Portfóliók

   "Várj...! Lopok neked egy kekszet..."

     - Nem tudom, az ókeresztények miképpen ünnepelték e napot, Krisztus születésének napját.? Ünnepelték, megkülönböztették-e egyáltalán, készítettek-e egymásnak ajándékokat, szórtak-e szénát mint némely vidéken az asztal alá, csak külső jegyei vagy belső tartalma is volt e a napnak már kezdetek óta? Voltak szép csendes bennsőséges pillanatai korábbi karácsonyaimnak. De másfajták is,  gyermekkori karácsonyok, templomi, irgalmatlanul hosszúra sikeredett szentebeszédekkel, amikor már tűrhetetlenül macskásodtak a lábaim és egyáltalán nem értettem miért kell ennyire túlfecsegni a már már bosszantóvá nyújtott örömhírt. Krisztus megszületett, na...Ezt már tegnap este megtudtuk - a mai nap a tiszteletadásé, tudom, de én már nagyon éhes vagyok.

     - Aztán végre a karácsonyi ebéd. Hosszú és jó ebéd, mert a karácsony az karácsony. És Béke meg család. És a szeretet aprócska megnyilvánulásai az asztalnál, olyasmi például, hogy nem veszekszünk. Nincs "osztozkodás". És még valami kifejezhetetlen belső nyugalom is, amit nem mi teremtettünk - csak meglepett, tudtunk nélkül szállt ránk - s ettől olyami érzésünk támad, mintha megékeztünk volna valahová.

- - -

     - Kápé fogadkozott, hogy egy lavórnyi dohány fog összegyülni karácsonyra. A szabókat és az asztalosokat külön felszólította, hogy a mestereket mindenképpen környékezzék meg, elvégre karácsony van. Nem hagyhatnak magunkra...!

      - És egyszer van egy évben karácsony a rohadt életbe. Az asztalosok, már lopják a gallyacskákat, fa is lesz. Néhány őr meg az összes tiszt szemérmetlenül behordja a karácsonyfájátt, hogy talpat készítsenek alá az asztalosok, azokról szakadnak le itt ott az ágacskák. Péká gyüjti a saját szalmazsákjában, a jövendő karácsonyfán alszik, nohiszen...Nem bízik senkiben csak önmagában - nemhiába szobaparancsnok, azt csinál amit akar - azt mondják legalább két arasznyira már tellik az ágacskákból, igazi fa lesz...

      - A műszak utáni motozások sem maradnak el, bár már reggel óta huszonnegyedikét számolunk, megy minden a maga robotos útján. Csak valahogy mégis sokkal lassabban. Mintha valami tunya lazaság vett volna erőt az őrökön is. Tényleg karácsony lenne..? Holnap is műszak, persze persze, munkanap, mint rendesen hisz a Karácsony csak egy név a naptárban mint a Jolán...

       - Séta után egy lófej formájú kőszéndarabot kellett szétverni az egyik ágyvégen. Pokrócokkal vontak az esemény köré zárt fülkét, hogy a levált darabok ne repüljenek szanaszét. A végén fél vödörnyi szenet sikerült összeszedni, s a néhány kiutalt fadarab segitségével tűz is égett a kis kályhában. Péká emberei ülték körbe a kályhaközt - magánterület - és a lavórt bámulták. A lavórnyi dohányt. Azt a középső kört a lavór alján valóban valami barnás, dohányhoz hasonlító mocsok fedte. Az alaminium itt ott azért kilátszott alóla. Csak kibli-víz, meg vacsora után - mondta péká figyelmeztetőleg - addig semmit...

    Elmúlt a kibli-víz, a sárgaborsó-főzelékes vacsora is, és hirtelen senki nem tudta mi következik. Végül Péká mégiscsak megadta a jelet, na akkor gyujtsunk rá, vetette oda egyik emberének, s az máris sodorni kezdett. A kis kályhában vígan lobogott a szétvert lófej, aprócska sánta főrend, mini Quasimodo vigyázta, az egyetlen, aki képes volt falból. ólomból, és a kibli leveles rozsdájából is tüzet csinálni. Megélénkült a zárka, csomagok kerültek elő, sütemény és kolbászillat lengte be a teret. Erre a pillanatra tartalékolt mindenki aki az utóbbi időben csomaghoz jutott. Itt a Karácsony...

    ....mennyből az angyal, leesett nyakkal - rikkantott fel valahol Giricska, aki valamiért képtelen volt visszatartani magát. Kussolj, jött a válasz félhangon, de Giricska nem törődött vele, ünnepelni volt kedve.. A harmadi vagy negyedik angyalos dalocskáját már nem tudta rendesen befejezni. Tompa puffanás, valami pad is felburulhatott - na de miért...? Mert már mondtam...Unalmas vagy!

