Portfóliók

        Az évenként ismétlődő zavarkeltés időszakát éljük. Még szerencse, hogy odakinn vidáman süt a nap, és meleg az idő. Zimankóban is lehet zavarkelteni, de ez mennyire más. Arcunkat a napban fürdetve oly jól esik okosnak, szépnek lenni mindent jobban tudni. A meterológia is minket igazol. Szép az élet és mindenki le van - na jó ezt mégse. Inkább dögöljön meg. Ez a most trendi. Nem árt egyáltalán. Úgyis hét élete van mindenkinek. Aztán majd jön más. Újabb zavar - válogatás a kendermagban.

       - Amivel előhozakodom nem új dolog, de beleillik a képbe. Szereplőinek nagy többsége már régen eltávozhatott, de ha valamelyik mégis élne és megtehetném, oly szivesen feltenném a kérdést...Uraim, okos felnőttek, akkor most mi van?

- - -

  Hornblóer' kapitány, Főőrnagy és az öreg hadbíróőrnagy.

      - Augusztus vége felé, egy késő délután szélesvállú robosztus férfilak jelent meg a zárkaajtóban. A folyosó végi üvegfalon  szemet kápráztató vad fénnyel söpört végig a lenyugvó nap sugárkötege - ilyentájt csak hosszas pislogás után láthatott tisztán a zárka félhomályához szokott szem. Főőrnagy vezényelt  - bambán álltunk a vakitó fényben  - az alak sem mozdult, talán ő se látta hová kell lépnie, végül a csepeli villanyos, aki nem átallotta kikapcsolni a közvilágitást amikor a hatalom emberei békés tüntetőkre támadtak, s a sötétben persze másképpen alakultak a dolgok - magas fejhangon, a szabályzattal mit sem törődve ujjongva felkiáltott:....Kapitány...!

       - Középmagas igazi hollandus lépett a zárkába lassú, imbolygó tengerészjárással, széttárt karokkal, mint aki végre hazatért. Szó sem volt persze ilyesmiről....Hatásos, lenyűgöző belépő volt - bármely szinházban tapssal jutalmazott entreé...Az ajtó becsukódott mögötte, karjait még mindig széttárva, mintegy a kérdések özönét megelőzendő - forró grogtól és vad szelektől rekedtes hangján, fejét kissé oldalt hajtva, férfiasan vörhenyes arcán enyhe szomorúsággal a következőket mondta...:...Uraim...a sárga csikó...!

      - A feltörő morajlásból kimaradtam, mert a sárga csikóról most hallottam először. Különös állat, ma már tudom, visszahozza az embert egykori lakhelyére, s újabb eljárást, újabb itéletet jelent. Mindig többlettel jár, mégpedig jelentős többlettel beépitett téglák, wamzerek áldozatos munkájának köszönhetően. Valamely értékelhető apróság elkottyantása, vagy a feszültségtől való megszabadulás, esetleg nagyképüség, irígység - sok minden közrejátszhat, még ostoba rágalom is, de legtöbbször elég, ha kienged' az ember, s titkokat mond el egy jóbarátnak. Hornblóer kapitánynak nemigen volt lehetősége egyikre sem, nem nagyon beszélt senkivel, de nem volt egyedül a maga ügyében, s egyiküknek nyilván eljárt a szája. A négy év, melynek letöltéséhez Baracskán kezdett hozzá, most várhatóan megemelkedik. Szénaillatot hozott magával, napokig éreztem. Erős kellemes nyárvégi illatot.

        - A regénymesélés - olvasni való híján - megszokott időtöltése volt a zárkabélieknek. A történet előadásán túl legtöbbször a mesélő személyiségéről is szólt. Mit és hogyan mond el - mit hanyagol, és minek tulajdonít nagyobb jelentőséget.? Főőrnagy, mint azt már említettem mestere volt a szónak, élvezettel hallgattam, csak nem kellett volna  túlértékelnie eme képességét, s inkább hagyta volna kedves magyarjait Lebédiában kóborolni. Őfelsége kapitánya hosszú történetét nem volt részem neghallgatni, de ismertem a történetet, s a belépő szénaillatú visszatérőben nem volt nehéz felfedezni a hús-vér kapitányt - a nehézléptű igazi tengerészt. Ez esetben nyugodtan eltekinthetünk a szénaillattól, mely semmiképp sem a zord tengeri világ sajátja. Nekem jobban tetszett mint az magyarok bejövetele bármely szereplője. Főleg mert nem mókázott Úz Bence tónusában, inkább valami fanyarul lezser katonai szleng vette körül. Azt hittem akit a sárga csikó utolér és visszahoz, összetört emberré válik mindenestül, és ez valószinüleg igy is történik az esetek többségében, de a kapitányt más fából faragták...

    -  ....nem húz minket a sunyibunyevác a faszára...- dúdolgatta elégedetten, és én egészen bizonyos voltam benne, hogy így is lesz, annyira meggyőző volt tökéletes magabiztossága, csak a bunyevácról kellett volna valamivel több ismerettel rendelkeznem. Gyötörhetett ismét parókián nevelkedett világi tudatlanságom. Komoly változást jelentett a Kapitány váratlan megjelenése, Főőrnagy tekintélye például érezhetően csökkent. Egyáltalán nem bántam, s úgy tapasztaltam, mások is hasonlóképpen voltak ezzel.

      - Dr.W.M. nyugalmazott hadbíró őrnagyot nem ismerte, de roppant megörült a találkozásnak. Jóval fiatalabb volt a bírónál, de mindketten szolgáltak már a háború előtti nyugalmasabb időkben. A bíró, az ostrom után már csak néhány évet, a koaliciós idők végezetéig, mert az új kommunista kormányzatnak nemkivánatos volt a személye. Semmi baj nem lett volna, ha nem keveri állandóan a kommunistákat, meg a nyilasokat. Előfordult,  hogy a kisnyilast, aki bűzlött a félelemtől, ujdonsült derék rendőr, korábbi nyilastársa vezette fel a tárgyalásra, s Dr. W.M. legszivesebben mindkettőt vasra verette volna. Nem tehette, de fecsegett róla a maga köreiben, mert képtelen volt szó nélkül lenyelni az efféle baromságot, s hamarosan meg is lett az eredménye. Egyáltalán nem bánta, hogy mellőzték, de a nyugdíját is hasonlóképpen mellőzték, és hosszú évekig szénport őrzött különféle állami Tüzéptelepeken. Korosabb intellektusok személyre szabott foglalkozásának számított az ilyen tavékenység, s ez mindenkinek hasznára vált. Talán még valamilyen formában a szénpornak is. Hornblóer kapitány jobban járt. A rangját megtarthatta - százados volt mint azelőtt - de szükség volt rendkívül speciális képzettségére, s visszakerülvén még itt is találtak számára időnként elfoglaltságot. Hamarosan háromtagúvá bővült kis társaságuk, mert alig egy héttel a Kapitány visszakerülése után újabb nevezetesség került a 33-as ba. Személyesen senki nem ismerte, de az ostrom előtti ujságok bűnügyi rovatainak gyakori szereplője volt. Híres mackós volt a maga idejében. Dr.W.M. nyugalmazott hadbíró őrnagy rendkivüli érdeklődéssel fogadta, mert bár különböző ügyeinek semmiféle katonai vonatkozása nem volt, híre eljutott egyéb területekre is.  Bőrgyalu - az egykori mackós egykori jóbarátja, a közös ismerős, akiben akkorát csalódott, és aki miatt három év kótert kellett Vácon lenyomnia, meghalt már évekkel ezelőtt. Ujság volt ez a mackós számára, és napokig tartó közös téma, mert az emlitett jóbarátnak hosszú rejtelmes, s főleg elhíresült csalássorozata volt katonai terepen.

      - Dr.W.M. hadbíró őrnagy és a Kapitány mindent értett a mackós elbeszéléseiből, nekem azonban furcsa és idegen volt a szokatlan nyelvezet. Minálunk odahaza, a református parókián szerintem senki sem tudta mit jelent például kótert menni, ahogyan magam sem, bevallhatom. A falnak menni azt igen - nem is volt szokásban, mert ott nagyot koppan az ember. Itt meg kapkodom a fejem, néha semmit sem értek, pedig magyarul beszélnek, csak máshogyan, s irígylem az egykori hadbírót meg a Kapitányt, mert igen jól szórakoznak. Sok mindent megkérdeznék, de nem merem. Nem ajánlatos - még ilyen ügekben sem. Egyáltalán - semmiféle ügyben nem illik kérdezősködni. Hiába jártam Főőrnagy iskolájába ott nem tanitotta senki mit jelent pótert menni - mert ilyen is van, s mennyire más mint az előző. Megint kicsinek és tudatlannak éreztem magam és sokáig azt sem tudtam mi az a bémallér...Ohm törvényét na azt bezzeg bemagoltam,, mert muszáj volt megtanulnom, csak tudnám miért.?..Mintha bármilyen hasznom is lehetne belőle a továbbiakban.

      - Bőrgyalu másik jóbarátja Micike, aki roppant ügyes besurranó tolvaj volt.....Na ez is például. ...Így kezdni egy elbeszélést. Ezt sem értettem - egyáltalán nem, bár némileg vigasztalt, hogy én is mesélhettem volna Micikének az égő csipkebokorról. Mindegy..Vártam türelemmel, már tudtam azt is, hogy lakva ragad a nyelv az emberre - idővel minden a helyére kerül.....Micike szerette a csokoládét és imádta a nőket. Legnagyobb trükkje, és ezt egy nyelves pusziért bármely csinos nőnek bemutatta - a szája szegletében tanyázó csikket szájába forgatta, s a füst az orrán meg a fülén jött kifelé...Bőrgyalu Márianosztrán szedte fel Micikét a Rendőrrel együtt, akinél nagyobb gazembert a föld nem hordott még a hátán. Szép társaság lehettek így négyesben az egykori kolostorban. Sokat írtak róluk a különféle lapok - Bőrgyalu állitólag még a Szinházi Életbe is bekerült valami szórakoztató kalamajka kapcsán. Én jó darabig abban a hitben éltem, hogy pompás hely lehet az a Márianosztre, ahol Micike, Bőrgyalu és a rendőr közös zárkában tölthették napjaikat.

     -  A kapitány furcsállotta, hogy a vén ragyásképű mackósnak, aki korábbi tevékenységét mindig elegáns világos öltönyben végezte, s aki szerinte igen eredeti figura, semmi jól csengő ragadványneve nincsen, s idővel őt magát nevezte Bőrgyalunak. A felvett név pedig teljes mértékben elfogadottá vált. Ékezése másnpján Bőrgyalu a hosszűkás kecskelábú asztal végére ültetett mondván - most pedig szokásos reggeli tornáját fogja elvégezni az én segitségemmel. Hatvan éves elmúlt, de erőkézenállást csinált az asztal tulsó végét markolászva...Később mindenféle trükköt, fakíroknak valót, a görög smasszerek szórakoztatására. Még segitettek is neki. Tűt kért, hogy összevarrja a száját meg a combjait. Kapott görbe zsákvarrótűt - jó rozsdásat. A szeme se rebbent, összevarrta azzal....Főőrnagy is elégedett volt, mert az ő segitsége nélkül semmire se ment volna..........

      - Ősz elején azonban beborult az ég. Addig csupán néhány statáriálisan elkapott fegyverrejtegető vendégeskedett néhány napra, de az utolsó eset mintha másképp is lökést adott volna az események komolyra fordulásának. Kis csolnakunk, mely eleddig oldalvizeken csordogált megérkezett a dübörgő zuhataghoz. Eldördült a startpisztoly, mégpedig mindenféle értelemben, mert a tárgyalásvezető bíró kezében dördült el.

     - Szépen akkurátusan átlőtte a saját tenyerét - néhány pillanatig még bámulta a lukat, aztán kirohant. Tulajdonképpen szerencséje volt, mert akár az ügyészt is lelőhette volna, vagy bárki mást a tárgyalóteremben. A kirendelt ügyvédet például, az amúgy is az ügyész kistestvére....A vádlottak is elcsodálkoztak, mert ez nekik, hiába próbálkoztak, egyáltalán nem sikerült. A népes társaság legidősebb tagja éppen minálunk vendégeskedett. Ő már betöltötte a tizennyolcat. A többiek, akikkel közösen halászták Szentendrénél a pisztolyt mind fiatalabbak. Lőszer is volt a pisztolyban , valószinüleg nem hozzávaló, s igy az egész fegyver a szakértő szerint tulajdonképpen használhatatlan.

