Portfóliók

 
Tempósan lépkednek át a birkák az országúton, Sanyi juhász a kutyákkal kerülteti őket, gyors, apró vezényszavakkal. A mező itt az útnál egész összeszukül a domb és a homoki erdő közé, de arra, a Tisza felé újra nekitárulkozik a horizontnak. - Mi itten néhányan a híres Tiszagéni majorhoz tartozunk, innét az úttól lejjebb, egy fertályóra gyalogútra van a csőszház, a juhászkunyhó meg a klónozó is - mondja nekem Sanyi, mialatt a birkák szépen átérnek. Újból széjjeloszlanak a tüskés bokrok között, a kutyák is lassan megnyugszanak, ő pedig magyarázni kezdi a kezébe fektetett, furfangos külsejű faszerkzetet. - Ez a klónika - mutogatja higgadt mozdulattal. - ez itten jávorfából készült, ez itt a manipulátoros rész, ez hagyományosan fekete dió, itten a támláján meg, látja, ezek a fésűszerű nyelvecskék, na ez a lelke - ez mindig gőzölt bükk. Na, és ez meg itt a tükrös rész, láthatja rajt' a dátumot, hogy 1867 - bizony még a dédapámé volt, de ha minden megmarad, az unokámat is ki fogja szolgálni. - Megtudtam, hogy Felszegen duplázónak hívják ezt a szerkezetet, másutt géngerebennek, a Tiszántúlon meg bariosztónak. Közben lassan leérünk a csőszkunyhóhoz, mellette néhány szál jegenyéből összerótt fészer-féleség, Sanyi mondja, az a klónozó. Bekiált a kunyhóba, lassan előtápászkodik József és Lajoska, ők fognak segédkezni. Sanyi juhász előkotor valahonnét egy papirost, mutatja nekem, rajta csupa hosszú szám: 664.1 - 445.36 - 559.23 - 448.112 és így tovább. Rámmosolyog szélesen, látja, hogy kukkot sem értek belőle. - Nem baj, nem is kell, ezek itt a rendelések, ki-ki miféle birkát kért, a génkombinácijóhoz rendelt számok vannak rajt', aztat én ide szépen rendre bekódoltam. Ezek a jószágok mind a közös nyájból lettek kiválasztva, a leginkább pászoló számok alapján. Én már persze szemre is tudom mindegyik jószág összes kódját, napszálltáig tartana, ha most mind elősorolnám. De ki is üthetem ám bármelyik számot, ha épp nem tetszik, - kiált felém - mindent lehet!, - mondja derűvel, miközben magabiztos kézzel benyúl a nyájba. Netene, hé, Piroskám! - De közben már kezdik is, Sanyi sebesen jön vissza valahonnét hátulról, fogják az első birkát, bevonszolják a nagy nyárfatörzsek közé. Mindhárman eltűnnek a sötétben, de Józsi még előbb visszafordul, és a bejáratféle nyílásba akaszt egy durva pokrócot. - Ez innentől a pásztorok titka - mondja szemérmesen, én meg kint sétálgatok a bárányok és a juhászkutyák között. Nemsokára valami kiáltásfélét hallok bentről - "Tartsad, tartsad! Az anyja keservit" - ilyesmit, majd évődő, vékony bégetést, ami lassan megkettőződik. Egy pár perc múlva két teljesen egyforma tarkaságú birkát vezet ki a Lajos, benyúl a nyájba a következőért, engem már észre sem vesz. Hát, így őrzik ősi tudásukat a tiszagéni pásztorok.