     Nem láttam az esetet ERR felsőágyán olvastam az ágyközi padon állva. Illetve az odahelyezett könyvet, egy útleírást, meg sem érintve a szögletesre vasalt ágyat. A három könyv közül az egyiket mely a zárkában fellelhető volt. ERR megengedte, hogy odategyem, mert az én földszinti ágyam mellett a túloldalon öt förtelmes kibli sorakozott, és az ablak is nyitva volt éjjel nappal. Nem éppen olvasásra ingerlő környezet. Néha felállt mellém, és olvastatott magának. Eleinte még elhittem, hogy nem ismeri a betüket, de hamar figyelmeztettek, hogy mást akar. Erős ruganyos fickó volt, egy akkoriban híres ugrócsoport legfelső tagja. A csoportban alatta lévő tag, a bátyja, akinek a mutatvány végén a vállára kellett ugrania, egy emelettel feljebb tartózkodott egy másik zárkában. Láttam korábban a csoportot rögtön felismertem, és nem értettem, hogy kerülhetett ide a cirkusz látványos, csillogó világból. Nyilván azért, mert azt a világot sem ismertem, más a porond, és más amikor civilben rabol az ünnepelt artista.

     Furcsa soha nem hallott csendben és nyugalomban telt a Karácsony. Giricska brutális elnémítása után, az apró négy-öt fős risztes csoportokra szakadozott zárka népe csendben majszolt, alig beszélgetett. ERR jelent meg mellettem a padon, de most nem akart olvastatni magának.

     Neked semmid sincs..? - kérdezte vígan rágcsálva valami nyúlós szalonnadarabot. Nem volt kedvem beszélgetni, felolvasni még annyira sem, oda se néztem, csak úgy válaszoltam. Nemrég jöttem - mondtam, alig három hete, nem kaphattam még levelet sem. 

    Várj, lopok neked egy kekszet - súgta, és eltűnt. Láttam amint csoportról csoportra jár, mindenhol leül beszélgetni, aztán tovább olvastam, megfeledkeztem róla.

    Nem tudom mennyi ideig kóborolt, egyszer csak felpattant mellém újra és egy kekszet rakott a könyre - itt van - mondta. "Legyen neked is karácsonyod".

    Olyan gyorsan tűnt el, hogy megköszönni sem tudtam. Megenni egy elorzott kekszet...? Karácsonykor...? Csak néztem és nem tudtam eldönteni mit csináljak vele. Ez most ajándék, vagy micsoda...? Rabolta, lopta, vagy kikényszerítette valaki csomagjából...? Úgy döntöttem ajándék. Megettem, de szégyelltem magam, mert éreztem legbelül, hogy nem tisztességes dolog lopott holmival ünnepelni. Így legyen "nekem is karácsonyom...?"

     Eszembe jutott Krausz meg az "ízesítés", amikor lágerkonyhai működésük során belelógatták pufajkájuk ujját a leveskondérba, s kitették a néhány percre a fagyba. Nem loptak soha semmit, de a barakkba érve lekaparták a ruha ujjáról a vékony faggyúréteget. Krausz sem volt büszke a turpisságra, dehát a túlélés fiam, a túlélés az a legfontosabb - így magyarázta. Egyetlen szem lopott keksz miatt nem szükséges háborognia a lelkemnek - így döntöttem.

    Nem gondoltam, hogy egy csendes karácsonyeste ilyen gyorsan képes elillanni. Pedig nem történik semmi. Nincs pankráció, semmi verekedés, amikor az ember alig várja a takarodót, hogy a zűrzavarnak végre vége legyen, az órák lassan múlnak, de most szinte  felriadok a folyosó felől jövő kiáltásra:...takarodóra felkészülni...! Máris...?

    Megbontjuk a szögletesre vasalt ágyakat, formára hajtogatott ruhadarabok kerülnek az ágyak végében lévő padokra, s aztán alsóban várjuk szabályosan nyújtott lábbal bicskaülésben a következő parancsot. Néha sokára ér ide, de aztán annál hangosabb az üvöltés: Jóóó éjszakát kííívánok!  És úgy vágjuk magunkat hanyatt egyszerre, hogy csak nyekken a sok rozoga vaságy. A lábnál hurkába csavart takarót is gyakorlott mozdulattal, egyszerre rántjuk magunkra. Vége a napnak.

    És folytatódik a karácsony most már félhomályban. Csak a heszlámpa világít az ajtó felett, és újra csend van. Még nagyobb, még szokatlanabb mélységes csend, és furcsa nyugalom. Csak szuszogás hallik innen onnan. A máskor még oly sokáig tartó éber suttogás, veszekedés elmarad. Most mindenki magában éli meg a maga karácsonyát. Az összes eddigit, s talán az elkövetkezendőket is.

    Aprószemű szúrós havat sodor be a szél a nyitott ablakon - fő az egészség - fejemre húzom a törekkel teli párnát. Tudom, érzem, hogy senki nem alszik. Várunk valamire...

    És gondoljon bárki bármit, amikor nincs rohangálás, vad kolompolás és ajándéközön mert nem lehet, s csak arra vagy képes, hogy a fantáziád működjön, és elképzelj magadnak csuda dolgokat, s azokra gondolj csendes szívvel akik várnak valahol,s akiket szeretsz, akkor tudom, hogy megvalósul, és ringatva bűvöl és elcsndesít, mert igazi belső ünneppé válik a Karácsony.

    Boldog Karácsonyt Mindenkinek!