     -  Lehet, hogy használhatatlan, de mégiscsak pisztoly - gondolta a bíró - mégpedig forgópisztoly, és játszadozott vele, és vígan csattogtatta mint veszélyes bűnjelet. Mivel azonban a kapanyélnek is lehetnek különös rejtett tulajdonságai, hát ez a pisztoly is elsült, mégpedig éppen a bíró kezében. Öt évet kaptak fejenként, mert ennyi a minimum statáriális ügyekben.

      - Mintha nyári szabadságról tértek volna vissza ügyeink intézői, e durranást követően pedig lázas munkálkodásba kezdtek. Legelőször is elmeállapotunkat illetően vizsgálódtak, mert az bizony fontos és politikaiak esetében szinte elkerülheteten. Engem is megvizsgált egy orvosnak mondott vigyorgó civil - mintha a politikaiak egyúttal elmeháborodottak is lennének. A hirtelen elkomorulásban iskolám is megszűnt, és a Vereckénél toporgó magyarok sem jutottak be a Kárpát medencébe. Elmaradt a honfoglalás. Főőrnagy nem volt kiváncsi többé kedvencei hányttatásaira, a sajátja immár jobban érdekelte, mert szinte naponta kisérték különböző kihallgatásokra. Képes volt órákig sétálni a mosdó előtti szabad területen, mintha a zárka eme darabkája saját területe volna. Vad találgatások keződtek bírák irányultságát, bosszuálló és egyéb hajlamait illetően, s ha valaki enyhébb itélettel tért meg, sokan már eősen remnykedtek, hogy személyének köszönhetően majd enyhébb itéletet kapnak, sőt egyesek esténként elvonulva még imádkoztak is, hogy a sors kegyeltjeivé válhassanak. Minden ilyefajta próbálkozás azonban látványosan csődöt mondott, az itéletek meglepő változatosságot mutattak, sokszor megdöbbentőnek, de legalábbis érthetetlennek tűnt az évek magas száma. Teljessé vált a zűrzavar. Nekem már ez is sok volt, de elképzelni sem tudtam, hogy még fokozódik, azt pedig semmiképpen, hogy hová, és milyen irányba ?

      - Az idő is hidegebbre fordult - valahol úgy döntöttek, hogy csökkenteni kell az adagokat, kisebb legyen a kenyér és vékonyabb a szombati szalonna, mert a mozgásszegény életmódnak megfelelően csökkentett kalória is elegendő. Az őrség teljesen leszokot a sétáról, nekik nem hiányzott, meg amúgy is folyton esik az eső. Maradjon mindenki a seggén nyugodtan. Dr W.M. nyugalmazott hadbíró őrnagy reumatikus fájdalmaktól szenvedett, s délutánjait az ajtó melléhelyzett stokin töltötte Bőrgyalu társaságában. Ez utóbbi is lassan több időt töltött odaát ügyészi kihallgatáson mint a zárkában. Egyre reménytelenebb helyzetét mi sem bizonyította jobban, minthohy teljesen felhagyott a reggeli tornászkodással. Mintha már nem volna semmi értelme. Kanállal a kezében ült  a bíró mellett, félálomban, szunyókálva várt napi brómadagjára. Ritkán beszélgettek...Már minden fontos dolgot megbeszéltek. A tálcás doktort várták az ajtó közelében. Bőrgyalu egy ízben felébredvén kábulatából különös kérdéssel fodult a meglepett bíróhoz.

    - ..vannak e a kötélnek fokozatai, drága bíró úr - magának tudnia kell..? - ezt kérdezte. Mire gondol tulajdonképpen - csodálkozott a bíró...Hát olyasmire, hogy selyemkötél, kenderkötél meg egyebek, mert ha van ilyen lehetséges szortiment én biztos, hogy drótkötelet kapok...Én úgy éljek az már bizonyos... A bíró megpróbálta tréfára venni a dolgot - ugyan már ne túlozzon, mondta, elég lesz magának egyszerű kender is. Köszönöm bíró úr - maga igazán jó ember, mosolyodott el Bőrgyalu - kár, hogy későn ismertem meg. Tudja...nagyon kényes vagyok a nyakamra, nyakkendőt sem hordtam soha a büdős életbe. Világos öltöny, kihajtott fehér ing, mint a jasszok álltalában, ez állt jól nekem..De a drótkötél...?

      - Főőrnagy elkomorulása jelentős hatással volt az összes bennlakóra, Mintha nagybeteg lenne a szomszéd szobában, csendesebbé, komolyabbá vált a légkör - semmi hangos szó, még az esti éneklés is teljesen abba maradt. Az őrnagy hosszűléptű magányos sétái a mosdó előtt mindennaposakká váltak. Ebéd után gyors csajkamosás, mert már indulásra készen várakozik. Nem sziveli, ha bárki útjában áll - igyekezni kell.

       - Aznap is, mint mindig, utolsónak került rám a sor, de nem bírta kivárni míg befejezem, s megindult a hátam mögött. Sétája közben egyfolytában figyelte minden mozdulatomat, mintha mondani akarna valamit. Öblögettem nyugodtan, s közben, hátamon éreztem komor tekintetét. Útjával párhuzamosan állt a hosszú kecskelábú asztal, hosszanti oldalain egy egy paddal. A felém eső közelebbin Dr.W.M. hadbíró őrnagy és a Kapitány csendesen beszélgettek. A túloldalon a csepeli villanyos olvasgatta frissen kapott vádiratát. Időnként csupán megszokásból a küszöb felé pillantott, szokott helyéről éppen odalátott s a víztükörben megjelenő mozgást figyelte. Az ágyközökben kisebb csoportok szétszórva, csak Bőrgyalu és a bíró tartózkodtak az ajtó közelében patikaszereikre várva. Főőrnagy kemény léptekkel haladt mögöttem, s le nem vette rólam zavaros tekintetét. Már éppen keresztezni akartam útjában, hogy a kapitány mellé telepedjek, amikor hirtelen megállt, hosszan szemrehányóan végigmért, a keze finoman reszketett - láttam - s mielőtt újra megindult, mintegy mellékesen, csak úgy, de feltünő lekezelő hangsúllyal odavetette:

    - ....kár, hogy belepofáztatok az egészbe öcsi...jobban ment volna, ha nem avatkoztok bele...És talán sikerül is..

     - Tovább haladt, de fordulás után amint felém közeledett újra megállt - bólogatott, mintha csak megerősiteni akarná az iménti kijelentést, s még hozzátette:

   - ....így viszont szar lett az egész...s most itt ülhetünk ebben a nyálas rohasztó sötétségben valamennyien.........

     - A szemrehányó váratlan kijelentés ostorcsapásként süvített a lassú délután csendes nyugalmába. Döbbent fagyos csend követte, s talán a szívverése is megállt némelyeknek egy röpke pillanatra. Az ember ilyenkor tanácstalanul körbenéz, én is ezt tettem - mi volt ez...? Mások is hallották...? Ugyan azt halloták amit én...? A halk beszélgetések hirtelen elnémultak. Meglepő - durva kinyilatkoztatás robbant a délutáni nyugalomba, mely minden más mondanivalót megakasztott, eltörölt, megsemmisített, mintha minden ami fontos és lényeges volt, vagy annak tűnt legalábbis, szemvillanás alatt megsemmisült volna. Egyformán üres, majdhogynem félénk tanácstalanság majd minden arcon - szemek merednek rám kérdőn minden irányból - az arcom lángol - a mosdóba kapaszkodom, lábaim remegnek, szólni válaszolni képtelenség...Mi az Istennyila történt...?  Emberek..

      - Értettem a szemrehányás indulattól fűtött szavait, de csak a szavakat....Nem tudom mit akar jelenteni...Kinek szól tulajdonképpen..? Kiabálnék a rám meredőknek...mit néztek.? Rátok is éppen úgy vonatkozik, ha igaz..Az összes itt lévő szerencsétlenre mind... És mindenkire - elevenekre és holtakra, a menekültekre, akik otthon, vagy idegenben lapulnak azokra is. Azt hittem kiabálok,azért néznek rám tágult szemekkel, pedig egy hang se jött ki a torkomon...Teljesen megzavarodtam - Főőrnagy soha nem kezelt gyerekként, de felnőttként sem. Tudomása volt rólam kellő távolságból, s ezt a komoly távolságot mindezidáig visszafogottan megtartotta. Munkált benne végig az ellenszenv, éreztem, de most valaminek történnie kellett, hogy felszínre kerüljön...." kár volt belepofáznotok az egészbe öcsi...- így ezekkel a szavakkal vágta hozzám minden keserűségét, hogy érezzem a bűnt amit elkövettem...Amit oly sokan elkövettünk.

      - A tékozló fiú példázata itt nem érvényes...Itt minden fordítva történik. Az Atya nem öleli keblére az elveszettnek hitt bárányt - de előhívja háza hűséges népét, minden szolgálójával egyetemben, s a tekergőket, a család és a nemzetség áruló tévelygőit keményen bünteti. Ha szükséges mezei vadak prédájává veti és nem érez szánalmat....Üzenet érkezett - figyeljetek. Figyelmezzen és gondolkodjon el mindenki aki élni, netán érvényesülni akar, akinek még vannak céljai családdal, bármivel, amivel számolni érdemes....Vége a türelemnek..Térjetek észhez és végre szedjétek össze magatokat..Azt hittétek fehérek és feketék, világosak és sötétek között választhattok...Azt hittétek, amit ostobán rajongó hittel választottatok, amiben hittetek mert végre valamiben hinni akartatok - igaz...Ébredjetek - semmi sem igaz, a fű zöldje - az ég kékje sem az....A szinek becsapnak különben is...Csak egy szín van ami felejthetetlen és örökköé igaz...Válasszatok...

      - Hányinger - keserű düh tört fel a gyomrom felől...A kapitány széles hátát láttam, amint lassan oldalt fordul - súlyos ökle az asztal fölé emelkedik, de egy kicsiny csontos kéz megállitja a levegőben.....álljon meg a menet - igaz jó barátom - mondja rekedt elcsukló hangon, de most nem képes oldani a feszültséget a nyilvánvaló túlzás. Igaz jó barátom...? - ez már már támadás a közöttük fennálló mesterséges jóviszonyhoz képest. Kicsit fenyegetően is hangzik mert a szavak értelmével szemben, s persze ahogy mondja az is  ridegen távolságtartó. Főőrnagy metsző tekintete ismét rajtam - már egészen nyilvánvaló korábbi viselkedése.. Végre megértettem mindent  - a sok sok apró mozaik egyetlen képpé állt össze, olyanná, melyről mindeddig csupán homályos feltételezéem volt.

      - A zárka továbbra is dermedt - mozdulatlan - több mint egy tucat meglett, gondoktól gyötört férfi próbálja magában helyre tenni, felmérni, viszonyitani a különböző, eddig jelentéktelennek hitt dolgokat. Mert ha minden másképp történt mint eddig tudtuk és gondoltuk - és semmi sem igaz - akkor mi van most...? És főleg mi lesz ezek után...? Az őrnagy szemében - úgy tűnik - én  vagyok, és csakis az én fajtám minden baj és szerencsétlenség legfőbb okozója...Nem a magam személyében, nem úgy mint papgyerek, mert ez már semmit se számít...A budapesti srác vagyok, aki beleugatott társaival a dolgok menetébe. De hát miféle dolgok menetébe..? És mi sikerült volna, ha ez a kellemetlenség elmarad...? Ki ez az ember, és mit akart..? Kikről van szó, mert nyilván nincs egyedül..?

      - Azt legalább tudom, hogy én ki vagyok...Nem Korvin-közi és nem a Juta dombi vagy Széna téri, és semmi más efféle, de mindez egyszerre - és azt is tudom, hogy semmit sem akarok válaszolni, mert most képtelen vagyok rá, és tulajdonképpen nincs is miért, mert ő már egyáltalán nem fontos számomra, csak undorodom tőle s ha tetszik én vagyok itt valóban és csupán egy személyben a budapesti srác aki - ha mindez igaz - elrontotta valakik elképzelését,  mert a maga feje után ment és nem vált eszközzé valami ócska kis hatalmi játszadozásban....És igenis büszke vagyok rá őrnagy Úr - csak ne folytogatná a torkomat ez a rohadt keserű érzés - és örülök, hogy így van, hogy minden úgy történt ahogy történt, és ha volna most annyi erőm még azt is a képébe vágnám, hogy forduljon fel rögtön, itt a mosdó előtt, és különben pedig ezerszer kinyalhatja.

      - A mosdónak támaszkodva álltam, és képtelen voltam azt a két nyomorult lépést megtenni, hogy biztos helyre, az asztal mellé kerüljek. A lábaim nem mozdultak, s úgy éreztem a legapróbb mozdulatra is képes és kibuggyan a könny a szememből. Útáltam ezt a nyilvános megaláztatást - mindenki bámul - le nem vennék rólam a tekintetüket, csak néznek ámulva szótlanul....Igen - el kellett volna mennem korábban..O. Gy-nek sikerült, nekem is sikerült volna. Svájcban biztos helyen vártak....Miért maradtam itt ebben a nyúlós szartengerben...?

      - Főőrnagy okosabb volt annál, hogy veszni hagyja pozicióját. Kiszakadt belől ami kiszakadt - túllőtt a célon, nyilván megszorongatták odaát. Hideg ellenséges tekintetek veszik körül - rosszul áll, mindent elveszthet, érzi sürgősen tennie kell valamit. Töprengve dacosan folytatja a sétát, szeme kutatva rebben sorra a döbbent arcokon... Újabb bejelentésre készül, vagy csak gondolkodik - ki tudja..? Valamire készül ez biztos, és az is biztos, hogy kiderül hamarosan, mert nem szokása az óvatos megfutamodás. A kapitány súlyos ökle ekkor, mitha kábulatból térne magához, most vad erővel az asztalra csapódott.

     - .....nem tudom jól hallottam e amit hallottam - kérdezte lassan tagolva fojtott el-elfúló hangon.? Ha igaz is lenne - amiben kételkedem, de tegyük fel, hogy igaz - s a hatalmas vörösszöke ököl újfent az asztal lapjára csapódott - akkor mi a jó kurvaanyámat keresek én itt mégpedig másodszor...? Dr. W.M. nyugalmazott hadbíró őrnagy összerezzent, de vékony ideges ujjai tovább doboltak a hosszú asztalon. Mondja bíró úr - fodult feléje a kapitány - csakugyan ledöntötték a Sztalinjóska szobrát, vagy csak rosszat álmodtam...? Mintha csak a csizmát láttam volna rémálmomban...A Jóskát meg elvonszolták a Szabad nép székháza elé, és ott verték apró darabokra....Rémlik - arról is olvastam valahol - folytatta merengve, hogy XVII. Lajos néhány kamarása vékonynak találta a paszomántot, meg a palota kilincseit is formásabbra akarták cserélni és erre tessék....az a marha tömeg közben lerombolja a Bastille-t...Beleugattak azok is.. Na mit szól hozzá...? A hadbíró keserűen mosolygott, és azt mondta , hogy a történelem nagyon relytélyes dolog, és vannak akik úgy képzelik, hogy mindenképp nekik kell csinálni, mert csak akkor és úgy az igazi. Ha kimaradnak belőle akkor az renonc...és akkor egyáltalán nem lehet megbízni benne. A kapitány őkle nem nyugodott, mert újra az asztalra csapódott és most is ugyan az a kérdés tört ki belőle, de most már második alkalommal.

      - Főőrnagy nem méltatta válaszra a kitörést - tovább sétált erőteljes tempóban, majd hirtelen dühösen megállt. Talán a kamarások emlegetése piszkálta föl, talán éppen így gondolta, de már éppen ideje volt , mert a feszültséget érezhetően növelte komor vonulása a dermedt zárkában. Nagy lendülettel szokott helyére, az asztalfőre ült - arca ekkor már nyugodtabb, kifejezéstelen, majdnem közönyös, de a szapora légzés belső feszültségről árulkodik.

      - Rendben van uraim...Jöjjenek közelebb. Tegyünk egy próbát...Itt vagyunk tizenhatan, s a jelen lévők háromnegyede katona illeteve rendőr. Tisztek, törzstisztek, ha jól tudom mindannyian parancsnoki beosztásban....Jöjjenek közelebb - ismételte, mert a különböző csoportok alig mozdultak. Némelyek megindultak ugyan az asztal irányába, de féluton megállva tartózkodó, bizalmatlan képpel várták a fejleményeket.    így is jó - mondta Főőrnagy keményen. Tegy fel a kezét akinek szolgálati helyén - lehet az laktanya, helyörség, mindegy - az október huszonharmadikát megelőző napokban vagy hetekben bármely fokú riadókészültség volt......A kezek egymást riadtan figyelve lassan megemelkedtek. Főőrnagy számolt...Egy kivételével mindenhol - állapitotta meg szárazon.  A kivétel ráadásul valamiféle kommendáns alakulat, talán még fegyverük sincs..Sorolják kérem mely napokon kezdődött és mikor lett vége....! A tisztek furcsállva kissé a szituációt, némi vonakodással az arcukon, kivánciságukat legyőzve sorra engedelmeskedtek. Rangidős tiszt közölte elvárásait, s ez valamiféle automatizmust váltott ki belőlük. Egyenként gépiesen sorolták a megelőző napok történetét - egyik sem tudott a másik helyzetéről.

    -  .....hallotta bíró úr..? - kérdezte az őrnagy..Az öreg hadbiró először csak tátogott, majd megtalálta a hangját - mi ez..? Mit akar ezzel - nem értem mit akar ezzel...? -hárította el a kérdést felajzottan...Nem értem hova akar ezzel kilyukadni...Hol itt az összefüggés...? Nem is volt semmiféle forradalom..? Csak színjáték volt az egész, amit maguk rendeztek -  és éppen most veszi elő, hogy mindenkit elbizonytalanitson...?

      - Éppen most amikor megkezdődtek végre a tárgyalások...? Hornblóer Kapitány egyetértően bólogatott a riadtan repkedő kérdések alatt, s a pillanatnyi szünetet kihasználva mig Dr. W.M.nyugalmazott hadbíró őrnagy kapkodva levegőt vett halkan dörmögve búsan  megjegyezte...Istenem mennyire tud fájni az a paszománt - most már semmi sem lesz belőle az bizonyos. !!! A bíró szemei ijedten pislogtak, a hangja is reszketett. Nem értem miért húzza ki a talajt az itt lévők lába alól....?. Éppenséggel még alólam is. Ön csalódott valamiben őrnagy úr - így akar leszámolni? Vékony csontos kezeivel körbemutatptt - ezek itt mind ítéletre várnak. Össze akarja törni őket tárgyalás előtt....? Már erősen remegett a hangja, valósággal hebegve, riadtan fűzte egymáshoz  szavakat.

