bezár
 

Portfóliók

Bohóctréfa

Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
 
   Rábai legszívesebben elmenekült volna, azonban a kefebajszú porondmester ujja egyenesen rászegeződött.
   - Az az úr a harmadik sorban – hallotta a szemüveges műszaki rajzoló. – Jöjjön, a segítségére lesz szükségünk a következő számban.
   Rábai gyomra összerándult a felszólítástól. Mielőtt vonakodva felemelkedett volna, megigazította a zokniját. Egy pillanatra arra gondolt, nem azt a sötétkéket kellett volna választania a szürke cipőhöz, dehát sebtében ezt tudta előkotorni. Egyáltalán jegyet is csak a nyaraláson feltűnően unatkozó gyerekei miatt váltott.
   A testesedő műszaki rajzoló térdig érő sortjában és rózsaszín lábszára közepéig felhúzott zoknijában, elvörösödve állt a reflektorfényben. Ösztönösen kerülte a feltűnést, s ha valamivel, épp bátortalanságával vonta magára egyesek figyelmét. Ám többnyire levegőnek nézték.
   - Menjél, Papa! – hallotta kisebbik fia bíztatását. Rábai tétován a porondmester felé mozdult.
   - Nem kell megijedni, Uram. – mondta neki a kefebajszos nyájasan. – Egy egyszerű tréfához kérjük a közreműködését. Merlini, a bohócunk, az előadás kezdete előtt kisebb balesetet szenvedett, őt kellene pótolnia.
   - Látja ott Mikront, a világ legkisebb emberét? – mutatott az eddig a porond egyik szegletében megbújó cirkuszi törpére. Neve hallatán a törpe viháncolni kezdett, miközben csúfondárosan meredt Rábaira.
   - Ha sípolok – folytatta a porondmester, maga Mikron után ered, s ha sikerül utolérnie, egyszerűen billentse fenéken. De igyekezzen, mert amilyen kicsi, olyan fürgén szedi a lábát.
   A törpe, gyorsaságát fitogtatva, kacsázó mozdulatokkal sprintelt néhány métert. A közönségből találgatni kezdték vajon a kövérkés műszaki rajzoló képes lesz-e utolérni aprócska ellenfelét.
Rábainak egyáltalán nem volt ínyére a tervezett fogócska, de nem akarta magát meghátrálásával nevetségessé tenni.
   - Egy utolsó igazítás – mondta a porondmester. – Bohóctréfához krumplilorr dukál -, és ezzel Rábai orrára illesztett egy rikító, piros félgömböt.
   - A ruházatán nem kell változtatni – mustrálta végig a műszaki rajzolót. A nézőtéren felnevettek. Egész érdekesen alakul.
   Mikron mintegy véletlenül, Rábai közelébe oldalazott. A porondmester a szájába vette a sípot. Rábai magán érezte a törpe tekintetét. A sokat látott szempárból sütött a gúny.
   Rábait hirtelen elfogta a játék izgalma. Ereit összepréselte az adrenalin. A sípszó hallatán a törpe felé vetette magát. Ám imbolygó felsőtestével Mikron kiszámíthatatlanul cikázott ide-oda. A gyerekek a nézőtéren kiabálni kezdtek. Ki a törpénel, ki pedig Rábainak szurkolt.
   A fújtató műszaki rajzolónak többször is sikerült szinte lépésnyire megközelíteni a komikus bakugrásokkal, néha bukfencezve menekülő Mikront, aki azonban az utolsó pillanatban mindig egérutat nyert.
Rábait egészen magával ragadta az üldözés heve, így már nem is figyelt a publikumra. Észre sem vette, hogy a kiabálás abbamarad, s a helyét csodálkozó nevetgélés veszi át.
   A ziháló műszaki rajzoló kénytelen volt szusszanni egyet. Mikron úgy két méterre tőle bosszantóan, önmagára mutogatva táncikált előtte.
Rábai megpróbálta összeszedni az erejét és a törpére koncentrált. Nem fogja engedni, hogy ez a kis senki is kibabráljon vele. Most vagy soha, gondolta.
   A műszaki rajzoló arca megfeszült, amint éberen figyelő ellenfele irányába vetődött. Mikron előbb cselesen jobbra, majd villámgyorsan balra  iramodott. Rábai nem hagyta magát. Bulldogként loholt a törpe nyomában, centiről centire közelítve meg. Mikronon először látszott, hogy szorult helyzetbe került.
   A közönség kacarászása hahotává fokozódott. Rábai végre rúgótávolságba ért. Diadalittasan lendítette volna a lábát, amikor jókora puffanást érzett az ülepén. A műszaki rajzoló kibillent az egyensúlyából, majd karjaival a levegőt kaszálva elterült a földön. Szemüvege leesett az orráról.
   Merlini tornyosult felette. Tarka ruhában, fejhangon ünnepelt. Mikron, Rábaitól karnyújtásnyira ült a porondon. Megvetően mérte végig az előtte hasaló műszaki rajzolót, aki aznap este oly tökéletesen alakította a balek testreszabott szerepét.
   Rábai izzadtan és megszégyenülten hevert a fűrészporban. Feltápászkodni sem maradt ereje. A harmadik sorban lesütött szemmel ülő fiai felé nézett, de szemüveg nélkül nem tudta őket kivenni.
   A publikum felszabadultan és hálásan nevetett. 


nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés