Portfóliók

Én és Ő, Ő és én,
iszunk, ittunk, iszogatunk,
láncdohányzunk,
csocsózunk képzeletben
egy kopott asztalon.

Megrezdül az ablak előtt a rács,
pont annyi részre bomlik
a szomszédház, mint
a mi asztalunk.
Kívül is, belül is.

Mindezt így kiismerni?

Mert nem elég az, ha csak
egy darabban ismer meg mindent
az ember - gondolom -
egy szelet emberszerű
impresszióként.

Egy szomjas terítő fölött
görnyed Ő, meg én,
mintha egy nagy hamutálban
vennénk jakuzzi fürdőt
egy időtlen versszakon keresztül.

Az ember kezében szétfolyik
az áttetsző üveg egy idő után,
De kinek van ideje ezzel
foglalkozni?

Mindenki ösztönszerűen
matat valamiben; táskában,
cigarettásdobozban, pénz-
tárcában, vagy éppen csak kapaszkodik.

Egymással szemben ülünk,
szinte versenyben szívjuk
az olcsó dohányt, és ittuk,
isszuk a tömény szeszt,
hisz mindent egyszerre nem lehet
megismerni.