      - Ön tud, vagy ami rosszabb, csak feltételez valamit és ezzel van mersze éppen most elöhozakodni...Elhallgatott - nem volt képes befejezni a mondatot. Főőrnagyra pillantott, föl a magasba aki nyugodt komoly, szinte érdeklődő arckifejezéssel hallgatta végig a zaklatott szóáradatot. Látnivalóan fegyelmezte magát - s csak a végén, amikor Dr.W.M. nyugalmazott hadbíró végleg kifogyott a szuszból, s hangját fáradtan csüggedten leengedte, akkor szólalt meg ismét.

     - Bocsásson meg bíró úr - nem erre gondoltam - sőt szeretném megkérni valamire. A bíró felállni készült - ingerült elkeseredett mozdulatot tett - az ágy afelé fordult, de Főőrnagy visszafogta....Várjon...! Hirtelen kikapta a szemközt ücsörgő csepeli villanyos kezéből a hurkába csavart vádiratot és kisimította az asztalon.Tudna ezzel kezdeni valamit biró úr..? kérdezte, de amaz feléje se nézett, úgy háritotta el a kérdést. Nem ismerem BHÖ-t, mondta közönyös megvető hangon. Főőrnagy rámosolygott, kicsit szemrehányóan - a minap még idézett belőle. Ha legalább elolvasná fogadok eszébe jutna valami. Szerintem még letárgyalni is képes lenne - ha volna kedve hozzá....Igazi fondorlatos csali volt, legalábbis ekkor úgy éreztem....Íme hát Dr. W.M. nyugalmazott hadbíró őrnagy látványos becserkészése. Elképedtem a váratlan fordulatot hallva. Gyáva szemtelen és főleg erőszakos kibúvásnak véltem, s gyanakvó arcokat figyelve nem lehettem egyedül ezzel a véleménnyel.

      - Nem - szó sem lehet róla - tiltakozott a bíró és újra menni készült.  Különben sincs se védő, sem ügyész, azok nélkül pedig csak bohóckodás - nem vállalom. Felállt, átlépett a padon s az ágya felé fordult. A zárka hátsó régiójából ekkor megszólalt valaki. Új ember alig néhány napja érkezett, zárkózott vidéki, egyebet senki sem tudott róla. Vállalom az ügyészt - szólt az ismeretlen, s Főőrnagy azonnal kapott az ajánlaton. Ügyvéd szerepére  már megvolt a jelöltje, s most mindenáron sikert akart elérni - szüksége volt rá. A bíró gyanakodva nézett a hang irányába - mit vállal...? - kérdezte bizalmatlanul....

      - Vállalom az ügyészt - értek hozzá. Ügyvéd pedig akárki lehet, nincs jelentősége..- mondta tárgyilagos, hideg hangján az ismeretlen. Igaza van bólintott meglepve az öreg hadbíró, semmi jelentősége. Muszáj volt azonban még egy kicsit kéretnie magát, vékony májfoltos kezével hegyes állát vakargatta, hümmögött  motyogott is valamit és lassan fekhelyéhez vonult. Úgy tett mint aki nagy elhatározásra készül, ám a végleges döntésre még nem érkezett el  az idő. Előbb össze kell szednie magát - felelős döntésről van szó - ez nem gyerekjáték.

      - Biztos voltam benne, hogy érdekli a váratlan helyzet, és korábbi felháborodását elnyomja a lehetőség, hogy valami olyasmiben tetszeleghet ami már régesrég elmúlt. Talán igaz se volt, mert a szenespince homályában néhány szívlapát társasgában minden emlék már rég elhalványodott. Most azonban egy igazi vádirat került a keze ügyébe, s ez komoly dolog. Főőrnagy némán figyelte az asztalfőről - nem mozdult - nem akart elébe sietni semmilyen döntésnek, neki épp elég volt a bíró helyeslő bólogatása az ügyvédi szerep jelentéktelenségét illetően. Dr. W.M. pihent egy kicsit, talán aludt is egy keveset, de még vacsora előtt nagy nyögések és sóhajtozások közepette felkelt. Fehér karomszerű ujjakban végződő vékony lábait nézte szomorkásan, aztán kapcát tekert a vékony karmokra, csizmát húzött és újra az asztalhoz ült. Vállalom - mondta, egy feltétellel, s először ez ügyben Hornblóer kapitány tekintetét kereste, majd az őrnagy felé pillantott.

      - Mi az a feltétel...? - érdeklődött Főőrnagy nyugodt, kimért, hivatalos hangján, melyben rögtön felismertem a korábbi magabiztosságot. Arró nem is beszélve, hogy már tudja - sőt végérvényesen biztos benne, miszerint nyert ügye van. A vihar elmúlt - még nem tudni lesz e komolyabb hatása, de pillanatnyilag, ha minden csak így marad, neki már jó - nem lesz semmi változás az itteniek életében.

.    - ...ez nem játék uraim - ha észreveszem, hogy lazítanak, ha nem veszik komolyan, részemről azonnal vége. Befejeztem - csupán ennyi volt a bíró mondanivalója, de ezt is alig volt képes elmondani a belső izgatottságtól. Nem fog csalódni - mondta csendesen az idegen, aki az ügyész szerepére jelentkezett. Átvette az összesodort vádiratot és félre vonult. Ha minden rendben van - este magam is átnézem - mondta még a bíró és...Holnap reggeli után tárgyalás... Mindenki készüljön fel, akire szükségem lehet.

     -  A nap további, maradék része csendben, eseménytelenül porladt a semmibe. A csoportok szétbomlottak, hirtelen mindenki magával volt elfoglalva. A keserüség kissé oldódott bennem, de nem tudott eltűnni többé. A rengeteg kérdés szinte felőrölte az agyamat. Hol vagyok..? Kik között..? Kik ezek az emberek, és ki ez az ember tulajdonképpen.? Elvett tőlem valamit egy kurta mozdulattal és durván összetörte. Lehet, hogy fellengzősen hangzik de magam is összetörtem, s nem tudom mikor múlik el ennek a rémületnek a hatása. Hirtelen a hatalmas szikár bányász jutott az eszembe, aki mindent felvállalt akár a kötelet is - ezért....? Semmiért...? A zárka időközben elviselhetetlenül szűk és nyomasztó lett. Olyan honvágyam támadt, hogy a legszivesebben az ajtónak rohantam volna, és hónapok óta először éreztem azt a gyomorszorító utálatot, mely a kisfogházban jött rám hajnaltájt, kivégzések idején...Igazságtalannak éreztem Főőrnagy szemrehányó szavait, pedig csak a saját igazságával szembesültem. Sokáig forgolódtam, nem jött álom a szememre. Apró zörejekből sóhajokból és nyögésekből arra következtetésre jutottam, hogy mások is hasonlóképpen éreznek. Mintha az egész zárka zavarodott lélekkel gyötrődve virrasztana.

