog1 néhány nappal idősebb, mint Szúnyog2.
— Sose találnád ki, honnan jövök épp — dicsekedett Szúnyog2.
— Hát tény, én nem vagyok egy Szúnyogbuddha — felelte Szúnyog1.
Szúnyog2 erre csak intett a fejével hátrafelé, vigyorogva, hogy onnan, arról.
— Onnan, arról? — rökönyödött meg Szúnyog1 — Úgy érted, onnan?, onnan?, amire én most gondolok?!
— Onnan bizony! A strandról :)
Szúnyog1 és Szúnyog2 nem tudta, hogy ahol ők élnek, valójában az sem egyéb, mint a strandnak egy hátsó, elvadult része, és hogy az a dágványos tömpöly, amiben ők is ott úszkáltak lárvakorukban, ezer és ezer szúnyognemzedékkel ezelőtt még ugyanolyan steril, csili-vili ember-úszómedence volt, mint az összes benti.
— De hát mit kerestél ott? Mimimi… mi nem megyünk oda!
— Ugyan miért nem? Ott az a sok meztelen bőrű ember…
— Felejtsd el! Valóban, nekik van a legcsalogatóbb bőrük… ezt jól látod. Épp azért olyan veszélyesek!
— De hát mi olyan veszélyes rajtuk?
— A-a-azt én sem tudom… Emberből nem szívunk vért és kész.
— De hát még te se szívtál vért egyáltalán, soha…
— Ööö… ez igaz, ez igaz…
— Akkor honnan tudnál bármit?
— Hát, azért én már beszéltem olyannal, akinek már megvolt!, akkor, amikor te még meg sem születtél! A vérszívás nagyon nagy esemény egy szúnyog életében!
— Bla-bla-bla, közhelyek! Holnap visszamegyek és keresek egy szép embert.
— Ne! Én… elviszlek inkább a Szúnyogbuddhához.
— Emlegeted folyton azt a Szúnyogbuddhát! Nem is létezik! Az egész csak egy kitalált történet.
— Sok szúnyog tagadja, hogy létezik, ez igaz! De még nem tűnt fel, hogy egytől egyig ezeknek van rossz élete? Ha eljössz velem és meghallgatod, te is hinni fogsz benne.
— Mér, te már beszéltél vele?
— Ööö, nem. De tudom, hogy lehet megtudni, merre keressük! Holnapig kiderítem!
Ez ugyan így nem volt túl meggyőző, Szúnyog2 mégis amellett döntött, hogy egye fene, Szúnyog1-gyel tart holnap, és elmegy vele ahhoz a Szúnyogbuddhához. Legfeljebb annál nagyobbat nevet majd rajta, ha beég. És utána még mindig kirepülhet újra a strand nyitott részébe.
— Légy üdvözölve, Szúnyog2 — szólt a Szúnyogbuddha, Szúnyog1-re ügyet sem vetve — Hogy szolgál a kedves apukád és anyukád egészsége?
— Ez hülye — mormogta Szúnyog2 Szúnyog1-nek. — Ez lenne a nagy Buddha?
— Ne válaszolj neki, ne válaszolj neki — mormogta vissza Szúnyog1. — Csak ő beszél!
Szúnyog2 azonban pimaszul mégis megfelelt a Szúnyogbuddhának:
— Te, a nagy Buddha, még azt sem tudod, amit minden ma született lárva tud, hogy mi egyáltalán nem ismerjük a szüleinket, mert jóval azelőtt elpusztulnak, hogy mi szárnyra kelnénk?
— Bizonybizony! — helyeselt a Szúnyogbuddha — Ez a szúnyogok nagy keresztje! Az előző nemzedék elenyészik, mire a következő világra jön, így nem adhatja át a tudását, tapasztalatait. Bizony, bizony. 93 millió éve van szúnyog a Földön, és 93 millió éve minden egyes szúnyognak, aki csak megszületik, elölről, a nulláról kell elkezdenie a tapasztalatszerzést. A szúnyoganya leteszi a pete-tutajt a vízre, és meghal. A megszülető új szúnyogokat semmi, de semmi nem segíti az eligazodásban, csak az a néhány primitív szoftver, ami már 93 millió éve is elavult volt, de amit, meg kell hagyni, genetikusan azóta is minden szúnyog megörököl.
— Te értesz egy szót is abból, amit beszél? — súgta Szúnyog2 Szúnyog1-nek.
