Portfóliók

Karácsony

A karácsony közeledtét minden ember, de főleg a gyerekek várják különös izgalommal. A felnőttekben a várakozás, hogy vajon mindenki boldog lesz e, minden rendben lesz e, a bevásárlás a sütés, a főzés, és elég lesz e minden. Néha úgy érzem, hogy nem is szól másról ez az ünnep, mint a nagy evés, ivás, és ajándékvárásról. Véletlenül voltam jelen a negyedik adventi gyertyagyújtás alkalmával.

Egy mondat nagyon megmaradt bennem. Mit is jelent a bronz, az ezüst, és az aranyvasárnap?

Köze nincs az ünnephez, és a szeretethez, amit ez az ünnep hivatott betölteni.

Nem más, mint a kereskedők mottója.

- Bronz: közeleg a karácsony egyre több a bevétel

- Ezüst: még nagyobb haszonnal járó munkanap

- Arany: most, muszáj dolgozni, hiszen ez az utolsó vasárnap, amikor még beszerezhetik az ajándékokat, és aranyat ér ez a nap, a bevétel miatt.

Persze beletartozik a szeretet, a vásárlás, és az adakozás öröme is mindebbe a tevékenységbe, de ugyanakkor hatalmas gond is, anyagi teher.

Az idei karácsonyt szerettem volna átaludni, vagy egyszerűen csak időben ugrani egy hatalmasat.

Keserű könnyekkel, és hatalmas fájdalommal gondoltam a rohamosan közeledő ünnepekre. Minél közelebb jött annál gyakrabban éreztem, hogy nem akarom a karácsonyt átélni. De könyörtelenül jött, és bennem egyre erősebb volt a kétségbeesés.

Megbeszéltük a családdal, hogy nem ajándékot vásárolunk, hanem az együttlétre, és a vacsorára koncentrálunk.

Tudom, nem csak mi vagyunk ilyen lehetetlen helyzetben, hanem sokan, akik az utcán a hidegben egyedül, vagy csoportosan töltik menhelyeken a szeretet ünnepét.

Sorban írtam magamból a keserűbbnél keserűbb és kétségbeesett sorokat, de nem segített. Közben azt vettem észre, hogy mindenki titkolódzik, és sutyorog. Ettől kezdve nem lehetett megállítani a könnyeimet. Tudtam csak nem értettem, mi történik, hiszen megbeszéltünk mindent. Időközönként rám tört a sírás, de nem egyszerűen. Mély depresszióba estem. Nem mentem ki az utcára, semmi nem érdekelt, és mint egy külső szemlélő néztem a világot. Nekem nem volt sem ezüst, sem aranyvasárnap, csak a félelmetesen közeledő karácsony, amit nem akartam.

Nem is vettem részt sem a bevásárlásban, sem a főzésben. Mindezt a férjem, és a nagylányom csinálta végig. Könnyes szemekkel néztem, amikor a fenyőfát a férjem behozta, és nem mozdultam, csak bambán néztem. Csak a testem volt ott, a lelkem máshol járt. Szerettem volna elmenekülni, és az utcákat járni. Körülöttem zsibongás, de csak a könnyeimet nyeltem, és hősiesen tartottam magam. Mikor megérkezett a kicsi lányom, a családjával, és amikor megláttam, hogy kipakolják a szépen becsomagolt ajándékhalmazt, felugrottam az asztal mellől, elrohantam, és bezárkóztam a mellékhelyiségbe, mint egy kisgyerek, aki rosszat tett, és elmenekül.

Ott szabad folyást adtam hangtalanul a könnyeimnek, és nem voltam hajlandó előjönni. Nem is tudom mire vártam. Egyre sűrűbben kopogtak rám. Anya meddig akarsz még ott lenni? Anya hozzád jöttünk! Anya szeretünk téged. Anya gyere már elő. A sírástól duzzadt szemekkel elő is kerültem nehezen, lesz, ami lesz.  Nem akartam hogy így lássanak, de mégsem akartam, hogy elmenjenek.

Mikor kijöttem a kislányom a nyakamba borult, és együtt sírtunk, közben mondogatott valamit, amire csak halványan emlékszem. Picit javult a feszültség, de a sírást nem tudtam abbahagyni. Az ünnepi vacsora a könnyeimmel telt meg.

Közben még történt más dolog is, amit nem részleteznék, de a tetőpontvolt.

Hamarosan mindenki elment, és ketten maradtunk. A férjem másnap ment dolgozni, hamar lepihent. Én meg könnyes szemekkel néztem a csillogó fát, és az ajándékot, amit sok- sok szeretettel kaptam a családomtól.  Mégsem voltam boldog……..

---------------------------------------


Mit hozott a Jézuska?
Kérdezte tőlem valaki a minap.
Hirtelen nem is tudtam hogy mit válaszoljak. Végül is rövid gondolkodás után annyit mondtam.

A Jézuska idén is csak sok sok könnyet, fájdalmat, és sok sok munkát hozott.
És még valamit......
Mérhetetlen szeretetet, és segítő kezet nyújtott. Barátok, munkatársak személyében.

A szent este munkával telt el, és ott is csak pozitív hatás ért, adtam, és kaptam.
Feltöltődtem energiával, melegséggel szeretettel.

Mikor kiléptem az erősen fújó hideg utcára, a szél a szemembe hordta a havat. Elgondolkodtam.
Még szerencsés vagyok, mert van fedél a fejem felett, van családom, és sokan szeretnek.
Most azokra gondoltam akik az utcán alszanak, és elszorult a torkom. Mentem a hóesésben és a könnyeim keveredtek a szempillámon olvadó hópihével.


Röviden ennyi.
Egy boldogabb évben reménykedem.
Itt egy mosoly, és egy szeretetölelés minden kedves olvasómnak, barátoknak, és munkatársaknak.

A kérdező egy kis ideig hallgatott, látszott rajta hogy keresi a szavakat, végül megölelt, és azt mondta. Remélem jobb idők köszöntenek mindenkire ezen a földön

2010-12-27

--------------------------------------------------------------------------