      - Főőrnagy viselkedését érteni véltem, legalábbis megpróbáltam - de úgy éreztem hamisan játszik. Valamit elrontott, mert nem tudta türtőztetni magát, s ennek bizonyos átéttel én vagyok egyszerű oka. Legalábbis a jelenlétem. Lehetne bárki más, csak a korom számít, a nyilvánvaéó  szemtelen fiatalságom...Hogy jövök én ehhez..? Hogyan tehették, akik tenni merték..? És miért..? rosszul erőltetetten korrigált, mert a dolgok sehogyan se kapcsolódtak egymáshoz. Semmi közük nem volt, csak látszólag , felületesen....Mi van ha nem ül a közelében a csepeli villanyos, esetleg nincs nála éppen a vádirat...? Fogadni mertem volna, hogy néhány perce még fogalma sem volt hogyan vágja ki magát a nehéz helyzetből. Hazardírozott - sikerrel...Nyilvánvalóan fenn akarta tartani a látszatot, s most már azt sem igen értettem minek a látszatát. Parancsnoki múltja,és az ezzel járó megszokások, hogy egy lépéssel mindig előbb halad, és folyvást néhány centiméterrel a föld felett, iszonyatos törést szenvedett a pufajkások megjelenésével. Lefokozták, nyilvánosan megalázták s végül idehurcolták mint valami bűnözőt. Rettenetes igazságtalanság történt, de mindezidáig magába tudta folytani, s talán jelenlétem ingerelte egyre jobban e kései kirohanásra. Számára mindennél fontosabb volt a szépen ívelő katonai pálya, a fegyvernem amelyben működött, és csak futólag érintették a sajnálatos események. Nyilván fantáziált némi szükséges korrekcióról bizalmas körökben, de a történtek túlhaladtak minden elképzelést. Elszabadult a pokol, és a kanördögök vad táncba kezdtek, mondta egykor, valami kisebb vita megjegyzéseként, melyet ugyan megjegyeztem, de nem tulajdonitottam neki semmi jelentőséget. Ma már tudom miért mondta, s inkább ahogy, amilyen hanglejtéssel mondta az maradt meg bennem. A lényeg, hogy ez az egész őrület nem az ő műve - adják vissza a vállapjait és minden el van intézve...Ő kész a maga részéről megbocsátani. Néha laposan felém pillantott mintha még volna némi erőteljes mondanivalója a számomra, de hallgatott. Senki sem volt kiváncsi a mondandójára - én sem.

       - Dr. W.M. nyugalmazott hadbíró őrnagy mindössze két tárgyalást vezetett. A csepeli villanyost hamar elintézte, nem sokat tévedett az évek számában, néhány nap múlva azonban  komoly erőpróbára kényszerült. A vádlott csupán két három nappal a tárgyalás előtt kapja kézhez a vádiratot - nem sok ideje marad, hogy lelkileg felkészüljön. Dr W.M. is máshoz volt szokva, eddig még nem találkozott senkivel a túloldalon'. Ráadásul hosszú pályafutása során még soha nem hozott halálos itéletet. Izzadt és remegett a hangja éppen úgy mint a vádlotté. Csak az ügyész, az a vidéki szemüveges gazember, csak az volt képes megőrizni a nyugalmát. Nem ismerte a vádlottat, hiszen csak néhány napot töltött még a zárkában, nyugodtan, hidegvérrel támadta , nem kimélte, sokszor a hangját is fenyegetően, gúnyosan  megemelte. A kemény felkészités leginkább neki vollt köszönhető - halált kért a vádlottra, s az öreg hadbíró nem habozott. Megadta -  ezután pedig hosszan,egyre fáradtabb fakó hangon, gépiesen darálva indokolta az itéletet. Más hangján tette, alig ismertem rá. Nem sokkal azután, hogy befejezte, rosszul lett..Főőrnagy gyenge állapotára való tekintettel már korábban olyan ágyat jelölt ki számára, hová a cirkliből látni nemigen lehetett...Bőrgyalu brómót javasolt, és mellette ült a kezét fogva egészen a tálcás felcser megérkezéséig.....Harmadnap az igazi tárgyalásról két őr kisérte vissza az elitéltet. Úszott a verejtékben, de mosolygott. Ilyenkor elköszönni sincs idő....Szedje a holmiját, gyerünk, igyekezzen. A halálosokat szinte kirángatják a zárkából - nem tudom miért...A fiatal férfi nem törődött a sürgetéssel, kifelé menet átölelte a vén hadbíró őrnagyot - nem baj, nem baj, és köszönöm, mindent köszönök...- folytatni már nem tudta, mert a két őr belépett érte a zárkába.

        - Mire sorra kerülhettem volna, alig két héttel később - Dr.W.M. a mind kimerültebbnek és betegebbnek tűnő vén hadbíró már keményen elzárkózott a lehetséges további itélkezésektől. Mintha rájött volna, hogy eszközzé vált egy ostoba játszmában - felhasználták valamire, a vénség és hiúság elbolondította - úgy érezte tulajdonképpen Ő miatta történt a valódi halálos itélet. Szégyelte magát, napokig fel sem kelt a sarokban megbújó szalmazsákjáról, csizmában, gyűrött gimnyasztorkában falnak fordulva aludt, legalábbis úgy tett, mintha aludna, s a többiek hittek neki. Legfeljebb tanácsokat adott, azt is hosszas könyörgésre, mert azt sem szivesen tette. Irtózott attól, hogy feleslegesen kelt reményt valakiben, mert az idő nem alkalmas semmiféle reménykeltésre, minden kiszámíthatatlan és zavaros. A törvények most valóban holt betűk... muszáj megérteniük kérem - már régóta nem vagyok bíró, kimerültem.....A saját ítéletemet várom.