— Nem baj, ha nem értesz meg mindent elsőre — beszélt tovább a Szúnyogbuddha. — Ez a hímszúnyog test, amit most láttok, holnap vagy holnapután elpusztul, ám Szúnyogbuddha mindig újjászületik egy következőben. Így nekem módom van évmilliók tudását felhalmozni, és így, egy kicsit, nekem megadatik a lehetőség, hogy pótoljam azt, amit az evolúció a szúnyogoktól elvett, de azt, kérlek, nézd el nekem, ha nem áldozok időt a mérlegelésre, mi hasznos és mi feldolgozható információ a te számodra: az már a te dolgod lesz, hogy továbbrepülvén, elmélkedj mindazon, amit tőlem hallottál. Az ember mellett szól mindennemű szaruképződménytől mentes bőre, mely alól a vér könnyedén kinyerhető, igaz. Ámde az ember természettől elszakadt, torz melegvérű, a vére, nem mondom, hogy rossz, de nem is a legjobb, a teste bármely pontján leszállást végrehajtani viszont borzasztó veszélyes, mert hajlékony a rohadék, egyszerűen nincs a testén olyan pont, ahol ne lenne képes elérni a szúnyogot, ha az odaszáll. Erre nem sok melegvérű képes, ezért hát testvérem, tedd fel magadnak a kérdést: miért épp az ember vérére szomjazom? Repülj arra, vagy arra, vagy amarra, csodás patás állatokat találsz, sajnos mi nem vagyunk olyanok, mint a kullancsok, hogy vérnyerési kísérleteink észrevétlenek maradjanak, figyeld tehát a bögölyöket, azt figyeld, ők hova szállnak, mert ők nálunk sokkal erősebbek, és kibírják, ha egyszer-kétszer leseprik őket, mielőtt rájönnének, honnan érdemes a vért venni, de emberrel még ők sem kezdenek. Az még nekik is a biztos halál.
— Értetted, és elfogadod, amit a Szúnyogbuddha mondott? — kérdezte később Szúnyog1.
— Van benne ellentmondás — felelte Szúnyog2, akire szemmel láthatóan nagy hatást tett a találkozás a Szúnyogbuddhával, mégis, az istennek nem próbálta volna meg, hogy kamaszos fölényességéből visszavegyen. — Azt mondta, az ember élhetetlen. Akkor mitől lenne mégis olyan veszélyes?
— Ezt mondta volna? Én nem hallottam ilyet —
— Én nem hiszem, hogy igazából meg tudna ölni egy ilyen ember, ha rászállnék. Ezekből a patásokból inkább kinézem.
— Akkor pajtás, te még nem láttál patást — mondta erre elkámpicsorodva Szúnyog1.
Szúnyog1 később este újra kereste a barátját, mert fontosnak érezte, hogy még egyszer utoljára megpróbálja lebeszélni arról az esztelenségről, hogy a strandon próbál meg embervért venni. Csakhogy Szúnyog2 nem volt sehol. Helyette hatalmas felfordulást, bozótban csörtetés nyomait, felajzva összevissza röpködő szúnyogok ezreit találta.
— Hé, te — szólította meg az első szúnyogot, aki az útjába akadt. — Mi történt itt? Nem láttad Szúnyog2-t?
A másik szúnyog, aki a Szúnyog892154 nevet viselte… khm, ha én ezt tudom, hogy ő is belép majd a történetbe, kiosztom neki idejében a Szúnyog3 nevet, de most már nem változtatok. Elhiheti bárki: nem gyengén volt macerás meló egyenként megszámozni ezt a sok rohadt szúnyogot. Szóval. Ott tartottam, hogy Szúnyog892154, ha nehezen is, de végül lehiggadt annyira, hogy beszélni tudjon:
— Szúnyog2 meghalt, pajtás. Ne haragudj meg rám. Sok szúnyog odalett.
Szúnyog1 összetett tekintete teljesen elborult, amikor ezt meghallotta.
— Mi történt? Meséld el részletesen, most!
— Jaj, szúnyog pajtásom, idejött egy ember a strandról…
— Ember? Hogy? Ide soha nem jön ember!
— Felkerestük a Buddhát, hogy adja valami értelmezését a történteknek, mert a legöregebb szúnyogok se láttak még ilyet… azt mondták, ha be is téved néha ide egy-egy ember, az is maximum egy kölyök… és az is mind azonnal, fejvesztve menekül, amikor rájön, hogy itt szúnyog van, nem kevés… de ez nem. Megállt a tömpöly partján, nézelődött, körbesétálgatta, aztán becsörtetett a fák mögé, bement egész a mocsárig… ott is nézelődött… és közben ráérősen ütögette agyon a szúnyogokat… hát ilyet szúnyog még nem látott… Szúnyog2 támadta meg elsőnek, és hát ő sokakat befanatizált… hogy vegyük vérét az embernek! vegyük vérét az embernek!, de hát az ember megölt minden szúnyogot, aki rátámadt. Senkit nem tudok, aki a véréből nyert volna és túlélte. Nincs ilyen.
— Átkozott ember! Minek jött az ide? Minek?
— A Buddha szerint az ország egyetlen élővizes strandja, így adják el ezt a strandot, miközben az élővizes rész, vagyis ez, ahol mi vagyunk, csak valamikor iszonyatosan régen volt valójában fürdő, azóta így megváltozott…
— Hát, ha ez egyáltalán igaz, akkor tényleg igen megváltozott.
— Igen, és ami nekünk paradicsom, az az ember szemszögéből nézve maga az előrehaladott pusztulás. Csak éppen mindig akad egy ember, aki az élővíz miatt jön ide, hogy megnézze magának… ez például kamerát is hozott, mert megtetszett neki a mocsár az összevissza dőlt fákkal benne, és hogy az milyen jó lenne filmforgatási helyszínnek…
— Anyád! Mi a fene az a kamera? Mi az, hogy filmforgatási helyszín? —fakadt ki Szúnyog1.
— Jaj de jó, te se tudod?... Én se tudom, de a Buddha mondta, és azt hittem ez valami tudott dolog, nem mertem megkérdezni… Sajnálom Szúnyog2-t, mert szinte még gyerek volt.
— Az volt! És én is sajnálom! — vágta rá mélységesen felindulva Szúnyog1. Többet nem is szólt aztán: repült tovább, faképnél hagyva Szúnyog892154-et. Aznap este minden szúnyog magára maradt, magában viaskodott a saját mardosó gondolataival.
Bár igaz, ők nem gondolják, hogy olyan rövid lenne az életük. Ők azt hiszik, az a sztenderd életidő, amit nekik a természet kiosztott. És mivel olyan egyformák, individuális szemlélettel is csak csekély mértékben rendelkeznek. Ezért a halálnak sem kerítenek olyan nagy feneket. Bár azért az sem állítható, hogy jókedvre derülnének, amikor egyszer-egyszer szóba kerül az elkerülhetetlen vég.
A szúnyogoknak nevük sincs, nevezzük tehát őket az egyszerűbb elbeszélhetőség kedvéért Szúnyog1-nek és Szúnyog2-nek. Szúnyog1 néhány nappal idősebb, mint Szúnyog2.
— Sose találnád ki, honnan jövök épp — dicsekedett Szúnyog2.
— Hát tény, én nem vagyok egy Szúnyogbuddha — felelte Szúnyog1.
Szúnyog2 erre csak intett a fejével hátrafelé, vigyorogva, hogy onnan, arról.
— Onnan, arról? — rökönyödött meg Szúnyog1 — Úgy érted, onnan?, onnan?, amire én most gondolok?!
— Onnan bizony! A strandról :)
Szúnyog1 és Szúnyog2 nem tudta, hogy ahol ők élnek, valójában az sem egyéb, mint a strandnak egy hátsó, elvadult része, és hogy az a dágványos tömpöly, amiben ők is ott úszkáltak lárvakorukban, ezer és ezer szúnyognemzedékkel ezelőtt még ugyanolyan steril, csili-vili ember-úszómedence volt, mint az összes benti.
— De hát mit kerestél ott? Mimimi… mi nem megyünk oda!
— Ugyan miért nem? Ott az a sok meztelen bőrű ember…
— Felejtsd el! Valóban, nekik van a legcsalogatóbb bőrük… ezt jól látod. Épp azért olyan veszélyesek!
— De hát mi olyan veszélyes rajtuk?
— A-a-azt én sem tudom… Emberből nem szívunk vért és kész.
— De hát még te se szívtál vért egyáltalán, soha…
— Ööö… ez igaz, ez igaz…
— Akkor honnan tudnál bármit?
— Hát, azért én már beszéltem olyannal, akinek már megvolt!, akkor, amikor te még meg sem születtél! A vérszívás nagyon nagy esemény egy szúnyog életében!
— Bla-bla-bla, közhelyek! Holnap visszamegyek és keresek egy szép embert.
— Ne! Én… elviszlek inkább a Szúnyogbuddhához.
— Emlegeted folyton azt a Szúnyogbuddhát! Nem is létezik! Az egész csak egy kitalált történet.
— Sok szúnyog tagadja, hogy létezik, ez igaz! De még nem tűnt fel, hogy egytől egyig ezeknek van rossz élete? Ha eljössz velem és meghallgatod, te is hinni fogsz benne.
— Mér, te már beszéltél vele?
— Ööö, nem. De tudom, hogy lehet megtudni, merre keressük! Holnapig kiderítem!
Ez ugyan így nem volt túl meggyőző, Szúnyog2 mégis amellett döntött, hogy egye fene, Szúnyog1-gyel tart holnap, és elmegy vele ahhoz a Szúnyogbuddhához. Legfeljebb annál nagyobbat nevet majd rajta, ha beég. És utána még mindig kirepülhet újra a strand nyitott részébe.
— Légy üdvözölve, Szúnyog2 — szólt a Szúnyogbuddha, Szúnyog1-re ügyet sem vetve — Hogy szolgál a kedves apukád és anyukád egészsége?
— Ez hülye — mormogta Szúnyog2 Szúnyog1-nek. — Ez lenne a nagy Buddha?
— Ne válaszolj neki, ne válaszolj neki — mormogta vissza Szúnyog1. — Csak ő beszél!
Szúnyog2 azonban pimaszul mégis megfelelt a Szúnyogbuddhának:
— Te, a nagy Buddha, még azt sem tudod, amit minden ma született lárva tud, hogy mi egyáltalán nem ismerjük a szüleinket, mert jóval azelőtt elpusztulnak, hogy mi szárnyra kelnénk?
— Bizonybizony! — helyeselt a Szúnyogbuddha — Ez a szúnyogok nagy keresztje! Az előző nemzedék elenyészik, mire a következő világra jön, így nem adhatja át a tudását, tapasztalatait. Bizony, bizony. 93 millió éve van szúnyog a Földön, és 93 millió éve minden egyes szúnyognak, aki csak megszületik, elölről, a nulláról kell elkezdenie a tapasztalatszerzést. A szúnyoganya leteszi a pete-tutajt a vízre, és meghal. A megszülető új szúnyogokat semmi, de semmi nem segíti az eligazodásban, csak az a néhány primitív szoftver, ami már 93 millió éve is elavult volt, de amit, meg kell hagyni, genetikusan azóta is minden szúnyog megörököl.
— Te értesz egy szót is abból, amit beszél? — súgta Szúnyog2 Szúnyog1-nek.
— Nem baj, ha nem értesz meg mindent elsőre — beszélt tovább a Szúnyogbuddha. — Ez a hímszúnyog test, amit most láttok, holnap vagy holnapután elpusztul, ám Szúnyogbuddha mindig újjászületik egy következőben. Így nekem módom van évmilliók tudását felhalmozni, és így, egy kicsit, nekem megadatik a lehetőség, hogy pótoljam azt, amit az evolúció a szúnyogoktól elvett, de azt, kérlek, nézd el nekem, ha nem áldozok időt a mérlegelésre, mi hasznos és mi feldolgozható információ a te számodra: az már a te dolgod lesz, hogy továbbrepülvén, elmélkedj mindazon, amit tőlem hallottál. Az ember mellett szól mindennemű szaruképződménytől mentes bőre, mely alól a vér könnyedén kinyerhető, igaz. Ámde az ember természettől elszakadt, torz melegvérű, a vére, nem mondom, hogy rossz, de nem is a legjobb, a teste bármely pontján leszállást végrehajtani viszont borzasztó veszélyes, mert hajlékony a rohadék, egyszerűen nincs a testén olyan pont, ahol ne lenne képes elérni a szúnyogot, ha az odaszáll. Erre nem sok melegvérű képes, ezért hát testvérem, tedd fel magadnak a kérdést: miért épp az ember vérére szomjazom? Repülj arra, vagy arra, vagy amarra, csodás patás állatokat találsz, sajnos mi nem vagyunk olyanok, mint a kullancsok, hogy vérnyerési kísérleteink észrevétlenek maradjanak, figyeld tehát a bögölyöket, azt figyeld, ők hova szállnak, mert ők nálunk sokkal erősebbek, és kibírják, ha egyszer-kétszer leseprik őket, mielőtt rájönnének, honnan érdemes a vért venni, de emberrel még ők sem kezdenek. Az még nekik is a biztos halál.
— Értetted, és elfogadod, amit a Szúnyogbuddha mondott? — kérdezte később Szúnyog1.