       - Egy délelőtt mégis felkelt, s éppen miattam. Nem számítottam rá, nem is volt vádiratom... Minden vádirat egyforma, mondogatta korábban keserű egykedvű beletörődéssel - alig lehet különbséget tenni köztük. Tárgyalásról visszaérkezvén, ha meghallotta az ítéletet sértetten dörmögött. Ez így nem igazságszolgáltatás - ezt másképp hívják. Volt már hasonló kurzus évekkel ezelőtt. Hiába szól másról, más névvel, más üggyel - számomra mind olyan mint a kocsonya. Mert abban is lehetnek különböző húsdarabkák, tojás, zöldség a készitője gusztusa szerint, a lényeg maga a lé, amely majd megdermed és összefogja az egészet.....A koncepció...A levet ebben az esetben is külön főzik, és úgy adagolják hozzá majd mindegyiknek...Ismerem a receptet és éppen ezért utálom a kocsonyát. Bárki csinálja, akkor is.

       - Amikor tulságosan korán tértem vissza az ügyészi kihallgatásról, főőrnagy erőszakosan érdeklődött, hogyan történhetett...Nem volt számára mondanivalóm. Kerültem minden vele való érintkezést, mert a vérig sértő kijelentést, hogy beleugattunk a nagyok dolgába, képtelen voltam elfelejteni és megbocsátani. Amikor pedig a "beleugatás" valamilyen formában mégiscsak szóba került, már nem akadályozott meg se külső, sem belső remegésem, hogy a gőgös, felfuvalkodott képébe ne sziszegjem : túl sokan haltak meg - ne merészeljen ugatásról szónokolni....Nem válaszolt. Az ellenvéleményt mostanában elengedte a füle mellett. Nem csak az enyémet, a mások finomabb próbálkozásait is. Ekkor már biztosan tudtam, hogy miért oly ismerős a "Magyarok bejövetele"...Nyilván való, hogy összekapargálta szemtelen nagyképűségében.

       - A tárgyalásom időpontját közölték - ennyit mondtam - de nem volt nálam vádirat, mint hasonló esetekben szokás, és muszáj volt valamiféle magyarázattal előállnom, de semmi más nem jutott az eszembe. Főőrnagy gyanakodó pillantásokkal méregetett....Nem kaptál vádiratot...? Nem..! Éreztem a szavahihetőségem forog kockán. A politikaiak állandó gyanakvásra való hajlama, a minden jelentéktelen apróság felnagyítása, örökös találgatások ,viták, ezek min mind ismertek voltak előttem, de megélt éveim száma nem tette lehetővé, hogy bármibe komolyan beleszólhassak, s akár ellenvéleméényemet hangosan kinyilváníthassam. Néha határozottan irigyeltem Bőrgyalut, aki elégedett nyugalommal készült elhagyni az óvilágot...A családomat már rég bebiztositottam - mondta, mit izgassam magam.? Amióta a bíró biztosította arról is, hogy drótkötél csak a tengerészek világában létezik, már semmi egyéb nem érdekelte.

     - ....nincs vádiratom és kész - na és...kinek mi köze hozzá...!!! Két nap múlva lesz a tárgyalásom, ennyit közöltek és valamit aláírattak velem, nem is érdekelt micsodát....aztán a görög visszakisért az emeletre...

      - Ha nem is adták a kezedbe, olvasnod kellett, ez valamikor kötelező volt - szólalt meg mögöttem Dr.W.M. az öreg hadbíró. Észre sem vettem, hogy időközben felkelt, csizmát húzott és az asztal közelébe indult. Miattam kelt fel, magától - asztalhoz ült, a szemközti lócára, és mosolygott. Kutatóan, biztatóan....Kaptál valamit, ugye...? Valami vázlatféle összesitést - ha vádiratot nem adnak ki, abban foglalják össze a lényeget......A titkos ügyeket régebben így csinálták....Nem tudom ma hogy megy de....semmit nem kaptál fiacskám?...Elővettem a félig gépelt lapot és szótlanul átnyujtottam. Szégyelltem, hogy nekem csak ennyi van - titokban akartam tartani, mert ismertem, olvastam néhány zaftos vádiratot, s ezek után az enyém megalázóan kevésnek hatott. Most, hogy az öreg hadbíró szépen kiimádkozta belőlem, már nem zavart, inkább meg is ijesztett egy kicsit.Átfutotta, valószínüleg többször is, mert ennyi idő alatt akár több teljes oldal is elolvasható.

        - .....titkos tárgyalás lesz  dünnyögte csendesen - ilyenkor nem adják kézbe a vádiratot....Egyedül leszel fiam. Zárt tárgyalás - a szüleidet sem engedik be. Főőrnagy, aki mindezidáig megfellebezhetetlen tekintély volt, ingerülten vette kezébe a papírt....Honnan veszi ezeket.? kérdezte szinte durván. A bíró egy számra mutatott, melynek magam sem tulajdonitottam semmi jelentőséget....Nullával kezdődik - nézze meg, dugta az őrnagy orra alá..Nullás ügy, és az ilyesmi mindig több esélyes - ez esetben három variáció biztosan létezik. Elengedhetnek, de bármerre mész mindenről tudni fognak, mert az ügy nincs teljesen feltárva, feltételezések vannak. Rámnézett, kicsit csibészes mosollyal a szeme sarkában...Ugye nem nagyon beszéltél fiacskám...?.Sejtette, hogy nem lesz válasz, bólogatott, ezt tehát felejtsük el, ennek semmi esélye, ezt bízvást megigérhetem. Mostanában amúgy is más a divat. Nyilván kapsz valamit - mondjuk három évet - a helyzet később azonban pontosan ugyan az. Leginkább akkor hagynak békén, ha jó sokat vágnak a nyakadba, mert azzal befejezettnek tekintik az ügyedet. Mire letöltöd, már nem vagy érdekes.

      - Én, ha érdekel a véleményem, a második eshetőségre tippelek - három év letöltendő - de utána vigyáznod kell mert évekig tudni fognak minden lépésedről. Nem mintha annyira fontos lennél - az a fontos amit elhallgattál...Refesként vagy más módon - jó barátokkal esetleg de a nyomodban lesznek mert ez hozzátartozik az enyhébb itélethez. Nehéz megszokni, de így ment ez mindenkor - nem kell csodálkozni. Főőrnagy hitetlenkedve ingatta a fejlt - mit akarhatnának egy gyerektől....Még tizenhat éves sincs...! A kor nem számít - higyje el kérem, csak ez számít. Felvette, s meglobogtatta a félig üres papírlapot.