— Van benne ellentmondás — felelte Szúnyog2, akire szemmel láthatóan nagy hatást tett a találkozás a Szúnyogbuddhával, mégis, az istennek nem próbálta volna meg, hogy kamaszos fölényességéből visszavegyen. — Azt mondta, az ember élhetetlen. Akkor mitől lenne mégis olyan veszélyes?
— Ezt mondta volna? Én nem hallottam ilyet —
— Én nem hiszem, hogy igazából meg tudna ölni egy ilyen ember, ha rászállnék. Ezekből a patásokból inkább kinézem.
— Akkor pajtás, te még nem láttál patást — mondta erre elkámpicsorodva Szúnyog1.
Szúnyog1 később este újra kereste a barátját, mert fontosnak érezte, hogy még egyszer utoljára megpróbálja lebeszélni arról az esztelenségről, hogy a strandon próbál meg embervért venni. Csakhogy Szúnyog2 nem volt sehol. Helyette hatalmas felfordulást, bozótban csörtetés nyomait, felajzva összevissza röpködő szúnyogok ezreit találta.
— Hé, te — szólította meg az első szúnyogot, aki az útjába akadt. — Mi történt itt? Nem láttad Szúnyog2-t?
A másik szúnyog, aki a Szúnyog892154 nevet viselte… khm, ha én ezt tudom, hogy ő is belép majd a történetbe, kiosztom neki idejében a Szúnyog3 nevet, de most már nem változtatok. Elhiheti bárki: nem gyengén volt macerás meló egyenként megszámozni ezt a sok rohadt szúnyogot. Szóval. Ott tartottam, hogy Szúnyog892154, ha nehezen is, de végül lehiggadt annyira, hogy beszélni tudjon:
— Szúnyog2 meghalt, pajtás. Ne haragudj meg rám. Sok szúnyog odalett.
Szúnyog1 összetett tekintete teljesen elborult, amikor ezt meghallotta.
— Mi történt? Meséld el részletesen, most!
— Jaj, szúnyog pajtásom, idejött egy ember a strandról…
— Ember? Hogy? Ide soha nem jön ember!
— Felkerestük a Buddhát, hogy adja valami értelmezését a történteknek, mert a legöregebb szúnyogok se láttak még ilyet… azt mondták, ha be is téved néha ide egy-egy ember, az is maximum egy kölyök… és az is mind azonnal, fejvesztve menekül, amikor rájön, hogy itt szúnyog van, nem kevés… de ez nem. Megállt a tömpöly partján, nézelődött, körbesétálgatta, aztán becsörtetett a fák mögé, bement egész a mocsárig… ott is nézelődött… és közben ráérősen ütögette agyon a szúnyogokat… hát ilyet szúnyog még nem látott… Szúnyog2 támadta meg elsőnek, és hát ő sokakat befanatizált… hogy vegyük vérét az embernek! vegyük vérét az embernek!, de hát az ember megölt minden szúnyogot, aki rátámadt. Senkit nem tudok, aki a véréből nyert volna és túlélte. Nincs ilyen.
— Átkozott ember! Minek jött az ide? Minek?
— A Buddha szerint az ország egyetlen élővizes strandja, így adják el ezt a strandot, miközben az élővizes rész, vagyis ez, ahol mi vagyunk, csak valamikor iszonyatosan régen volt valójában fürdő, azóta így megváltozott…
— Hát, ha ez egyáltalán igaz, akkor tényleg igen megváltozott.
— Igen, és ami nekünk paradicsom, az az ember szemszögéből nézve maga az előrehaladott pusztulás. Csak éppen mindig akad egy ember, aki az élővíz miatt jön ide, hogy megnézze magának… ez például kamerát is hozott, mert megtetszett neki a mocsár az összevissza dőlt fákkal benne, és hogy az milyen jó lenne filmforgatási helyszínnek…
— Anyád! Mi a fene az a kamera? Mi az, hogy filmforgatási helyszín? —fakadt ki Szúnyog1.
— Jaj de jó, te se tudod?... Én se tudom, de a Buddha mondta, és azt hittem ez valami tudott dolog, nem mertem megkérdezni… Sajnálom Szúnyog2-t, mert szinte még gyerek volt.
— Az volt! És én is sajnálom! — vágta rá mélységesen felindulva Szúnyog1. Többet nem is szólt aztán: repült tovább, faképnél hagyva Szúnyog892154-et. Aznap este minden szúnyog magára maradt, magában viaskodott a saját mardosó gondolataival.
